Poszterkonferencia az ELTÉ-n

írta Babos Zsófia, 2022. május 3–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Angol-Amerikai Intézete április 25 és 29 között poszterkonferenciát tartott (12th International Student Poster Presentation Conference – ISPPC) in English & American Studies), melyen tanulmányaikkal kapcsolatos témákat kellett prezentálniuk.

Poszterkonferencia az ELTÉ-n

Erre médiumként mindössze egy A3-as poszter állt rendelkezésükre – erre kellett ötleteiket sűríteni. Természetesen a poszterek mögött hosszú megírt oldalak és hosszú kutatómunkával töltött órák állnak. A Miskolci Egyetem vonatkozásában Dr. Dósa Attila Professzor Úr, a Modern Filológiai Intézet oktatója készített fel hallgatókat a konferenciára. Lássuk a résztvevők tapasztalatait!

  1. Mondanál pár szót a témádról, amellyel a poszterkonferencián indultál?

Ádám Tamás: A témám a 2014-es Skót Függetlenségi Népszavazás volt, mely az angol és amerikai történelem kategóriába esett. Összegyűjtöttem és elemeztem a népszavazást megelőző eseményeket, górcső alá vettem az eredményeket, elemeztem különböző szempontokból, illetve a népszavazás bukása mögötti okokat kutattam.

Tóth Dániel: A témám egy regény és annak filmadaptációjának összehasonlítása volt. A mű (és a film) a Rekviem egy álomért Hubert Selby-től. A hipotézisem lényegében annyi volt, hogy a film egy hű rekreációja a könyvnek, amit bizonyítottam különféle módszerekkel. Például összehasonlítottam jeleneteket a kettő között, megnéztem, hogyan ültette át a rendező az író technikáit, ötleteit és különböző trükkjeit, hogy NAGYON röviden összefoglaljam.

  1. Milyen volt felkészülni erre a konferenciára?

Ádám Tamás: Élveztem felkészülni a konferenciára és ebben nagy segítségemre volt Dr. Dósa Attila is, a Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézetének professzora. Szakdolgozatom egy fontos pontját dolgozza fel, amit Láng Viktóriával konzultálva írtam meg, így abban is segítségemre volt.

Tóth Dániel: Stresszes, de csak az ünnepek miatt. Picit nehezebben tudtam konzultálni a konzulensemmel húsvét miatt, és a konferencia információit is viszonylag későn küldték ki, így kicsit stresszesebb volt felkészülni, mint szerettem volna, de nem azért, mert akkora nagy óriási munka lett volna, csak azért, mert most így jött ki.

  1. Mennyire érzed úgy, hogy ez a konferencia közelebb juttatott esetleg TDK-hoz, szakdolgozathoz?

Ádám Tamás: A szakdolgozatomhoz mindenféleképpen nagy segítség volt, többet tudtam meg ezáltal, amit természetesen a több mint 20 oldalas munkámban szívesen bele is foglaltam.

Tóth Dániel: Úgy fogalmaznék, hogy a konferencia miatt egy új rálátást kaptam a témámra, de ez inkább a konzulensemnek köszönhető (Dósa tanár úr), mintsem a konferenciának magának. Viszont, ha nem vállalom el a szereplést, akkor a konzultáció se történik meg. Mindenképp jó még egy perspektíva, úgyhogy ezért hálás vagyok. Az új ötleteket már „csak” le kell írni. Tekintve, hogy továbbjutottam az OTDK-ra, erre előbb vagy utóbb időt kerítek majd, csak előbb legyen vége a félévnek.

  1. A hirdetés szerint a témáitok előadására mindössze 5 perc áll rendelkezésre. Mennyire nehéz ilyen rövid időkeretbe besűríteni egy témát?

Ádám Tamás: Az 5 perc a valóságban inkább a 10 perc felé tendált, utána pedig a résztvevők által feltett kérdésekre kellett válaszolni. Természetesen így is nehéz volt azt a sok információt belesűríteni a rendelkezésre álló időintervallumba, igaz, valamennyire szeretem a kihívásokat.

