Interjú a Punnany Massif zenekarral

írta Tóth Evelin, 2015. november 24–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A zenekar 2003-ban alakult. Műfaja önmeghatározása szerint társadalom-funk. A Punnany Massif idén a Miskolci Egyetem Gólyabáljára is ellátogatott. Éltünk az alkalommal, és feltettünk pár kérdést Meszes Balázs vokalistának.

Interjú a Punnany Massif zenekarral

Jártatok már Miskolcon ezelőtt? Hogy tetszik nektek a város?

Igen, voltunk már Miskolcon. A Helynekem-be szoktunk járni, volt már dupla koncertünk is ott. Nagyon kellemes hely a zenekar életében, nagyon szeretünk ott játszani, mert amolyan kis mediterrán hangulatú történet a kis folyóval meg a kis hidakkal. Elég pici a hely, ezért is kellett mostanában ilyen dupla koncertet csinálni, de nagyon jó volt. Van már rengeteg ismerősünk is itt, és nagyon jó a miskolci közönség. Van itt egy fesztivál is, a Factory Fesztivál, ezen is voltunk már több alkalommal. Idén nem voltunk, viszont ez az első alkalom, hogy a Gólyabálban vagyunk.

 

Miket hallhatunk ma tőletek?

Különböző setlistekből dolgozunk, amiket a nyár folyamán építünk fel, folyamatosan belerakva az új számokat. Ugye idén kijöttünk egy pár új videóklippel, mint például a legutóbbi a Vendéglátó, és ezeket a számokat folyamatosan beleépítjük azokba a setlistekbe, amiket az évek alatt felépítettünk és a nyári fesztiválokon játszunk. Ezeket hozzuk el a gólyabálokba is. Tehát tulajdonképpen nyári hangulatú, pop zenei és egyéb vonatkozású dolgokat hallhat a közönség, amiben megtalálhatóak a régi és az új dalok is.

 

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Valójában folyamatosan a jelenben élünk – mert ez a szakma arról szól, hogy ma élsz és holnap meg kitudja mi lesz veled -, de vannak tervek újabb klipekre, folyamatosan készítünk számokat. Ugye adósak vagyunk egy albummal, ami már egyébként a véghajrájában van, csak időzítés kérdése hogy mikor jövünk ki vele.

 

Mikor és hol lesz a következő koncertetek?

Ha a kedves olvasó figyelemmel kíséri a zenekar életét, akkor tudhatja, hogy november végén megyünk egy európai turnéra, ami London, Németország, Prága és Szlovákia állomásokat fogja érinteni. Évzáró bulijaink is lesznek különböző nagyobb sportcsarnokokban. Lesznek akusztikus bulijaink Budapesten, illetve Pécsett lesz egy nagy évzáró koncertünk. Hogy jövőre mi lesz, az pedig egyelőre meglepetés. De élünk, virulunk és folyamatosan dolgozunk.

 

Fotó: Kiss Viktor

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 466 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 587 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 608 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 646 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30