Középpontban a sport - Elhelyezték az új Miskolci Atlétikai Centrum alapkövét

írta Kiss Viktor, 2014. május 31–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Ünnepélyes keretek között elhelyezték az új Miskolci Atlétikai Centrum alapkövét a Miskolci Egyetemi Sportpályán május 29-én.

Középpontban a sport - Elhelyezték az új Miskolci Atlétikai Centrum alapkövét
Az állami forrásból finanszírozott, mintegy háromszázötven millió forintos beruházás kivitelezése a tervek szerint még az idén befejeződik.
 
Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár a rendezvényen elmondta, az atlétika az egyik legfontosabb sportág, amely nagyon sok mindenre megtaníthat. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere beszédében kiemelte, hogy a beruházást az is indokolta, hogy hamarosan kezdetét veszi a diósgyőri futballstadion közel négy és fél milliárd forintos felújítása is. E felújítás pedig azzal jár majd, hogy a diósgyőri rekortánpálya meg fog szűnni, az atlétáknak tehát máshol kell megfelelő pályát biztosítani.
Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora a kormánynak és a városnak egyaránt megköszönte a fejlesztést, hiszen a korszerűsítés minőségi újítást eredményez az egyetem életében. Végül elmondta, reméli, hogy nemcsak az egyetemi oktatók és hallgatók használják majd ki az új sportolási lehetőségeket, hanem Miskolc város lakói is.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke Miskolc sportban való meghatározó szerepére hívta fel a figyelmet, ugyanis számos bajnokságnak, sportrendezvénynek adott már helyet a borsodi megyeszékhely. Dr. Kiss László, a Magyar Atlétikai Szövetség tagja arról is beszélt, bízik abban, hogy az újítások sokat lendítenek az atlétika fejlődésében, és Miskolc újra a sportélet élvonalába kerül majd. Ugyanő felhívta a figyelmet a szabadidős sportok népszerűsítésére is.
Somogyi Gréta Kincső
fotó: Kiss Viktor 
AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 491 cikkből

  • FLO RIDA A 2020-AS EFOTT-ON • 5 napja

    Az EFOTT szervezőcsapata közzétette az első nemzetközi fellépőt, akit a Velencei-tó partjára várnak: ő pedig nem más, mint a világhírű amerikai rapper, Flo Rida! Produkcióját hazai közönség még biztosan nem láthatta, hiszen régi nagy slágerei mellett legújabb albumával fogja végigbulizni a nyarat. Ráadásul mindezt egy Pitbullal közös dal előzi meg hamarosan. Nézzük, ki mindenki érkezik még a 45. EFOTT-ra!

  • A Miskolci Egyetem továbbra is a növekedés útján • 24 napja

    A Miskolci Egyetemre felvett hallgatók száma 2019-ben a 2018. évihez képest 10 százalékkal emelkedett, amivel a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglalunk helyet.

  • Traveller Review Award díjazott lett az Uni-Hotel Diákotthon

    Traveller Review Award díjazott lett az Uni-Hotel Diákotthon • 29 napja

    A Miskolci Diákotthon Kft. Nemzeti Tanúsító védjegyes legmagasabb minősítésű ifjúsági szálláshelye az UNI-HOTEL Diákotthon Traveller Review Award díjazott lett a 2020-as évben.

  • Ismerkedés az 5G-vel

    Ismerkedés az 5G-vel • 56 napja

    November 20-án az 5G-ről láthatott érdekes előadást a Miskolci Egyetem könyvtárának Disputa terében minden érdeklődő, a Vodafone alkalmazottjainak előadásában. Az előadást Hegyi Barnabás – villamosmérnök -, valamint Emri Dávid – folyamat- és innovációmenedzsment – tartotta.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30