Erasmus beszámolók I.

írta Gávay Bence, 2016. február 22–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam az Erasmus+ részképzés keretein belül. Ezt a kis cikket azzal a céllal írom, hogy meggyőzzelek titeket, igenis érdemes ebbe a kalandba belevágni. Ehhez úgy érzem elég lesz pár sort írnom a tapasztalataimról.

Erasmus beszámolók I.

Az első két hét egy katalán nyelvkurzussal telt, lévén hogy az Erasmus-os diákok többsége nem beszél sem katalánul, sem spanyolul, így ez igencsak hasznos volt. Ha már a nyelvtudásnál járunk, senkinek nem kell tartania a nyelvbéli nehézségektől. Német nyelvvizsgával ugyan rendelkezem, de a kommunikáció szinte csak angolul zajlott, ez a gyakorlás legjobb formájának bizonyult. Aki esetleg nem biztos a tudásában, az Erasmus program külön előnye, hogy egy online nyelvtanulási lehetőséget (Online Linguistic Support - OLS) kínál a kint tartózkodás idejére, ami nagyon hatékony módja a nyelvtanulásnak. Ennek a nyelvkurzusnak azonban nem csak a nyelvtanulás volt a célja. Szerveztek egy kirándulást Barcelonába, ahol megtekinthettünk a város főbb nevezetességeit az idegenvezetőink segítségével. Egy előadás keretében bemutatták, milyen szabadidős tevékenységekre van lehetőségünk Katalóniában. Bátran állíthatom, hogy szinte mindenre van lehetőség. A Pireneusok hegyvonulata alig 1 órára van kocsival, a tengerpartot még biciklivel is megközelíthetjük egy kiépített bicikliúton, mely alig 40 kilométer. A nyelvkurzus végén elvittek az egyik kar éttermébe és lehetőségünk nyílt megkóstolni az összes katalán tradicionális ételt, amelyeket előttünk készítettek el. Természetesen a városnézés és a történelmi áttekintés sem maradt el. Girona történelme időszámításunk előtt kezdődik, így egy igen nagy múltú város tárult elénk. A kari koordinátor az első héten, még minden papírmunka megkezdése előtt szólt, hogy azt a mesterkurzust, ahonnan a tárgyakat választottam sajnos nem tudták indítani. Egy lehetőségem maradt a félév abszolválására, ez pedig a diplomamunka írása volt. Bár ez elsőre ijesztően hangzik, a lehető legjobb dolog volt, ami történhetett, ugyanis a témám kidolgozáshoz egy 3D nyomtató mindennapos használata vált elérhetővé. A 3D nyomtatók pedig eléggé közel állnak az érdeklődési körömhöz, így az egyetemen töltött idő nem csak szakmailag hasznos, hanem szórakoztató is volt számomra. A maradék szükséges kreditet egy tárgy felvételével oldottam meg, amit angolul hallgattam. A Polytechnic School, a mérnöki kar épülete több részből állt, ezek egyikében található az a laboratórium is, ahol én dolgoztam. Az alábbi képen a kar főépülete látható.

A hétköznapok iskolán kívül részét többnyire együtt töltöttük. Az itteni kollégium meglehetősen drága, így szinte mindenki albérletben élt. Gyakori program volt a közös vacsora valamelyikünk lakásán, így lehetőségünk volt kipróbálni mindenféle ízt a világ minden részéről. A többség (és mi is) az óváros, a Barri Vell környékén lakik. Ez a város egyik leghangulatosabb része, tele van boltokkal és éttermekkel, valamint illik megemlíteni a kocsmákat is. Mindenhol kapható pár jellegzetes katalán étel, melynek egy része hal és tenger gyümölcsei alapú, érdemes őket megkóstolni. Az egyetemisták életében meglehetősen nagy szerepe jut a sportnak. A sportkártya kiváltása után jogosultak leszünk az uszoda ingyenes korlátlan használatára, továbbá nagyon sok más sportlehetőség van az egyetemi berkekben is. A foci-rajongás figyelemre méltó, továbbá az Erasmus-hallgatók közül is sokan fociznak, így megrendezésre került egy Erasmus - Cup is, amelyben 6 csapat mérte össze tudását. Pár barátom és én esténként az egyik helyi falmászó-teremben edzettünk, ahol nagyon sok katalán emberrel barátkoztam össze. Mindenki nagyon barátságos volt, továbbá a bizalom egy új szintjét ismertem meg azáltal, hogy bár a termet bezárják 10 órakor, az ott dolgozók jelenléte nélkül is van lehetőség tovább ott tartózkodni a bérlet tulajdonosoknak. További érdekesség, hogy az egyetemen van lehetőség ingyenes kerékpárbérlésre, így az Erasmus-diákok körében a kerékpáros közlekedés hamar népszerűvé vált. Természetesen ehhez hozzájárul a meleg déli klíma is, bár mi tapostuk a pedál az igazán hideg napokon is. (+10 Celsius fok.) A hétvégéken közösségi programokon vettünk részt, melynek egy részét mi, a másik részét pedig a GISA-Girona nevű, diákokból álló szervezet szervezte. Az úti cél többnyire a tengerpart vagy a Pireneusok volt. A következő képet a Costa Brava tengerparton, Platja d’Aroban készítettem.

Ezeken a kirándulásokon rengeteget beszélgettünk, így jól megismertük egymás szokásait, hagyományait. Egy kávéra pedig minden kiránduláson megálltunk, persze a csoportképkészítés sosem maradhat el!

Azt tapasztaltam, hogy szinte minden kis baráti társaság szervezett magának egy kisebb utazást. Mi egy Mallorcai utat választottunk, ugyanis 10 eurós repülőjegy ár igen ritkán adatik meg. Az egész szigeten stoppal közlekedtünk, így több mint 15 helyi sofőrt ismertünk meg és nagyon szép helyekre jutottunk el. A katalán nyelvkurzuson tanultak és a találékonyság, melyet az külföldi félévben igyekeztünk tökéletesre csiszolni, nagy segítségünkre volt.

Tulajdonképpen még regényeket tudnék írni az itteni kalandjaimról és kihívásaimról, képek százait mutathatnám meg nektek. Írhatnék arról is, mennyit fejlődött az angoltudásom, milyen jó volt szakmailag fejlődni, hány sok jó barátot szereztem, hányféle ételt ismertem meg, mekkora előnnyel indulsz a munkaerőpiacon egy ilyen részképzés után, vagy milyen mértékben csiszolja jellemedet egy ilyen utazás. De e helyett azt tanácsolom, hogy vágj bele magad is! Ígérem, nem fogod megbánni. Joggal merül fel bennetek a kérdés, hogy ha ez valóban ilyen jó, elég belőle fél év? Természetesen nem. Épp ezért jelentkeztem az Erasmus+ szakmai gyakorlatra is! Ezúton is szeretném megköszönni Szőke Edit Erasmus koordinátornak a segítséget, az Erasmus+ szervezetnek és a HÖK-nek az anyagi támogatást.

Girona, 2016. 01. 22.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 446 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 567 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 588 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 626 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30