Éremmel felérő elnöki dicséret!

írta Drahos Gábor, 2017. június 12–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A MEAFC NBI/B-s férfi kosárlabdacsapata a megye történetének egyik legjobb férfi bajnoki eredményével zárta a számára pénteken befejeződött idényt. Rakaczki Zoltánt, a klub elnökét kérdeztük a mögöttük hagyott évről és a jövőbeni tervekről.

Éremmel felérő elnöki dicséret!

Véget ért az idei NBI/B-s férfi kosárlabda bajnokság. A MEAFC felnőtt férfi csapata végül a 4. helyen végzett. Hogyan értékeli a klubvezetés az idei szezont?A választ kicsit korábbról kezdeném. A férfi csapat 2015 őszén kapta meg a lehetőséget a szövetségtől, hogy az NBI/B-s bajnokságban induljon, és az elmúlt két szezon alapján szerintem joggal kijelenthető, hogy ez egy helyes döntés volt a részükről. Az idei évnek is úgy indultunk neki, hogy a csapat stabilan szerepeljen a mezőnyben, illetve mikor kiderült, hogy jövőre a legjobb 14 csapat lesz kiemelt NBI/B-s együttes, egyértelműen ebbe a körbe kívántunk bejutni. Ez a célunk maradéktalanul teljesült, az alapszakaszt a keleti csoport második helyén fejeztük be.

Majd jött a rájátszás, ahol a Győr elleni továbbjutással már az NBI/A-s feljutás is elérhető távolságba került.A csapat már az alapszakasz teljesítményével szenzációs eredményt ért el, hiszen az elmúlt évtizedek legjobb szereplése egy jó 10 évvel ezelőtti NBI/B-s 8. hely volt. A Győr kiverése hab volt a tortán, a szezon teljesítményére felrakta a csapat a koronát. A 4. hely a MEAFC 1978-as élvonalból történő kiesése óta az egyesület legjobb eredménye. Az A csoport azonban – ahogy mondani szokták – már más kávéház, a klubnak nem voltak idén feljutási céljai, de jó érzés volt látni, hogy ennek a közelébe tudtunk jutni.

És a folytatásban? Evés közben jön meg az étvágy?Mi, akik a klubnál dolgozunk, a megalapozott építkezésben hiszünk. Látnunk kell a lehetőségeink határait, stabilizálnunk kell a működésünket. Az A csoport számos ponton erősebb építményt kíván, mint amilyennel mi jelenleg rendelkezünk. Ez az anyagiakon kívül szakmai-szervezeti kérdéseket is jelent és a kulcsfontosságú utánpótlás-nevelés kérdését is. Több fronton érdekeltek vagyunk, hiszen egyetemi csapatként az egyetemi sport területén is helyt szeretnénk állni. Mindhárom fronton sikerült előre lépnünk, újabb edzők és stábtagok kerültek a szakosztályhoz, bővül az utánpótlásunk bázisa és csapataink száma, mindez ráadásul eredményességgel is párosult. Az egyetemi sport területén pedig elég megemlítenünk az idei miskolci rendezésű Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) Final Four férfi 3. helyét, valamint a rövidesen általunk megrendezésre kerülő Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnoksága tényét, amire gőzerővel készülünk. A most még felújítás alatt álló Egyetemi Körcsarnok ekkor debütál majd.

Visszatérve a felnőtt csapathoz, melyek az elmúlt szezon legfőbb tapasztalatai?Úgy gondolom, sikerült egy fiatalokra építő, jó szellemiségű társaságot összehozni. Az idény nagyobb részében – ha sokszor csak szoros végjátékokban is – de a győzelmek domináltak. Ez azért is nagy szó, mert játékosaink nagy része egyetemi vagy középiskolai tanulmányai mellett sportol, de a többiek sem klasszikus főállású sportolók. Ezen a területen fokozatosan szeretnénk előre lépni, egyre professzionálisabb keretet tervezünk kialakítani, persze döntően továbbra is az egyetemistáinkra és a helyi nevelésekre építve. A Bene Szilárd – dr. Fejes János kettős maximális köszönetet érdemel az elvégzett munkáért, eredményeik a MEAFC nagykönyvébe kerülnek. Az ő helyzetük a játékosokéhoz hasonlóan alakult, egyéb munkaelfoglaltságok mellett látták el feladatukat. De mindez tudatosan alakult így, az első két NBI/B-s évünkben ezt a felállást választottuk és a döntés végül sikeresnek bizonyult. A folytatásban új lapot kezdünk majd írni, számos területen előre kívánunk lépni a korábbiakhoz képest. Ehhez a most véget ért szezon jó alapot ad. A pénteki mérkőzéssel ezt a két évet sikeresen lezártuk, maximális köszönet illeti a játékosokat, az edzőket és természetesen támogatóinkat, szurkolóinkat.

Hogyan tovább? Mik a tervek a következő szezonra, lesznek-e változások?A következő bajnoki idény előkészítése előrehaladott állapotban van, egyrészt mert nem szeretnénk a jövőben sem az utolsó pillanatra hagyni semmit, másrészt rövidesen az Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságára kell fókuszálnunk, szeretnénk méltó házigazdái lenni ennek a nagy eseménynek. Túl sok változás játékos fronton nem várható, hiszen az előző évi keret is többéves távlatban, stratégiai szempontok figyelembe vételével alakult ki. A jövő évi kerettel kapcsolatban néhány napon belül részletes tájékoztatást tudunk majd adni.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 626 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30