Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen

írta Uni-Miskolc.hu, Kiss Viktor, 2019. szeptember 18–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Szeptember 16-án a Magyar Honvédség átadta a Miskolci Egyetemen kialakított toborzóirodáját, ahol folyamatosan várják a katonai szolgálati formák iránt érdeklődőket.

Katonai Toborzóiroda nyílt a Miskolci Egyetemen

Milyen lehetőséget nyújt ma a honvédség egy fiatal számára? Melyek azok az előnyök, amelyeket egy egyetemista kaphat a honvédségtől? Ezekről is információt kaphatnak a Miskolci Egyetem hallgatói, ha betérnek a Magyar Honvédség most megnyílt toborzó irodájába, mely folyamatosan várja majd a campuson a katonai szolgálati formák iránt érdeklődő jelentkezőket.

A megnyitón prof. dr. Torma András, egyetemünk rektora, prof. dr. Csikány Tamás ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály főosztályvezetője, Demeter Ervin, B.-A.-Z. megye kormánymegbízottja, valamint Vitár Zsolt alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese mondott köszöntőt.

A Magyar Honvédség és a Miskolci Egyetem már évek óta szoros együttműködésben áll egymással, hiszen 2017 óta az egyetemisták szabadon választható tantárgyként felvehetik a Honvédelmi Alapismeretek tantárgyat is. Az együttműködés elmélyítése érdekében az egyetem és a Honvédelmi Minisztérium 2018-ban együttműködési megállapodást írt alá, amely kiterjed az oktatás és a kutatás területére, és célként tűzi ki a katonai pálya – különösen a szerződéses és az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony – ismertségének és népszerűségének növelését is.

Az együttműködés eredményeként már a Miskolci Egyetem hallgatói is igénybe vehetik a Magyar Honvédség Önkéntes Tartalékosok részére folyósítható ösztöndíját is. Ez az együttműködés lépett egy újabb szintre a toborzó iroda megnyitásával.

Az irodát a Galéria bejárat közelében, az A/1-es és A/2-es épületeket összekötő lépcsőház 1. emeletén, a VI. előadó mellett, az egykori taniroda helyén lehet megtalálni.

Fotó: Kiss Viktor

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30