Kortárs Hangon '18 Nemzetközi Irodalmi Pályázat eredményhirdetés

írta Kortárs Hangon, 2018. április 22–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Az Eszterházy Károly Egyetem 14 éve szervezi – a Miskolci Egyetemmel közösen – a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázatot. Idei fölhívásunkra 12 egyetemi intézményből 108 hallgató pályázott verssel vagy kisprózával. A zsűri döntése alapján ötvenen kerülhettek be a Költészet Nap tiszteletére megjelenő válogatott kötetünkbe, közülük huszonketten kapnak valamilyen díjat.

Kortárs Hangon '18 Nemzetközi Irodalmi Pályázat eredményhirdetés

Az Eszterházy Károly Egyetem 14 éve szervezi – a Miskolci Egyetemmel közösen – a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázatot. A hallgatói tehetséggondozó projektünk értékeit jelzi, hogy olyan rangos irodalmi lapok, mint például Pozsonyból az Irodalmi Szemle, Nagyváradról a Várad, Kolozsvárról a Helikon, Nyíregyházáról a Vörös Postakocsi és Egerből az Agria, vagy Erdélyből az Erdélyi Magyar Írók Ligája különdíjakkal és megjelenési lehetőséggel jutalmazza a legtehetségesebb pályázóinkat.

Idei fölhívásunkra 12 egyetemi intézményből 108 hallgató pályázott verssel vagy kisprózával. A zsűri döntése alapján ötvenen kerülhettek be a Költészet Nap tiszteletére megjelenő válogatott kötetünkbe, közülük huszonketten kapnak valamilyen díjat.

Hagyományaink szerint a díjak átadására és az új kötet bemutatására ünnepélyes Gálaműsor keretében kerül sor, minden évben más egyetemen. Nagyvárad, Komárom, Kolozsvár után  az ünnepélyes Gála ez évben Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen kerül megrendezésre.

A Gála helyszíne: Eszterházy Károly Egyetem, Líceum, Oratórium Artium Pyrkeriánum.
Időpontja: 2018. április 12. csütörtök 15 óra  


I. DÍJAS

Vass Csaba, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

György Alida, Sapientia EMTE Kolozsvár

Kispál Dániel, Eszterházy Károly Egyetem, Eger
 

II. DÍJAS

Fülöp Dorottya, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Kovács Péter Zoltán, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Hubai Gábor, Miskolci Egyetem


III. DÍJAS

Ábrahám Edit, Eszterházy Károly Egyetem, Eger

Baka L. Patrik, Selye János Egyetem, Komárom

Krajnyák Ádám, Miskolci Egyetem


KÜLÖNDÍJAS

Rump Tímea, Eszterházy Károly Egyetem, Eger

Sárkány Tímea, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Csató Anita, Eszterházy Károly Egyetem, Eger

Kriegel Zsófia, Eszterházy Károly Egyetem, Eger

 

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM REKTORI DÍJA

Forgács Fanni, Eszterházy Károly Egyetem

Galda Gábor Attila, Eszterházy Károly Egyetem

 

IRODAMI, MŰVÉSZETI LAPOK

DÍJAZOTTJAI, MEGJELENÉSI LEHETŐSÉGEK

 KORTÁRS HANGON Nemzetközi Irodalmi Pályázatunk 14 éves történetében legtehetségesebb hallgatóink már harmadszor kapnak lehetőséget rangos megmérettetésre. Megkerestünk négy jelentős irodalmi, művészeti lapot, akik készséggel biztosítottak szakmai támogatásukról, s felajánlottak egy Lapdíjat, és megjelenési lehetőséget biztosítottak lapjukban általuk kiválasztott tehetségeknek. Hozzájuk csatlakozott két éve az Erdélyi Magyar Írók Ligája egy különdíjjal, s idén először a Vörös Postakocsi Nyíregyházáról.
 

IRODALMI SZEMLE, Pozsony

Lapdíjasa közlési lehetőséggel: Gagyi Judit Eszter, Partiumi Keresztény Egyetem,

Nagyvárad; A hold túloldalán és Csonka testek c. verseivel.

A folyóirat megjelenési lehetőséget ajánl:

György Alida, Sapientia EMTE Kolozsvár
 

VÁRAD Irodalmi, Művészeti lap, Nagyvárad

Lapdíjasaközlési lehetőséggel: Hubai Gábor, Miskolci Egyetem; szégyenérzet nélkül és Milyen szép c. verseivel.

