Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a Miskolci Egyetemen

írta Sajtóközlemény, 2022. április 23–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás még folyamatban, hiszen február közepéig kellett megjelölniük a diákoknak, mely egyetemek, mely szakjain szeretnének továbbtanulni. A diákok több intézményt is beírhattak, a sorrenden pedig július elejéig lehet módosítaniuk. A Miskolci Egyetem tizenkét képzési területen oktat, van miből válogatniuk azoknak, akik szeretnék képzeni magukat.

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a Miskolci Egyetemen

A Műszaki Földtudományi Karon az alapképzéseket tekintve népszerű volt idén a környezetmérnöki és a műszaki földtudományi, mesterképzésben pedig a bánya és geotechnikai mérnöki szak, a földtudományi mérnöki, valamint és olaj- és gázmérnöki szak.

A Műszaki Anyagmérnöki Kar egyértelmű nyertese idén a vegyészmérnöki képzés, amely Miskolc mellett Kazincbarcikán is indul, és amely iránt nemcsak az alap nappali, hanem a mester és levelezős képzési formában is nagy volt az érdeklődés. Ezen túl az anyagmérnöki képzés nyújtotta lehetőség is sokak fantáziáját mozgatta meg.

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar alapképzései közül kiemelendő a gépészmérnöki, járműmérnöki és villamosmérnöki szak. A mesterképzéseknél pedig jelentős növekedést ért el mind a gépészmérnöki, mind a mérnökinformatikus szak, ez utóbbi felsőoktatási szakképzési formában is nagyon népszerű volt.

Az Állam- és Jogtudományi Karon továbbra is legnépszerűbb a jogász szak, emellett az igazságügyi igazgatási alapképzésre jelentkezettek száma nőtt érdemben, és nagy volt az érdeklődés a jogi felsőoktatási szakképzés iránt is. Mesterképzésben a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szakon tanulhatnak majd többen.

A Gazdaságtudományi Karon a turizmus-vendéglátás szak könyvelhetett el jelentős növekedést alapszakon, mesterképzésben pedig az ellátásilánc-menedzsment, valamint a marketing szak levelezőn, nappali képzésben a számvitel mutatott fel növekedést. Sokan jelentkeztek a most ősszel induló vállalatgazdaságtan és emberi erőforrás tanácsadó képzésekre is.

A Bölcsészettudományi Karon a gyógypedagógia szak volt idén sláger az anglisztika és szociális munka alapszak mellett, de a szociológiát is sokan választották és a nemzetközi tanulmányok szakot is. Mesterképzésben a politikatudományi és egészségügyi tanári képzések voltak kelendőek leginkább.

Az Egészségtudományi Karon az összes alapképzési szakon nőtt a jelentkezők száma. Ezen túl kiemelkedő eredményt ért el az orvosi diagnosztikai analitikus képzés levelező tagozaton alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben egyaránt. A 2022-ben induló szakvédőnő mesterképzésre is sokan jelentkeztek, ami mutatja a terület iránti jelentős érdeklődést. Jó hír az is, hogy a sátoraljaújhelyi egészségügyi gondozás és védőnő képzés levelező munkarendben minden jel szerint elindul.

A Bartók Béla Zeneművészeti Karon idén a klasszikus ének, valamint klasszikus fuvola szak volt népszerű, de a gitártanári és fuvolatanári képzésre is többen jelentkeztek.

A felvételi eljárásban még van mód egyszer sorrendet módosítaniuk a jelentkezőknek, a határidő erre idén július 7.

Miskolc, 2022. április 15.

Fotók: Végh Csaba
Készült 2021.12.09. és 10-én, az egyetem nyílt napi rendezvényén

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30