Ösztöndíjjal a világ körül

írta Tempus Közalapítvány, 2017. október 1–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Ebben a tanévben több mint egymilliárd forintból támogatják egyetemisták és főiskolások külföldi tapasztalatszerzését a Campus Mundi programban. A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint ez 1500 fiatal nemzetközi tanulmányait és szakmai gyakorlatát teszi lehetővé.

Ösztöndíjjal a világ körül

A Campus Mundi program 2016-ban indult azzal a céllal, hogy elősegítse a hallgatók mobilitását, illetve hozzájáruljon a felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképességének növeléséhez.

A külföldi ösztöndíjak által a hallgatók új módszereket és technológiákat ismerhetnek meg, piacképes tudást és életre szóló élményeket szerezhetnek, valamint a nyelvtudás és az önismeret tekintetében is fejlődhetnek. A Campus Mundi program keretében a fiatalok a világ bármely országába utazhatnak részképzésre, szakmai gyakorlatra vagy rövid tanulmányútra. A magas támogatási összegek és a kedvező feltételek révén a hallgatók széles köre élhet a program nyújtotta lehetőségekkel minden képzési szinten.

Az elmúlt másfél évben már több mint 1500-an kapcsolódtak be a programba, az idei tanévben pedig még ugyanennyi egyetemista és főiskolás nyerhet támogatást a Tempus Közalapítványtól. Eddig Európán belül legtöbben az Egyesült Királyságba, Németországba és Franciaországba utaztak, az Európán kívüli országok közül pedig az USA, Ausztrália, Kanada és Japán volt a legnépszerűbb.

A legtöbb fiatal a Budapesti Corvinus Egyetemről és az ELTE-ről jelentkezett, de a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem hallgatói körében is nagyon sokan éltek a lehetőséggel, amely havonta 200.000 – 350.000 forint közötti ösztöndíjjal támogatja a felsőoktatási hallgatók nemzetközi tapasztalatszerzését.

További információ az aktuális határidőkről és a pályázás részleteiről a Campus Mundi program honlapján és Facebook oldalán található. www.campusmundi.hu

A program az EFOP-3.4.2 kiemelt projekt „Campus Mundi - felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program” címen az Európai Unió és Magyarország Kormányának támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Tempus Közalapítvány kezelésében.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30