Elmaradt hosszabbítás, elmaradt siker!

írta MEAFC, 2018. február 16–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A sérült Szögi helyén remekül kezdett Takács, aki Drahossal karöltve jól és eredményesen mozgatta a miskolci csapatot. A védekezés sem ment rosszul a házigazdának, így a negyed végén jóval előrébb tartott a MEAFC (26-14).

Elmaradt hosszabbítás, elmaradt siker!

Hiába egyenlített triplával a MEAFC, a végén mégis a fővárosiak örülhettek.

A sérült Szögi helyén remekül kezdett Takács, aki Drahossal karöltve jól és eredményesen mozgatta a miskolci csapatot. A védekezés sem ment rosszul a házigazdának, így a negyed végén jóval előrébb tartott a MEAFC (26-14).

Máté kosarakkal folytatódott a találkozó, majd a Vasas vezethetett többször is sima lerohanást a rosszul rendeződő miskolciak ellen. Takács pontjainak és Drahos passzainak köszönhetően ennek ellenére sem sokkal csökkent félidőig a csapatok közti különbség (44-35).

Bő 3 perc telt el pesti pontok nélkül, míg a dupla-duplával záró Drahos (24 pont, 12 gólpassz) remek átadásokkal és pontokkal folytatta (50-35). A megnyugtatónak mondható előny furcsa módon a hazaiakat zavarta jobban, így pár ismételt visszarendeződési hiba következtében feljött a Vasas, majd Drahos triplájával zárult a szakasz (58-52).

Miskolci hármas nyitotta a negyedik negyedet is, majd Máté ziccere után máris pesti időkérés következett. Az egyre izgalmasabbá váló mérkőzésen a vendégek előbb utolérték, majd átvették a vezetést (71-72). Tizennégy másodperc volt csak hátra, mikor félpályánál próbált labdát szerezni a MEAFC, ám a becsapdázott Vasas játékos végül két büntetőt dobhatott…sikeresen. A hazai időkérés után Drahos távolról egyenlített, ám a hosszabbítás mégis elmaradt. A labdával végig száguldó Boros „bement a sűrűbe”, és egy kierőszakolt kísérlettel próbálkozott sikertelenül. A nézőtéren döbbenten észlelték, hogy a legközelebbi játékvezető keze a dobás után magasba lendült, így jelezve véleménye szerinti szabálytalanságot. A bevett gyakorlat, a néma síp és – ha úgy tetszik, az igazságos - hosszabbítás helyett így két dobás következhetett. A fiatal fővárosiak éltek az ölükbe hullott lehetőséggel és bedobták az első büntetőt, majd a direkt kihagyott másodikat is visszaszerezve megnyerték a találkozót (74-75).

Folytatás pénteken hazai pályán az MTK ellen.

MEAFC - Vasas Akadémia 74-75 (26-14, 18-21, 14-17, 16-23)

NB I/B Piros csoport 19. forduló. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Balogh Gyula, Gergely Csaba, Domán István.

MEAFC: Orliczki M. (3/3), Takács (15/9), Drahos (24/9), Béres (12), Timkó (4). Csere: Máté (12), Kopasz (2), Lippai (2), Szojka, Szőke. Edző: Walke Károly.

Vasas: Boros (8), Kiss (20), Kozma (7/3), Andrássy (23), Barócsi (8/3). Csere: Steier (6/6), Sólyom (3), Kovács. Edző: Faragó Péter.

Walke Károly, vezetőedző: Legalább a hosszabbítás esélyét megérdemeltük volna. Jelenlegi állapotunkban 35 percet bírunk fizikálisan és koncentrációban. Három kimagasló teljesítmény kell egy ilyen rangadó megnyeréséhez, ez ma nekünk nem volt meg.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 610 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 648 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30