Tóth Dániel: Nekem nagyjából 10 percem volt (vagyis én beszéltem 10 percig, nem állítottak meg), ezt én elégségesnek találtam, de 5 perc alatt biztos nem tudtam volna végig mondani. Esélytelen. Annyi idő alatt max. a posztert tudtam volna felolvasni, azt meg bárki fel tudja. Igazából a legnehezebb rész a 30 oldalas TDK-t egy poszterbe sűríteni. Nem megyek hosszan bele, de bárki, aki írt egy 30 oldalas TDK-t (vagy olvasott), pontosan tudja, hogy miért lett 30 oldal, és miért nem 1,5. Hát még egy A3-as poszter.

  1. Biztatnál-e másokat, hogy ők is kipróbálják a képességeiket hasonló eseményeken?

Ádám Tamás: Természetesen, az ilyen versenyek által egy személy csak fejlődhet, főleg, ha olyan jó támogatók vannak mellette, mint a Modern Filológiai Intézet professzorai, óraadói. A felkészülés, a nyelv elsajátítása, az előadásmód, ezek mind-mind fejlődhetnek egy ilyen esemény leforgása alatt, melyek a későbbiekben biztosan jól jönnek.

Tóth Dániel: Mindenképp. De előre szólok, ajánlott egy kis szépérzék ehhez (poszter, ugyebár), ami nekem, ugye, nem volt, és ez meg is látszik a poszteremen. A tartalom minősége fordítottan arányos annak „szépségével”. Szépérzék nélkül is lehet jönni természetesen, de én picit szégyelltem, hogy mennyire „basic” a poszterem, ha szabad ilyet mondani az ember saját szellemei termékéről.

  1. Végezetül pedig (mivel már túl vagy az eseményeken) milyen tapasztalatokkal zártad a konferenciát? Esetleg milyen tanácsokat adnál azoknak, akik hasonlóra vállalkoznak?

Ádám Tamás: Igen, péntek délután 14 órától volt a zárókonferencia, ahol, mint kiderült, két kategóriában is sikerült első helyet szereznem, egyszer a zsűri által a legjobbnak ítélt BA-s posztereknél holtversenyben lettem első, másszor pedig a közönség által leadott szavazatok alapján, szintén a BA-s kategóriában. Mindenkit bíztatok arra, hogy a legközelebbi alkalomnál éljenek a lehetőséggel és induljanak az ELTE által nagyszerűen leszervezett International Student Poster Presentation Conference-en. Az biztos, hogy csak nyerni lehet egy ilyen versenyen való részvételen.

Tóth Dániel: a. Mindenképp pozitívokkal. Jó volt ismét előadni, főleg egy olyan témából, ami ennyire közel áll a szívemhez (első TDK-m), és még jobb volt kérdéseket kapni és tudni válaszolni rájuk, de most már csak az önfényezés beszél belőlem (ennyi munka után ennyit csak megérdemlek, nem?). b. Hogy nagyon legyen a fejükben a TDK. Én decemberben foglalkoztam komolyan utoljára a sajátommal, és rendesen keresgélnem kellett a saját gondolataimat, hogy össze tudjam foglalni őket. Javasolt ezt úgy csinálni, hogy még friss a TDK tartalma, és akkor annyival könnyebb ezt letömöríteni egy poszterré. Szépérzék szintén nagy segítség, már akiknek van. Akinek nincs, meg ott a template.

Itt is gratulálok a résztvevőknek, és további sikereket kívánok a tanulmányaikhoz! Ahogy a beszámolókból láthatjuk, a konferencia eléggé igényli a sűrítési képességet, viszont hozzásegíthet a szakdolgozathoz és ahhoz is rutint adhat, hogy valaki könnyedebben tudjon előadni. A kommentárok, visszajelzések megerősíthetik az önbizalmat, amely minden vizsgahelyzetben hasznos lehet.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 445 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 587 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30