Védekezésével nyert csatát a MEAFC!

írta MEAFC, 2018. március 13–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A lepattanók harcát fölényesen uralva, az utolsó öt percben kosarat sem kapva fordított és nyert a miskolci kosárcsapat! A hazaiak kezdtek energikusabban, míg a vendégek több pontatlan támadással nyitották a mérkőzést. Takács tempódobását követően azonban a sérüléséből felépült Béres volt közelről eredményes.

Védekezésével nyert csatát a MEAFC!

A lepattanók harcát fölényesen uralva, az utolsó öt percben kosarat sem kapva fordított és nyert a miskolci kosárcsapat!

A hazaiak kezdtek energikusabban, míg a vendégek több pontatlan támadással nyitották a mérkőzést. Takács tempódobását követően azonban a sérüléséből felépült Béres volt közelről eredményes. A negyed derekán lépett először pályára miskolci színekben az amerikai Cole-Brinson, aki azonnal kosarakkal mutatkozott be a – bonyhádi csarnok felújítása miatt zombai „albérletben” játszó – házigazdáknak és csapattársainak is. Kiegyenlített küzdelem végén mondhatni döntetlennel zárult a nyitány (18-19).

A remek felépítésű hazai centerek között Lippai szorgoskodott eredményesen. Kosaraival a MEAFC tartotta a lépést a Somogyfoki testvérek vezette Bonyháddal szemben. A negyed végén Orliczki dobott rendes és majdnem triplát a folyamatos hazai zónavédekezés ellen, így a félidőben sem tudott megugrani a roppant motivált Bonyhád (41-36).

Fordulást követően tovább keményedett a küzdelem. Sportszerűtlen hibák és technikai miatt is sípszó harsant, így 18 büntető született csak ebben a részben. Máté jól szedte össze a labdákat, majd Lippainak segített támadó lepattanót szerezni, amiből fontos kosár születhetett (55-53). A vendégek által várva várt egyenlítés helyett Jilling büntetői érkeztek, amit még egy hármassal is megtoldottak a hazaiak, így továbbra is maradt Tolna megyében az előny (62-57).

A két légiós triplaváltásával folytatódott a meccs. Előbb Cole-Brinson, majd Lazic is betalált kintről, de Kopasz és Homoki sem hibázott a sarokból. Igaz, utóbbi rálépett a vonalra, így csupán kettő, de annál értékesebb pontot szállított a miskolci kalapba. Öt perc és tíz másodperc volt hátra, amikor Baki bedobta az egyik büntetőjét (70-65). Ezután több, mint öt perces gólcsendet „védekezett össze” a MEAFC. A reteszként záró borsodi védelem minden labdát begyűjtött (57-33 arányban nyerték a vendégek a lepattanók csatáját), majd Drahos triplázott sikeresen egy újabb visszaszerzett támadó után. A miskolci irányító labdaszerzését követően a remekül játszó (27 pont, 11 lepattanó) Cole-Brinson ziccerrel előbb kiegyenlített, majd faultos kosarával három egységnyire növelte az előnyt (70-73).

A bonyhádiak továbbra sem találtak utat a gyűrűig, utolsó időkérésük során kigondolt hárompontosuk kimaradt, amit Drahos továbbított azonnal az induló Kopasznak. A boldog miskolci kispad és maroknyi vendégszurkoló boldogan tapsolta meg a látványos zsákolást és az értékes győzelem megszerzését, ám a találkozó végül egy igazából már tét nélküli hazai kosárral zárult (72-75).

Rangadóval folytatódik pénteken Miskolcon a bajnokság. A tavalyi elődöntős ellenfelünk, a jelenlegi második helyezett Veszprém érkezik a Körcsarnokba. Hajrá, MEAFC!

Bonyhádi KSE – MEAFC 72-75 (18-19, 23-17, 21-21, 10-18)

NB I/B Piros csoport 20. forduló. Zomba, Zombai Általános Iskola.

Vezette: Radnóti Miklós, Kovács Nimród, Csallóközi Gábor.

Bonyhád: Lazic (9/3), Somogyfoki P. (17/9), Baki (12/3), Somogyfoki Sz. (15), Tömösváry (10). Csere: Jilling (4), Fetzer (3/3), Kovács (2), Csobán. Edző: Morgen Frigyes.

MEAFC: Takács (4), Drahos (12/6), Homoki (2), Timkó (3), Béres (3). Csere: Cole-Brinson (27/3), Lippai (12), Kopasz (5/3), Orliczki M. (5/3), Máté (2). Edző: Walke Károly.

Walke Károly, vezetőedző: Nehéz mérkőzésen, nagyon fontos győzelmet arattunk. A végjátékban fegyelmezetten, koncentráltan védekeztünk és támadtunk. Minden játékosom hozzátette a mérkőzéshez azt a munkát, amivel egy ilyen csatát meg lehetett nyerni. Jár a gratuláció Nekik!

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 418 cikkből

  • A CAT fordítóverseny eredményhirdetése

    A CAT fordítóverseny eredményhirdetése • 4 napja

    A Miskolci Egyetem BTK MFI Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszéke, valamint a STAR Solutions Kft. április 7-én SZEGÉNYSÉG TÖBB NYELVEN címmel fordító versenyt rendezett a Fordító és tolmács MA, valamint a Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító szakirányú továbbképzés (TGSZ) hallgatói számára.

  • Tudományos konferencia a modern állam kihívásairól

    Tudományos konferencia a modern állam kihívásairól • 10 napja

    A Miskolci Egyetem Állam -és Jogtudományi Karának az Államtudományi Intézete, az Államtudományi Kutatóközpont és az MTA-Miskolci Akadémiai Bizottság Állam-és Jogtudományi Szakbizottság, Államtudományi Munkabizottsága május 10-én „A modern állam kihívásai” címmel tudományos konferenciát rendezett egyetemünkön.

  • Óriásit hajrázott a MEAFC!

    Óriásit hajrázott a MEAFC! • 11 napja

    Lendületes és egységes csapat hírében állt a Pécs, amit már az első negyedben a pályán is bebizonyítottak. Béres lépett be kétszer is jó ütemben, Demeter és Krnjajski vezetésével a vendégek azonban utolérték a házigazdát, majd szép helyzetekből elért kosaraikkal tartották az előnyt.

  • MEAFC-Oroszlány 75-76

    MEAFC-Oroszlány 75-76 • 12 napja

    Közel telt ház előtt játszott végletekig kiélezett mérkőzést a MEAFC kosárlabda csapata. A bajnoki elődöntőbe jutásért vívott párharc második felvonását hihetetlen izgalmak között végül egyetlen ponttal a vendég oroszlányiak nyerték.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Rada János

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30