Töretlenül fejlődik a férfi kosárlabda utánpótlás Miskolcon

írta Rakaczki Zoltán, 2016. február 9–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Másfél év telt el azóta, hogy a MEAFC-hoz került és új lendületet kapott a miskolci férfi kosárlabdázás komplett utánpótlása. Az egyetemi klub színeiben folyamatosan bővülő létszámmal hat fiatal korosztály, összesen 11 csapata fejlődik hétről-hétre. Az egyesületnél folyó munkáról, a 2015/2016-os szezon első félévének eredményeiről Drahos Gábort, a MEAFC utánpótlásának szakmai vezetőjét kérdeztük.

Töretlenül fejlődik a férfi kosárlabda utánpótlás Miskolcon

„Edzőink egységes szakmai program alapján céltudatosan, türelmesen és a TAO programjának köszönhetően kiváló feltételek mellett dolgoznak.  Tudják, hogy csapataink részsikerei egész egyesületünk jövőjét építik. Utánpótlás játékosainkból – jelenlegi létszámukat tekintve 140 fő - olyan egészséges és értékes embereket akarunk nevelni, akik egyébiránt képzett sportemberként a kosárlabda pályán is bárki ellen megállják a helyüket. Természetes, ha sportról van szó, akkor a győzelem az igazi elismerés, így a fenti alapelveinkkel karöltve minden egyes MEAFC győzelemre roppant büszkék vagyunk.”

A 2015/2016-os korosztályos bajnokságok eddigi küzdelmei során a miskolci legények közel 100 mérkőzést játszottak, s azokon valóban egyre bátrabban bontogatták szárnyaikat.

„Idén három csapatunk is picit jobban a figyelem középpontjába, ha úgy tetszik az országos szemek elé került illetve kerülhet. U-11-es „zászlóshajónk”, a Cápakölykök holtversenyben áll 21 fős csoportjának élén, jó eséllyel egyenes ágon vehet majd részt Magyarország legjobb 16 csapatának egyikeként a bajnokságot záró Országos Jamboree-ban.

Serdülő „A” csapatunk (U-14) az országos főtáblára került. Ez a gyakorlatban a 89 nevezett csapatból a legjobb 32-őt jelenti, és ahol igen erős ellenfelekkel találkozhatnak és fejlődhetnek tovább több fordulón keresztül a mieink.

Junior csapatunk pedig úgy nyerte meg a Regionális Bajnokságot, hogy 11 mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre, így az utolsó pillanatig megteremtette magának a lehetőséget a Kiemelt Bajnokságba kerülésre. Az országos TOP 16-ot jelentő körnek azonban csak a küszöbéig jutott, mert kiegyenlített csatában végül alulmaradt a legjobbak között pallérozódó ellenfelével szemben.

Az imént említett csapatainkhoz hasonlóan a többi korosztályunk is egyre keményebben dolgozik  edzéseken, ezért – továbbra is bízva a szülők támogatásában és a közösen elvégzett kemény munkában - mindenképp optimistán tekintünk előre.”

 

A MEAFC utánpótlás kosárlabda csapatai/edzői:

Kenguru (U-11):

MEAFC Cápakölykök – Lugosi Zsuzsanna

MEAFC Basket Bulls – Vucskó Zsuzsanna

MEAFC Csibészek – Fülöp Márta és Drahos László

Gyermek (U-12):

MEAFC Szürke Farkasok – Cserhalmi Ede

Serdülő (U-14):

MEAFC „A” – Tóth Tamás

MEAFC „B” – Cserhalmi Ede

Kadett (U-16):

Kadett „A” – Milen Vukicevic

Kadett „B” – Tóth Gyula

Junior (U-18):

MEAFC – Milen Vukicevic

NB I/B U-20:

MEAFC – Milen Vukicevic

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 467 cikkből

  • Valétálás a Miskolci Egyetemen

    Valétálás a Miskolci Egyetemen • 16 napja

    Fáklyás menettel, selmeci dalokat énekelve búcsúztak el az egyetemtől és a várostól a végzős hallgatók Miskolcon. Ünnepélyes keretek között, ünnepi beszédekkel kezdődött 2019. június 26-án 21 órakor a végzős miskolci egyetemisták búcsúünnepsége, a Szalamander.

  • Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem

    Stratégiai megállapodást kötött a TS Hungaria Járműjavító Kft. és a Miskolci Egyetem • 40 napja

    A Miskolci Egyetem és a TS Hungaria Kft. május 30-án ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai megállapodást, amelynek célja az együttműködés szorosabbra fűzése, és a kapcsolódási pontok meghatározása.

  • Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019

    Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019 • 40 napja

    "Műszaki Tudomány az Észak-Kelet Magyarországi Régióban 2019" címmel konferenciát rendezett a Miskolci Egyetemen 2019. május 29-én (szerdán) a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, Műszaki Anyagtudományi Kara, Gépészmérnöki és Informatikai Kara, valamint Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága, továbbá a Debreceni Egyetem Gépészmérnöki Tanszéke.

  • Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen

    Tizedik, Jubileumi tanévét zárta a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen • 52 napja

    Május 24-én pedig elsősorban örömöt – 120 hallgató vehette át oklevelét a 2018/2019-es tanév lezárásával, a 128 órás képzés elvégzésével. A Miskolci Egyetem az Európai Unió gerontológiai programjához kapcsolódva a Miskolci Nőknek Is Esélyt Alapítvánnyal együttműködve 2009 szeptemberében az országban elsőként hirdette meg a jelentős létszámot vonzó Szépkorúak Akadémiája programsorozatát.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30