Lányok érem-közelben, fiúk egymás ellen

írta Sajtóközlemény, 2017. július 22–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Mindhárom magyar csapat győzelmet aratott a miskolci 14. Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság helyosztók előtti utolsó felvonásában. A hazai női bajnok TFSE a horvátok elleni könnyed győzelemmel – minden eddigi magyar eredményt felülmúlva - már a legjobb 4 között van.

Lányok érem-közelben, fiúk egymás ellen

Miskolc, 2017. július 22. – Mindhárom magyar csapat győzelmet aratott a miskolci 14. Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság helyosztók előtti utolsó felvonásában. A hazai női bajnok TFSE a horvátok elleni könnyed győzelemmel – minden eddigi magyar eredményt felülmúlva - már a legjobb 4 között van. A férfi első Debrecen szlovák, a házigazda Miskolc portugál gárda legyőzése után, egymás ellen játszhat a torna 9. helyéért.

Bár a TFSE lányai előzetesen némiképp tartottak a horvát Osijek Egyetem csapatától, az egymás elleni mérkőzésen ennek semmi nyomát nem lehetett látni. Boros Zoltán együttese 63-32 arányú könnyed győzelemmel jutott be a legjobb 4 közé. – A minimális célkitűzésünket elértük, szerettünk volna mindenképpen a legjobb nyolc között végezni hazai környezetben – értékelt Boros Zoltán. – Az már hab a tortán hogy csoportelsőként és a horvát egyetemet legyőzve a négy között vagyunk. Ha jól tudom ez történelem, mert magyar csapat ilyen jó pozícióban az egyetemi Eb-k történetében még nem volt. Eddigi jó teljesítményünk alapja a védekezésünk volt, melyben első perctől az utolsóig maximálisan odatették magukat a lányok fizikálisan és fejben. Szombaton, a döntőbe jutásért a francia csapat már nagyon erős ellenfélnek ígérkezik, de nekik esünk aztán lesz, ami lesz. Az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk, hogy döntőbe kerülhessünk. Ettől függetlenül, ha már idáig eljutottunk, mindenképpen szeretnénk érmet szerezni.

Debrecen-Miskolc a 9. helyért

Mindkét férfi gárdánk – a Debreceni és a Miskolc Egyetem – az alsóházban folytatta pénteken az Eb-szereplést. A Debreceni Egyetem a szlovák Comenius Egyetem csapatával csapott össze és nyert 83-62-re, így eldőlt, hogy a két magyar gárda egymással mérkőzhet meg szombaton 13:45-kor a 9. helyért. – A csoportban gyakorlatilag papírforma eredmény született, hiszen mind az olasz, mind a francia csapat játékosai jóval magasabban jegyzett bajnokságokban edződnek, mint mi – fogalmazott Kovács Imre, a debreceniek trénere. - Bár szerettünk volna továbbjutni a csoportból, sajnos el kell ismernünk, hogy ezek az együttesek előttünk járnak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mindkét mérkőzésnek volt olyan szakasza, melyben teljesen egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni. Nagyon örülök, hogy a harmadik mérkőzésre nem engedtünk le, és fáradtság ide, vagy oda, olyan iramot tudtunk diktálni, amivel a román ellenfelünk nem tudott mit kezdeni. A 9-16. helyért a szlovákokkal találkoztunk, és szerencsére ott folytattuk, ahol a csoportmeccseket befejeztük.

A második negyedet leszámítva az ellenfélre tudtuk erőltetni a gyors játékot, így egy percig sem forgott veszélyben a győzelem. Véleményem szerint, ha kicsit könnyebb csoportot kapunk, most a legjobb nyolc között harcolhatnánk, de nincs okunk panaszra, hiszen nagyon színvonalas mérkőzéseket játszottunk. Örülök, hogy a következő találkozót a Miskolccal vívjuk, hiszen velük az egyetemi és az NB1/B-s bajnokságban is mindig jókat mérkőzünk. Nagyon elégedettek vagyunk a szervezéssel, Miskolc kitűnő házigazda, azt gondolom, hogy ők is és mi is méltóképpen képviseljük Magyarországot, ennek ellenére szeretnénk legyőzni őket is.

A Miskolci Egyetem csapata a portugál Aveiró Egyetemmel mérkőzött meg és színvonalas csatában, 61-54-re diadalmaskodott. Meccsről meccsre egyre jobban összekovácsolódott a csapat, így kemény küzdelmekre számítva, de bizakodva várjuk a folytatást – mondta Drahos Gábor, a miskolciak mestere. - A portugálok elleni sikerünk az alsóház felső ágát jelenti, ahol a Debrecen csapatával találkozunk. Célunk nem lehet más, mint zsinórban negyedik győzelmünkkel a 9.helyen zárni az Európa-bajnokságot!

Döntő, eredményhirdetés

A női bronzmérkőzést július 23-án, vasárnap, 16 órától rendezik meg a felújított Egyetemi Körcsarnokban. A női döntőnek  - szintén vasárnap - a Generali Aréna ad otthont 18:15-től, ahol előtte 16:00 órától a férfi bronz-csata, utána, 20:30-tól a férfi finálé lesz. A mérkőzések után, 22:15-től tartják meg az eredményhirdetést, ahol különdíjakat is átadnak.

Fotó: Rogosz Péter 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 466 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 587 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 608 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 646 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30