Egykori bajnokok köszöntése a Körcsarnokban

írta Rakaczki Zoltán, 2015. december 15–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

1975. december 7-én a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) döntően végzős egyetemistákból álló férfi kosárlabda csapata – Szabó Imre edző vezetésével – a Miskolci Városi Sportcsarnokban, 3.500 fő néző előtt nagy különbséggel legyőzte a Csőszerelők gárdáját, ezzel pedig megnyerte az NB II-es bajnokság keleti csoportját és feljutott az NB I-be.

Egykori bajnokok köszöntése a Körcsarnokban

A legendás mérkőzés 40 éves jubileuma alkalmából Kiss Gábor alpolgármester a MEAFC – MAFC II. férfi kosárlabda NB I/B-s mérkőzés szünetében köszöntötte és méltatta az egykori csapat megjelent játékosait (Béres Lajos, dr. Kerekes István, Magyar Attila, Németh István, Varga József), edzőjét (Szabó Imre „Jimmi bácsi), szakosztályvezetőjét (Szaniszló Sándor), valamint egyesületi vezetőket (dr. Csótai József, prof. dr. Kovács Ferenc), részükre a győztes csapat fotóját és emlékérmet tartalmazó plaketteket adott át. 

Az eseményre a döntő MEAFC-os résztvevői közül Busák István, Fodor Attila és Lestár Mihály nem tudott eljönni, Kinter Ferenc és Rakaczky Zsolt pedig sajnos már nem lehettek az egykori bajtársakkal.

Az eseményen Rakaczki Zoltán MEAFC ügyvezető elnök a következőket mondta el: „1975. december 7-e örökre beíródott Miskolc és a Miskolci Egyetem sporttörténetébe. Jó érzés belegondolni, hogy egykori csapatunk valaha 3500 fő előtt játszott, de egy átalagos mérkőzésre is 2000-en látogattak ki. Talán kevesen tudják, hogy a csapat tagjainak többsége végzős egyetemista volt, akik megmutatták, hogy nem lehetetlen sportban és tanulásban egyaránt sikeresnek lenni – ezáltal példaképekké váltak A MEAFC jelenlegi vezetése ezúton szeretne tisztelegni a legendás csapat előtt, egyesületünknél valljuk, a múlt sikereire alapozva lehet jövőt építeni.” 

Egy héten belül ez volt a második jelentősebb kosaras esemény a MEAFC-nál. A néhány nappal korábban megrendezett MEAFC Mikulás Kosárlabda Utánpótlás Gálán részt vett az egyesület 12 utánpótlás csapata, akik közvetlenül a rendezvény előtt vették át az egységes új mezeket. Az MKOSZ részéről Olajos Ádám kiemelte, hogy Miskolcon a férfi kosárlabda utánpótlás-nevelés az elmúlt egy évben jelentősen fejlődött: a sportolók száma közel megduplázódott, az eredmények pedig egyre figyelemreméltóbbak. Dr. Képes Lóránt pedig Miskolc Önkormányzata nevében beszélt az erős miskolci sportéletről, a MEAFC NB I/B-s szereplésének jelentőségéről, valamint a Miskolci Önkormányzat és a MEAFC közötti jó kapcsolatról.   

 

Fotó: AmbZolphoto

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 626 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30