Energetikusaink hazahozták a vándorkupát!

írta Boldizsár Csongor , 2018. február 8–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

2018. február 1-4. között rendezte meg a Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata a Magyar Energetikus Hallgatók III. Találkozóját, amelyen a Miskolci Egyetem energetikai mérnök hallgatói képviselték intézményünket, valamint sikeresen elnyerték rendezvény vándorkupáját.

Energetikusaink hazahozták a vándorkupát!

A találkozón három ország, hat egyetemének kilenc csapata mérte össze szakmai tudását, kreativitását, talpraesettségét és ügyességét. A résztvevő intézmények között találjuk még a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet, az Óbudai Egyetemet, a Kolozsvári Műszaki Egyetemet, valamint az Újvidéki Egyetemet. Csütörtökön a csapatok városnézésen, majd péntek délelőtt üzemlátogatáson vettek részt, a miskolci csapat a MAVIR rejtelmeibe pillanthatott be. A rendezvényt Katona Mihály és Zichó Viktor főszervezők nyitották meg pénteken a Magyar Mérnöki Kamara konferenciatermében, amit a szponzorok rendkívül informatív és érdekfeszítő előadásai követtek. Az est zárásaként a szervezők állófogadással, illetve csapatépítő vetélkedőkkel és koncerttel kedveskedtek a résztvevőknek. Szombaton a szakmai feladatok kerültek előtérbe, először vegyes csapatokban tét nélkül, majd kezdetét vette a találkozó nagy megmérettetése, a szakmai vetélkedő. A verseny során nem csak lexikális tudásukról kellett számot adniuk a csapatoknak, kreatívnak, találékonynak és talpraesettnek is kellett lenniük, hogy - például a sok feladat közül csak egyet említsünk – felépítsék egy vízturbina működőképes makettjét, hogy egy vízsugár segítségével energiát tudjanak termelni. A kimerítő vetélkedőt követően a csapatok gálavacsorán vettek részt a Trófea Grill Étteremben, majd folytatódott a csapatépítés a Vásárhelyi Pál Kollégiumban. Vasárnap délelőtt minden csapat 15 perces prezentációt tarthatott, melyben az előadók beszámolhattak kutatásaik legfrissebb eredményeiről. Az utolsó előadást követően eredményt hirdettek a főszervezők: az előző év sikerét megismételve bronzérmet akaszthatott nyakába a Kolozsvári Műszaki Egyetem csapata, ezüstérmet vettek át az Újvidéki Egyetem tagjai, a vándorkupával a kezükben a dobogó első fokára pedig a Miskolci Egyetem csapattagjai állhattak fel.

A rendezvény kétségkívül elérte elsődleges célját, hiszen immáron harmadjára is sikeresen összegyűjtötte és közös fórumot hozott létre azoknak a szakmájuk iránt elkötelezett hallgatóknak, akik a jövő energetikai szakemberei lesznek.

 

A Miskolci Egyetem csapatának névsora: 


Boldizsár Csongor

Faragó Dávid

Koós Dániel

Kovács Anita

Lévai Péter

Magda Bence

 

Fotó: Kovács Levente 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 479 cikkből

  • TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15)

    TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15) • 11 napja

    Csaba Tibor (Tibes) népszerű zenész, dalszerző-rapper az Alvajárók ébredése és egyéb nagysikerű dalok szerzője, előadója október 15-én koncertet ad a ROCKWELL KLUB előtti szabadtéri színpadon. Gyere te is, ott a helyed! Belépés:INGYENES!

  • Élelmezési Világnap - 2019. október 16-18.

    Élelmezési Világnap - 2019. október 16-18. • 12 napja

    Élelmezési Világnap (World Food Day): egy nap, melyet világszerte ünnepelnek. Egy esemény, amire világszerte odafigyelnek - részben magyar emberek 40 évvel ezelőtti kezdeményezésének köszönhetően! Őrizzük meg ezt a szellemiséget, és az Élelmezési Világnap alkalmából rendezzünk egy eredményes gyűjtést a Miskolci Egyetemen október 16-17-18-án!

  • Észak Állásbörze

    Észak Állásbörze • 13 napja

    Másodszor rendezték meg a Miskolci Egyetemen az Észak Állásbörze, amely a tavalyihoz hasonló sikert hozott: a többtucatnyi munkát kínáló cég, vállalkozás standjait sok százan keresték fel. Sokan már munkaszerződés konkrét ígéretével távoztak az állásbörzéről, mások több kedvező ajánlat közül választhatnak majd.

  • Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen

    Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen • 27 napja

    Szeptember 16-án a Magyar Honvédség átadta a Miskolci Egyetemen kialakított toborzóirodáját, ahol folyamatosan várják a katonai szolgálati formák iránt érdeklődőket.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30