A folyóirat az alábbi pályázóknak ajánl megjelenési lehetőséget:

Bakos Martin és Csató Anita; Eszterházy Károly Egyetem, Eger, Fülöp Dorottya, Sárkány Tímea és Vass Csaba a Babes – Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár,  György Alida; Sapientia EMTE Kolozsvár
 

HELIKON Irodalmi Folyóirat, Kolozsvár

Lapdíjasa közlési lehetőséggel: György Alida, Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem, Kolozsvár;     

Pótcselekvések és Varratnyomok c. versével.

A folyóirat az alábbi pályázóknak ajánl megjelenési lehetőséget:

Kispál Dániel, Eszterházy Károly Egyetem, Eger, Vass Csaba, Babes – Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár, Csató Anita, Eszterházy Károly Egyetem, Eger

A VÖRÖS POSTAKOCSI Irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat, Nyíregyháza

Lapdíjasa közlési lehetőséggel: Kispál Dániel Eszterházy Károly Egyetem, Eger; Töredékek egy halottról c. két részes prózájával.


A folyóirat az alábbi pályázóknak ajánl megjelenési lehetőséget:

Hubai Gábor, Miskolci Egyetem, Miskolc

György Alida, Sapientia EMTE, Kolozsvár

AGRIA Irodalmi, Művészeti és Kritikai Folyóirat, Eger

Lapdíjasa közlési lehetőséggel: Sebestyén Kinga, Babes – Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár; az Egy ácshoz c. verséért


A folyóirat az alábbi pályázóknak ajánl megjelenési lehetőséget:

Baka L. Patrik és Ollé Tamás; Selye János Egyetem, Komárom, Forgács Fanni, Makláriné Baksa Anita, Kriegel Zsófia, Herédi Rebeka és Kispál Dániel; Eszterházy Károly Egyetem, Eger, Hubai Gábor, Krajnyák Ádám és Tóth Gergely; Miskolci Egyetem, Miskolc, Sárkány Tímea és Rusu Szidónia; Babes – Bolyai Tudomány Egyetem, Pálffy Tamás Szabolcs és Szász Gyopár; Sapientia EMTE Marosvásárhely, György Alida, Sapientia EMTE Kolozsvár, Veress Szidónia Krisztina, Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Marosvásárhely, Vass Márton, Magyar Művészeti Egyetem, Marosvásárhely       

Erdélyi Magyar Írók Ligája különdíjasa:
Sárkány Tímea, Babes – Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár; elbírni hogy lehet c. versével.

Eszterházy Károly Egyetem Líceumi Paletta közéleti, kulturális és tudományos magazinja lapdíjasa közlési lehetőséggel: Rump Tímea, Eszterházy Károly Egyetem  

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 443 cikkből

  • Start ME Up!: Tizennégy millió forintos befektetésért versengtek a miskolci startupok

    Start ME Up!: Tizennégy millió forintos befektetésért versengtek a miskolci startupok • 10 napja

    A Miskolci Egyetem, az INPUT Program, a BNL Start Inkubátorház, a Bay Zoltán Kutatóintézet és a Hiventures első ízben valósította meg a Start ME Up! elnevezésű ötletversenyt. A Miskolci Egyetemen november 28-29–én zajló kétnapos, szakmai felkészítéssel és 14 előadással egybekötött eseményen a résztvevők kidolgozhatták saját ötleteiket, egyúttal a helyi vállalatok kihívásaira is kereshettek innovatív megoldásokat.

  • Szakmai Információs Nap a Műszaki Földtudományi Karon

    Szakmai Információs Nap a Műszaki Földtudományi Karon • 12 napja

    Szakmai Információs Napot rendezett november 28-án a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara. A rendezvénnyel a kar hidat kívánt képezni a jelenlegi hallgatók (vagyis a jövő földtudományi mérnökei) és a kar ipari partnerei között.

  • Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és az SEG Automotive

    Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és az SEG Automotive • 19 napja

    Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és az SEG Automotive miskolci gyáregysége november 19-én, melynek célja az erős és hatékony szakmai kapcsolatok fenntartása és kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködés formáinak meghatározása, munkaprogramok kidolgozása.

  • Tűzvédelem felsőfokon

    Tűzvédelem felsőfokon • 26 napja

    Acélszerkezetek tűzvédelmi tervezése címmel workshopot tartottak november 9-én a BME, Hidak és Szerkezetek Tanszékén. A workshopot Dr. Jármai Károly egyetemi tanár szervezte, a célja a három szakmai kör összekapcsolása volt: a hatóság (Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség), a cégek és az egyetemek, kutató intézetek szakembergárdája vonatkozásában.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Rada János

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30