A győriek idei első idegenbeli győzelmüket aratták a Körcsarnokban

írta MEAFC, 2018. március 28–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Timkó és Cole-Brinson pontjaival egész jól kezdte a házigazda (7-2) az igen kevés kosár jellemezte az első negyedet, ám a győriek, hórihorgas belső embereik révén tartották a lépést. A sok rontott dobás következtében leginkább második szándékokból érkező kosarak után minimális hazai előnnyel zárult az első tíz perc (14-11).

A győriek idei első idegenbeli győzelmüket aratták a Körcsarnokban

Rá sem lehetett ismerni a csapatra!
A győriek idei első idegenbeli győzelmüket aratták a Körcsarnokban.
Igaz, hogy vállvédőben, de ott melegített a társakkal a felépülőben lévő Szögi is.

Timkó és Cole-Brinson pontjaival egész jól kezdte a házigazda (7-2) az igen kevés kosár jellemezte az első negyedet, ám a győriek, hórihorgas belső embereik révén tartották a lépést. A sok rontott dobás következtében leginkább második szándékokból érkező kosarak után minimális hazai előnnyel zárult az első tíz perc (14-11).

Szögi lendületes megmozdulásokkal jelezte, hogy sérülése a múlté, ám a felek közti távolság továbbra sem nőtt. A MEAFC folyamatosan kereste a legmegfelelőbb összeállítást, ám a győriek lerázásához szükséges ötös csak nem akart „megszületni”. Mindent elmond a negyed hatékonyságáról, hogy a roppant sovány eredményt úgy érték el a csapatok, hogy a büntetőkön kívül négy, illetve öt mezőnykosarat szereztek csupán (29-23).

A fordulás utáni Miskolc sem emlékeztetett saját magára. Több kósza labdát is az egyre magabiztosabbá váló vendégek szereztek meg, így a szakasz végére a lélektanilag fontos előnyt is magukhoz ragadták. Hozzátartozik a mérkőzés krónikájához, hogy 30 játszott perc után nem volt még a házigazdának sikeres hárompontosa (40-41).

A Győr kapta el lendületesebben a hajrát. Szépen járatott támadások végén fontos triplákkal hízlalták 10 pontosra előnyüket. A három és fél negyednyi ritmustalanság után túl későn észbe kapó miskolciaknak innen már nem volt visszaút. Hiába szerzett több labdát is a MEAFC, a munka során hamar kigyűlt az öt csapathibájuk, így az ekkor jó százalékkal büntetőző győriek december végén szerzett legutóbbi sikerük után ismét győzelmet ünnepelhettek (61-69).

Folytatás csütörtökön a Budapesti Honvéd otthonában.

MEAFC – Széchenyi Egyetem Győri KC 61-69 (14-11, 15-12, 11-18, 21-28)

NB I/B Piros csoport 23. forduló. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Sallai István, Gergely Csaba, Domán István.

MEAFC: Orliczki M., Drahos (10/3), Cole-Brinson (18), Máté (7/3), Timkó (6). Csere: Szögi (8/3), Takács (7), Lippai (2), Béres (1), Orliczki B., Homoki, Szepesi. Edző: Walke Károly.

Győr: Puszta (13/3), Ruják (19/3), Gáll (2), Nárai (11/6), Horváth. Csere: Geiger (11/6), Domsitz (8), Gombás (5/3), Nagy. Edző: Csaplár-Nagy Ervin.

Walke Károly, vezetőedző: Felesleges mellé beszélni, totális kudarc a mai teljesítményünk. Hangemberek voltunk mögöttes mutatók nélkül. Nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, a hátralévő három meccsen csak extra teljesítmény jelenthet számunkra rájátszás pozíciót.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 456 cikkből

  • Rangos nemzetközi díjat nyert a Műszaki Földtudományi Kar „Grow Observatory” projektje

    Rangos nemzetközi díjat nyert a Műszaki Földtudományi Kar „Grow Observatory” projektje • 9 napja

    Jelentős elismerést kapott a Miskolci Egyetem részvételével futó nemzetközi Horizon 2020 kutatási pályázat, az Európai Földtulajdonosok Szövetsége (European Landowner’ Organization) „Land and soil management” díját ugyanis az idén a „Grow Observatory” projekt kapta.

  • Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny

    Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny • 18 napja

    2019. március 28-29-én a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán megrendezésre került az első Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny.

  • Kormányhivatali nyílt napot tartottak egyetemistáknak

    Kormányhivatali nyílt napot tartottak egyetemistáknak • 19 napja

    Március 21-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Nyílt napot tartott egyetemisták részére, amely immár nyolc éves hagyományra tekint vissza.

  • Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával

    Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával • 21 napja

    Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológussal, az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjével, nemzetközi dékánhelyettessel ültünk le beszélgetni az oktatási módszertanokról, a hallgatóság bevonásáról, az intézet megújulásáról.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30