Újdonságokkal teli Miskolci Egyetemi Nyílt napok

írta Kerekes Betti, 2014. december 11–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Idén is megrendezték az egyik legjelentősebb rendezvényt campusunkon, az Egyetemi Nyílt napokat. A Miskolci Egyetem december 4-én és 5-én újra megnyitotta kapuit a továbbtanulás iránt érdeklődő középiskolások és szüleik számára.

Újdonságokkal teli Miskolci Egyetemi Nyílt napok
Egyetemünk mind a hét kara és Zeneművészeti Intézetünk is tárt karokkal várta az érdeklődőket.
Minden kar a rá legjellemzőbb tárgyakkal, és sok fontos információt tartalmazó brosúrával várta az érdeklődő középiskolásokat. Ám nem csupán egyetemünk karai kínáltak lehetőséget a hasznos információk begyűjtésére, hanem számos nívós cég is. Felsorakozott többek között a Bosch, a Mol Nyrt., valamint a TAKATA.
A hangulat kötetlen volt, a hallgatók közvetlenül, barátságosan adták át már meglévő tapasztalataikat a fiatalabbaknak, ezzel még
jobban felkeltve az érdeklődésüket campusunk iránt. Már az első napon nagy volt a tömeg, sok volt az érdeklődő mindegyik kihelyezett standnál. A rendezvény idén is sikerrel zárult, hiszen rengeteg pályaválasztás előtt álló diákkal sikerült beszélnünk, és eljuttatni hozzájuk az információkat, hogy miért is a legjobb választás a Miskolci Egyetem.
Reméljük, hamarosan hallgatótársaink között köszönthetjük őket!fotók: Kiss Viktor 
AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 489 cikkből

  • Traveller Review Award díjazott lett az Uni-Hotel Diákotthon

    Traveller Review Award díjazott lett az Uni-Hotel Diákotthon • 11 órája

    A Miskolci Diákotthon Kft. Nemzeti Tanúsító védjegyes legmagasabb minősítésű ifjúsági szálláshelye az UNI-HOTEL Diákotthon Traveller Review Award díjazott lett a 2020-as évben.

  • Ismerkedés az 5G-vel

    Ismerkedés az 5G-vel • 28 napja

    November 20-án az 5G-ről láthatott érdekes előadást a Miskolci Egyetem könyvtárának Disputa terében minden érdeklődő, a Vodafone alkalmazottjainak előadásában. Az előadást Hegyi Barnabás – villamosmérnök -, valamint Emri Dávid – folyamat- és innovációmenedzsment – tartotta.

  • Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől

    Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől • 28 napja

    A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.

  • Tisztább levegőt mindenkinek!

    Tisztább levegőt mindenkinek! • 29 napja

    Miskolc levegőtisztasága szempontjából évek óta jelentős probléma a szálló por koncentráció növekedése és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények által kialakuló szmogos periódusok előfordulása. Erre reflektálva kezdett el foglalkozni a témával, Báthory Csongor az Energia-és Minőségügyi Intézet doktorandusz-hallgatója.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30