XXII. Miskolci Egyetemi Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Börze

írta uni-miskolc, 2016. április 7–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Idén huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Miskolci Egyetem előcsarnokában, díszaulájában a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati Börzét április 6-án.

XXII. Miskolci Egyetemi Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Börze

Újra tárt kapukkal várta az érdeklődőket a Miskolci Egyetem nagyszabású, állás- és szakmai gyakorlati helyeket kínáló tavaszi kiállítása, az Állásbörze.

Idén huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Miskolci Egyetem előcsarnokában, díszaulájában a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati Börzét.

Április 6-án tartott rendezvény megnyitóján Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese, valamint Tatai Laura, a Miniszterelnökség Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság főosztályvezető-helyettese köszöntötte a résztvevőket. Az eseményt Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja nyitotta meg, és egyúttal díjat adott át az egyetemen végzett szakemberek munkába állását, foglalkoztatását leginkább támogató cég képviselőjének. A díjat ebben az évben a TAKATA Safety Systems Hungary Kft.-nek ítélte meg egyetemünk, a díjátadón a céget Kersten Hugo Bachmann ügyvezető igazgató képviselte.

A korábbi években már megszokott módon az állásbörzét idén is nagy érdeklődés kísérte, a látogatók száma meghaladta az 1500 főt, így az idei, hivatalos nevén XXII. Miskolci Egyetemi Állásbörze tovább öregbítette a miskolci állásbörzék hírnevét. Az eseményre nem csak a végzés előtt álló és már állást kereső hallgatókat, valamint a már korábban végzetteket vártuk, de az alsóbb éveseket is, hiszen ez a kiállítás remek lehetőségeket kínált számukra „karrierinformációk” gyűjtésére és tapasztalatszer­zésre egyaránt.

Idén a börzén 64 standon 68 kiállító volt jelen, ebből 65 állásajánlatokat kínáló vagy közvetítő cég, illetve 3 további partner. Ezzel a Miskolci Egyetemi Állásbörze a legnagyobb vidéki állásbörzének számít.

Az Állásbörzéről készült sajtóanyag megtekinthető ITT

A rendezvényről bővebben a MEgazin áprilisi számában olvashattok! 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 466 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 587 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 608 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 645 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30