Miskolci egyetemisták sikere az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen

írta Süveges Gábor, 2016. február 16–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Hallgatóink győzelmével zárult a XIV. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny! A 2016. február 5-7. között rendezett versenyre 15 felsőoktatási intézmény csapata jelentkezett, köztük határon túli intézmények is.

Miskolci egyetemisták sikere az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen

Ebben az évben az ORA GROUP – HO-RA Kft. esettanulmányát kellett a hallgatóknak feldolgoznia. Két nap (3+8 óra)  állt a résztvevő csapatok rendelkezésére, hogy elkészítsék nyolc oldalas vezetői összefoglalójukat, Excel munkafüzetüket és prezentációjukat.

A csapatok megoldásait szombat este egy - a partnerintézmények oktatói kollégáiból és vállalati szakemberekből álló – előzsűri vizsgálta meg annak érdekében, hogy eldöntsék, mely csapatok jutnak az üzleti élet rangos képviselőiből álló „A” és „B” zsűri elé (Egyetemünket a csapat felkészítője Süveges Gábor, tanársegéd képviselte; az „A” zsűri elé a legjobb 6 megoldást nyújtó csapat jutott).

Nagy örömünkre szolgál, hogy a verseny történetében először a Miskolci Egyetem hallgatói szerezték meg az első helyet.

A nyertes csapat tagjai:

Fodor Kitti -  Számvitel mesterszak

Gergely Zita -  Számvitel mesterszak

Opravel Konrád  -  Gazdálkodás és menedzsment  alapképzési szak

Seres Máté   -  Pénzügy és számvitel alapképzési szak

Hallgatóink a verseny valamennyi részében (Excel, előadás, kérdések és válaszok) nagyon magas, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, és ennek is köszönhetően a verseny egyetlen különdíját is megszerezték, melyet a BUSCH - Hungária Kft. ajánlott fel.

Hallgatóink közel 300.000 Ft-os jutalommal gazdagodtak, de talán ettől is nagyobbra értékelték a versenytársak és a zsűri elismerését!

A versenyről a Győr+ TV készített felvételt, mely az alábbi linken tekinthető meg. (https://www.youtube.com/watch?v=l_cRHKdc5C0&feature=youtu.be)

Gratulálunk hallgatóinknak, további sikeres szereplést kívánunk!

A versenyen nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiumának és Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának a kiváló szervezést.

Légy része Te is a Kar sikereinek! Várjuk jelentkezésedet tavasszal induló esetmegoldó kurzusainkra, tréningjeinkre.

További információ: Süveges Gábor, suveges.gabor@uni-miskolc.hu

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 625 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30