A fogyatékkal élő egyetemisták lehetőségei

írta Kovács Eszter, 2015. november 29–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A fogyaték nélkül élő diákoknak sem egyszerű elkezdeni az egyetemi tanulmányait és hasonló lendületességgel befejezni azt, de főleg nehéz, ha azok a diákok valamilyen fogyatékkal élnek. Ebből a cikkből megtudhatjátok, hogyan támogatják őket az állami és civil szervezetek, továbbá azt, milyen segítséget nyújt a Miskolci Egyetem.

A fogyatékkal élő egyetemisták lehetőségei

Hazánk is törekszik a fogyatékkal élő emberek számára az esélyegyenlőség megteremtésére, ezért több intézkedés is született, amelyek nagymértékben megkönnyítik a diploma megszerzését, és a munkaerő piacon való sikeres részvételt.
Először is a felsőfokú felvételi eljárás során 8 többlet pontra jogosultak, később lehetőségük van pályázatot beadni támogatásokra, például alaptámogatásra és rendszeres vagy rendkívüli szociális ösztöndíjra. Az alaptámogatás igényelhető, ha az egyén nappali tagozatos és állami ösztöndíjas, ez csak az első félévben jár és az alapképzés összegének 50%-át, vagy a mesterképzés összegének 75%-át fizeti az állam. Rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíjat igényelhet a hallgató, ha állami ösztöndíjas és nappali képzésben vesz részt, illetve ha egyéb okok miatt romlik az szociális helyzete.



A Miskolci Egyetem is igyekszik számos segítséget nyújtani a fogyatékkal élő egyetemistáknak, avatott be a részletekbe Fekete Sándor fogyatékos-ügyi koordinátor, illetve Dr. Kegyesné Szekeres Erika egyetemi docens.
A fogyatékkal élő hallgatóknak legelőször regisztrálniuk kell, később lehetőségük nyílik az eddig említett juttatásokon kívül, további kedvezmények igénybevételére. Az egyetem a tanulmányi éveik alatt egyénre szabottan biztosítja számukra a különböző eszközök használatát, melyek a tanulásukat segítik elő (például: laptop, diktafon) ezeket később kedvezményes áron megvásárolhatják.
Számukra elérhető egy úgynevezett „pihenő szoba”, az A/1-es épület 37. szobája, amit a lyukas órákban is igénybe vehetnek, itt tanulhatnak, pihenhetnek, nyomtathatnak. Ez közösségkovácsoló hatással is bíró pihenőhelyként is üzemel.
Az egyetem területének nagy része akadálymentesített, így a közlekedés sem okozhat problémát. A fogyatékkal élő hallgatók órái, minden esetben számukra könnyen megközelíthető helyen található, erről az oktatók gondoskodnak.

Az órai jegyzetet – kérésükre – rendelkezésükre bocsájtják. Ezen kívül számukra is elérhető a pszichológiai és lelki tanácsadás. Mint minden diák, úgy a fogyatékkal élők is pályázhatnak ERASMUS-ösztöndíjra, plusz kiegészítő támogatásban részesülnek.
A Miskolci Egyetem nem csak a fogyatékkal élőkre, hanem azoknak a befogadó közösségére is fókuszál, ennek függvényében minden tavaszi tanév szemeszterében indul egy „érzékenyítő kurzus” az egyetemisták számára, melynek keretein belül közelebbről megismerkedhetnek a fogyatékkal élő társaik hétköznapi életével. A kurzus folyamán mindig egy adott fogyatékosság kerül középpontba, az előadó gyakran egy civil szervezet vezetője.
Egyetemünk gondoskodik a tanulmányi évek során elsajátított tudás kamatozásáról, mivel kapcsolatban áll a Szimbiózis Alapítvánnyal, akik várják az újonnan munkába álló fogyatékkal élőket. Így lehetőségük van elhelyezkedni „személyre szóló segítség mellett normál munkahelyen, ahol az elvégzett munka értékének megfelelő fizetésért dolgozhatnak.”   
A Miskolci Egyetem minden lehetőséget megragadva próbálja támogatni a fogyatékkal élő diákokat, aki részletes tájékozatót szeretne kapni, bizalommal fordulhat Fekete Sándor fogyatékos-ügyi koordinátorhoz, illetve Dr. Kegyesné Szekeres Erika egyetemi docenshez.
 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 588 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 609 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30