Gépész sikerek nemzetközi projektmunkában

írta Tóth Orsi, 2014. december 17–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara és egy finnországi egyetem (a JAMK University of Applied Sciences, Jyvaskyla) összesen 16 hallgatója az elmúlt félévben nemzetközi projektmunkában, két csoportban, egymással versenyezve oldott meg egy a R. BOSCH Power Tool által megadott terméktervezési feladatot.

Gépész sikerek nemzetközi projektmunkában

A feladat multifunkciós, akkumulátoros kertiszerszám tervezése volt. A nemzetközi csoportmunka célja a vállalat által megadott konstrukciós, innovációs feladat megoldása volt team munka keretein belül, a résztvevő egyetemek hallgatóinak és oktatóinak részvételével.

Szeptemberben érkeztek Miskolcra, az első intenzív hétre a finn hallgatók és a témavezető oktatók, amikor a R. Bosch Power Tools munkatársai ismertették a kidolgozandó témát és felosztották a csoportok tagjai között a feladatokat. Ezt követően interneten, Skype-on, illetve Facebook-on tartották a kapcsolatot a magyar és a finn résztvevők. Októberben a miskolci hallgatók és oktatók utaztak a közös munka céljából Jyvaskylaba, a második intenzív hétre. A féléves munka eredményéről a két csoport a finn hallgatókkal közös beszámolót tartott december 16-án a Miskolci Egyetem Informatikai Szolgáltató Központja videokonferencia termében, a Bosch Power Tools munkatársai és Dr. Kakuk József, a Bosch Power Tools fejlesztési osztályvezetője jelenlétében, aki értékelte a teamek által bemutatott termékeket és a prezentációkat.Dr. Kakuk József elmondta, hogy ez a nemzetközi együttműködési projekt, ami a Bosch és a két egyetem között jött létre, a maga nemében egyedülálló a cég történetében is. Az, hogy a hallgatók egy a vállalat által meghatározott fejlesztési projekten dolgozhatnak, a Bosch számára is előnyös, mert megismerheti az egyetem egyik legjobb hallgatói csapatát, és részt vehet egy olyan projektben, ahol külföldi és magyar egyetemi kooperáció valósul meg. A hallgatók számára pedig azért rendkívül kedvező ez a lehetőség, mert belepillanthatnak a vállalat működésébe, egy termékfejlesztési folyamat megvalósításába és részt vehetnek egy nemzetközi projektben. Gyakorlatot szerezhetnek idegen nyelven való prezentálásban, szerszámgép-tervezésben és internacionális csapatmunkában való együttműködésben is. A fejlesztési osztályvezető hozzátette, hogy a csapatok kitűnő munkát végeztek, az általuk megvalósított projektterv és a felvázolt termék akár a Bosch által is hasznosítható lehet, amit az is bizonyít, hogy a cég megvizsgálja a termékötlet megvalósíthatóságát saját termékfejlesztésében.A feladat a Gépészmérnöki és Informatikai Karon a Nemzetközi Projektmunka c. választható tárgy keretében valósult meg, a R. Bosch Power Tools-tól Dr. Kakuk József főosztályvezető irányításával.  Ez a tárgy a hallgatók részére biztosítja azt, hogy egy ipari cégtől kapott valós fejlesztési feladaton dolgozzanak, megtapasztalhassák a más nemzetiségű társakkal való közös csapatmunkát, és javítsák az idegen nyelven történő szakmai kommunikációt. A külföldi minta alapján ezen tantárgy teljesítése végzett mérnökeink elhelyezkedési esélyeit jelentős mértékben növelni tudja.fotó: Kiss Viktor 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 459 cikkből

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30