EFOTT sajtótájékoztató a Miskolci Egyetemen

írta Kiss Viktor, 2014. június 18–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Az EFOTT Fesztivál szervezői, valamint Miskolc városának és egyetemének vezetői sajtótájékoztatót tartottak a Miskolci Egyetemen június 17-én, kedden.

EFOTT sajtótájékoztató a Miskolci Egyetemen

Az eseményen megjelent többek között a Zanzibár zenekar csapata, az élén Terecskei Rita énekessel; a 25. születésnapi koncertjére készülő Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás, és gitárosa, Sidlovics Gábor; Széki Attila, ismertebb nevén Curtis; valamint a DVTK két ifjú labdarúgója, Bacsa Patrik és egyetemünk jelenleg is aktív hallgatója, Eperjesi Gábor.

A rendezvényen először Dr. Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és köszönetet mondott, hogy majd' 30 év után újra városunk adhat otthont ennek arangos hallgatói fesztiválnak. A polgármester a továbbiakban elmondta, hogy tökéletes házigazda kíván lenni a város és az egyetem egyaránt, aminek érdekében a vezetés minden turisztikai látványosságot felújított, látogatási idejüket a fesztivál idejére kiszélesítette, továbbá túra utakat jelöltek ki, és összehangolt, hatékony tömegközlekedést hoztak létre a július 15. és 20. közötti időszakra.

Ezt követően Prof. Dr. Torma András, egyetemünk rektora beszélt a megjelenteknek, aki hatalmas lehetőségként említette, hogy a Miskolci Egyetem ad otthont Magyarország legnagyobb hallgatói rendezvényének, a későbbiekben pedig külön kiemelte a campus értékeit, egyedülálló természeti adottságait és azt az összehangolt munkát, amely a pályázati időszakban zajlott az egyetemi vezetés és a ME-HÖK között. Az előbb elhangzottakat Jedlicska Tibor, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának új elnöke is megerősítette, aki reméli, hogy mindazok, akik ellátogatnak hozzánk nyár közepén az EFOTT-ra, felejthetetlen élményekkel gazdagodnak, és szívükbe zárják Miskolcot.

Az EFOTT csapatát Maszlavér Gábor fesztiváligazgató képviselte, aki beszédében egy-két különlegességről is lehintette a leplet, hiszen mindenki kíváncsi volt, hogy lesz ebből a területből egy hónapon belül közel 100 000 ember befogadására alkalmas fesztiválhelyszín. Beszédéből megtudhattuk, hogy több mint 10 színpad kerül felállításra, közel 100 különböző helyszínen zajlanak majd további rendezvények az EFOTT teljes ideje alatt, majd 10 km kerítést telepítenek a terület biztosítására, számtalan kulturális és sportrendezvénnyel készülnek, de megjelenik majd a népművészet, a kézművesség, a hagyományőrzés és a gasztronómiai is a fesztiválon. A helyszín könnyű megközelíthetősége érdekében külön MÁV vonatok indulnak majd a fővárosból, valamint sűrítik a városi buszjáratokat is.

A sajtótájékoztató végén a Telekom, mint az EFOTT egyik szponzora, képviselője révén bemutatta egyedülálló találmányát, a Teqball-t, amelyet az EFOTT-on mutatnak be és tesztelnek először nagy nézőközönség előtt Magyarországon. A szerkezet ismertetése után lehetőség nyílt az eszköz kipróbálására, amely olyannyira lekötötte a megjelent zenészeket és sportolókat, hogy parázs meccsek alakultak ki a DVTK labdarúgói és Curtis között, de még Terecskei Rita is megcsillogtatta tudását.

Nagy Tomi
fotó: Kiss Viktor

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30