Újabb fejlesztés kezdődött a Miskolci Egyetemen

írta Sajtóközlemény, 2021. szeptember 16–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Nyár elején indult az egyetemi könyvtár modernizálása, a napokban pedig az E/1-es kollégium felújítása kezdődött meg. A tervek szerint jövő év elejére újul meg az épület.

Újabb fejlesztés kezdődött a Miskolci Egyetemen

Több mint egymilliárd forintba kerül az építkezés, amelynek eredményeként kicserélik az összes nyílászárót, és modernizálják az épület elektromos hálózatát is. Valamennyi szoba és közösségi tér új burkolatot kap, a fürdőszobákba, konyhákba praktikus bútorok érkeznek.

A kollégiumi épület földszintjén kétszemélyes szobákat alakítanak ki, az emeleteken pedig maradnak a korábbi 2x2 fős apartmanok.

A jövőben modern beléptető rendszer működik majd, a biztonság érdekében pedig kamerákat telepítenek a mindenki által használt területeken. A tűzvédelmi rendszert is kicserélik. Megújul az épület korábbi aulája és egy minden igény kielégítő lobby várja majd a kollégistákat és az alkalmi vendégeket.

A munkálatok várható időtartama 5 hónap, ennek eredményeként jövő év első hónapjaiban nyithatja meg kapuit az E/1-es kollégium.

Sulák László, a kollégiumok vezetője elmondta: ez csak az első lépés. Reményeik szerint a következő három-négy évben valamennyi épület megújul és mindegyikben modern, kényelmes szobákat alakítanak ki, amelyekhez önálló fürdőszoba is tartozik majd.

„Az egyetem folyamatos megújulásának egyik fontos állomása ez a mostani beruházás. Nem állunk meg, folytatjuk az épületek korszerűsítését, így reményeim szerint megújul majd a menza épülete is. Bízom benne, hogy hamarosan megkezdődik a Tudományos és Innovációs Park építése is, amelynek nagy szerepe lesz az itt felhalmozott tudás bemutatásának és hasznosításának. Néhány év múlva elérjük célunkat, vagyis megvalósul a Green and Smart koncepció, amely az egyébként csodálatos környezethez igazodó épületkomplexumot és a tudomány gyakorlati hasznosítását célul kitűző intézményt eredményez majd – mondta Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.

Miskolc, 2021. szeptember 16.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 568 cikkből

  • Tegyük szebbé, élhetőbbé és tisztábbá közösen egyetemünk!

    Tegyük szebbé, élhetőbbé és tisztábbá közösen egyetemünk! • 6 napja

    A Miskolci Egyetem is csatlakozott idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett Önkéntesen a tiszta Magyarországért programhoz a TeSzedd! akció keretében. Ennek keretein belül 2021.10.22-én, pénteken 10:00-kor az E/7-es irodaépület bejáratához várjuk önkéntes alapon dolgozóink, hallgatóink segítségét szemétszedési akciónkhoz, mely keretében tisztábbá tesszük környezetünket és ezáltal tágabb életterünket.

  • "Mit hozunk otthonról? – családi mintáink. És mit kezdünk velük?" • 6 napja

    A szüleinken túl, a tágabb családból hozott minták befolyásolják döntéseinket, hozzáállásunkat, választásainkat. Ugyanakkor szeretjük magunkat életünk aktív alakítóinak látni, olyannak, aki mentes mások befolyásától. A családi minták önbizalom-növelő és identitást erősítő tényezők életünkben, de ehhez az szükséges, hogy hitelesen tudjuk közvetíteni a gyerekeink felé ezeket a példákat – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miskolci rendezvényén.

  • Átadták a felújított MOL Intézeti Tanszéket a Miskolci Egyetemen

    Átadták a felújított MOL Intézeti Tanszéket a Miskolci Egyetemen • 7 napja

    Megújult a Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézetében működő MOL Intézeti Tanszék. A színvonalas oktatási környezet kialakítása érdekében a helyiségek új bútorokat kaptak, valamint új, a tanulást segítő térképek, képernyők, poszterek kerültek a falakra. A tanszék korszerűsítése a MOL és a Miskolci Egyetem közötti stratégiai együttműködés részeként valósult meg: a vállalat célja, hogy hozzájáruljon a jövő mérnökeinek képzéséhez.

  • Megújul a tanárképzés a Miskolci Egyetemen

    Megújul a tanárképzés a Miskolci Egyetemen • 14 napja

    A jogszabályi változások eredményeként már részben most is, de egységesen jövő szeptembertől változik a pedagógusképzés. Bemutatkozott a Tanárképző Intézet augusztus 1-től kinevezett új főigazgatója, Dr. K. Nagy Emese is.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30