Kemény rangadót nyert a MEAFC!

írta MEAFC, 2018. március 13–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Kifogott a határozott hazai védelem a második helyezett veszprémi csapaton. Hiába kezdődött a tavalyi bajnoki elődöntő és az őszi hosszabbítást követő veszprémi siker „visszavágója” a kék mezes Hegedűs hármasával, Drahos vezetésével a MEAFC három perc alatt „kikért egy időt” a vendégeknek (9-3).

Kemény rangadót nyert a MEAFC!

Kifogott a határozott hazai védelem a második helyezett veszprémi csapaton.

Hiába kezdődött a tavalyi bajnoki elődöntő és az őszi hosszabbítást követő veszprémi siker „visszavágója” a kék mezes Hegedűs hármasával, Drahos vezetésével a MEAFC három perc alatt „kikért egy időt” a vendégeknek (9-3). Cole-Brinson, a házigazda frissen igazolt amerikai játékosa hamar kiosztotta első miskolci gólpasszát is, amelyből Takács volt távolról is ügyes. A következő négy percben mindkét oldalon csak büntetőből voltak eredményesek a csapatok, majd Körtélyesi kosara törte meg a „csendet”. A negyed végét azonban Cole-Brinson újabb 5 pontja zárta (22-12).

Máté labdaszerzés utáni ziccerére Pavlovic felelt, ám Béres kosara, plusz büntetője gyorsan visszacsempészte a különbséget a felek közé. Az előbb említett két játékos ütközése miatt kicsit állt a játék, ám a rövid bírói tanakodás után Cole-Brinson vágott be újabb triplát majd duplát. A házigazda végig igen hatékonyan védekezett, így a nagyszünetig csupán 26 egységig jutott az ennél sokkal több dobott ponthoz szokott vendég alakulat. A hazaiak Máté zsákolását követően teljesen megérdemelten vezettek a félidőben már 14 ponttal (40-26).

Sokáig csak Máté tempója árválkodott a hazai oldalon, míg a vendégek szép benti játékok révén 4 kosarat is szereztek. Cole-Brinson a negyed felénél szerzett büntetőivel (14/14-gyel zárta a mérkőzést a vonalról) és Takácsnak adott gólpasszával elmozdította csapatát a holtpontról. A negyedből hátra volt még 3,8 másodperc, ami alatt Drahos robogott át a pályán és egylábas triplájával talpra ugrasztotta a közönséget, majd egy tornászmutatvánnyal saját magát is (56-40).

Orliczki Bence helyezkedett ismételten jól a támadó palánk alatt, így kosár, később büntető lett a jutalma. A folytatásban kissé megakadt a hazaiak támadása, Máté sikeres hárompontosa jelentette az utolsó miskolci mezőnykosarat. Ekkor kereken 7 hátralévő percet mutatott az óra. Ezt követően már csak büntetőből jutottak pontokhoz a borsodi legények. Igaz, az ellenfél sem panaszkodhatott, hiszen a záró negyedben összesen esett 40 pont fele büntetőkből jött össze a csapatoknak (a kísérleteket tekintve végül 27-30 arányban ezt a vendégek nyerték). Minden erejét mozgósította a Veszprém, így egészen izgalmasra sikeredett a végjáték. Kovács másfél percnél dobott triplája szerencsével, de csak aláhullott a gyűrűbe, így máris mindössze egy labdányi volt a távolság (66-63). Drahos kihagyott ziccerét követően már a túloldalon – a mezőny legeredményesebb lepattanózójaként - leszedte 8. labdáját, majd egy szabálytalanság után 1-et értékesített büntetőiből. Gyors veszprémi időkérést gyors vendég kosár követett, majd Homoki szerzett vissza egy létfontosságú labdát. Drahos ismét csak egyszer volt eredményes, amit a túloldalon Kovács is lemásolt, így a – nem csupán Bonyhádon, de - hazai közönség előtt is remek játékkal bemutatkozó Cole-Brinsonra maradt a döntés. A 28 ponttal záró amerikai hátvéd két jó büntetőjével bebiztosította csapatának a mai teljesítménye alapján megérdemelten járó győzelmet (70-66).

Folytatás jövő hét pénteken Oroszlányban.

MEAFC – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 70-66 (22-12, 18-14, 16-14, 14-26)

NB I/B Piros csoport 21. forduló. Miskolc, Körcsarnok, 300 néző.

Vezette: Vida Béla, Csabai-Kaskötő Brigitta, Gaál István.

MEAFC: Takács (6/6), Drahos (13/6), Cole-Brinson (28/6), Orliczki B. (5), Béres (5). Csere: Máté (11/3), Kopasz (2), Lippai, Timkó, Orliczki M. Edző: Walke Károly.

Veszprém: Helmeczi (6), Logár (2), Hegedűs (6/3), Körtélyesi (11), Pavlovic (13). Csere: Kovács (11/3), Simon (6), Bodó (5), Schéda (5), Pável (1). Edző: Mérész Csaba.

Walke Károly, vezetőedző: Az első két negyedben extra védekezésünkkel megalapoztuk a győzelmünket. Az itt összesen kapott 26 pont magáért beszél. Végig kézben tartottuk a mérkőzést annak ellenére, hogy a magunk által diktált tempóban a végére kicsit elfáradtunk. A megbeszéltek szerint mindenki tette a dolgát, büszke vagyok a csapatomra.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 466 cikkből

  • Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem

    Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem • 10 napja

    A Miskolci Egyetem és a TS Hungaria Kft. május 30-án ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai megállapodást, amelynek célja az együttműködés szorosabbra fűzése, és a kapcsolódási pontok meghatározása.

  • Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019

    Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019 • 10 napja

    "Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019" címmel konferenciát rendezett a Miskolci Egyetemen 2019. május 29-én (szerdán) a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, Műszaki Anyagtudományi Kara, Gépészmérnöki és Informatikai Kara, valamint Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága, továbbá a Debreceni Egyetem Gépészmérnöki Tanszéke.

  • Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen

    Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen • 22 napja

    Május 24-én pedig elsősorban örömöt – 120 hallgató vehette át oklevelét a 2018/2019-es tanév lezárásával, a 128 órás képzés elvégzésével. A Miskolci Egyetem az Európai Unió gerontológiai programjához kapcsolódva a Miskolci Nőknek Is Esélyt Alapítvánnyal együttműködve 2009 szeptemberében az országban elsőként hirdette meg a jelentős létszámot vonzó Szépkorúak Akadémiája programsorozatát.

  • AMPER 2019 Felvételi Juniális

    AMPER 2019 Felvételi Juniális • 22 napja

    Tisztelettel meghívjuk Önt a 2019. június 14-én tartandó AMPER Felvételi Juniálisra, amelyet az egyetem Díszaulájában és Díszudvarában rendezünk.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30