Nemzetközi hegesztő szakmérnöki workshop

írta Dr. Gáspár Marcell, 2018. március 25–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A nemzetközi hegesztő szakmérnöki képzést gondozó Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézet a hegesztéskor felmerülő kockázatok kezelésével kapcsolatos szakmai napot szervezett március 23-án az RMWF projekt keretében.

Nemzetközi hegesztő szakmérnöki workshop

Az Erasmus+ program támogatásával megvalósuló projekt címe: Nemzetközi tantervi irányelvek bevezetése a hegesztett szerkezetek gyártása során felmerülő kockázatok kezelésére. A projekt célja új kurzus és a hozzá kapcsolódó tananyagok kidolgozása az Európai Hegesztési Szövetség (EWF) átdolgozott tantervi irányelvei szerint, továbbá speciális szakemberek képzése a hegesztett szerkezetek gyártásának kockázatmenedzselésére. Az alapvetően nemzetközi tanterv és tananyag fejlesztéssel foglalkozó pályázat egy európai konzorcium összefogásában, a Temesvári Hegesztési Intézet (ISIM) vezetésével, az Európai Hegesztési Szövetség (EWF), a Miskolci Egyetem és egy minőségbiztosítással foglalkozó norvég kisvállalat (QMS), valamint egy magyarországi székhelyű mérnökiroda (TVE Kft.) részvételével valósul meg.

A projekt keretében megrendezésre került workshop célja a kockázatalapú szemlélet alkalmazásával foglalkozó kurzus népszerűsítése, másrészt a releváns érdeklődök, köztük ipari szakemberek figyelmének felkeltése a tervezett képzés szükségességéről és a projekt által kínált lehetőségekről.

A rendezvényt Prof. Dr. Lukács János projektvezető nyitotta meg, amelyet Prof. Dr. Tóth László „Életünk és a kockázatalapú szemlélet” című gondolatébresztő előadása követett. Ezt követően került sor az RMWF projekt bemutatására, amelyet követően a norvég partner az ipari elvárásokkal kapcsolatos felmérés eredményeit ismertette a részvevőkkel. A rendezvény második felében a résztvevő ipari szakemberek és a hegesztés iránt érdeklődő hallgatók egy átfogó tájékoztatást kaptak az új EWF irányelvek mentén készülő tananyagokról. A workshop egy kerekasztal beszélgetéssel zárult, amelyen a szakma elismert képviselői és a résztvevők érdemi visszacsatolást adhattak a tantervről és annak tartalmáról a projekt megvalósítók számára.

A projekt rendezvényeinek az idei évben több alkalommal is házigazdája lesz a Miskolci Egyetem. Az Intézet májusban a projekt menedzsment időszakos ülésének, szeptemberben pedig egy pilot kurzusnak ad otthont.

 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30