Elismert jogász hallgatóink

írta Boldizsár Csongor, 2016. április 17–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Dr. Trócsányi László, igazságügyi miniszter április 14-én adta át a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 43 hallgatójának az Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíját.

Elismert jogász hallgatóink

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Cantusai intonálták a Jogászhimnuszt, majd Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora köszöntötte az Átadási Ünnepség résztvevőit. Külön köszöntötte Dr. Trócsányi László minisztert, Tari Sándort, a Miniszteri Kabinet főnökét, Dr. Horváth Zitát, általános és tanulmányi rektorhelyettest, valamint Prof. Dr. Farkas Ákost, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánját. Beszédében köszönetét fejezte ki az Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé, mely intézményekkel a magyar jogászképzés támogatásának érdekében három oldalú megállapodást kötött a Miskolci Egyetem. Ezúton is gratulált az ösztöndíjas hallgatóknak, sok sikert és jó egészséget kívánt pályájukhoz és magánéletükhöz.

Dr. Trócsányi László, igazságügyi miniszter ünnepi beszédében rávilágított arra, mennyire lényegesnek tartja a magyarországi jogászképzés helyzetét. Az ország jogi karain történő friss felmérés következtében az derült ki, hogy a képzés színvonalát erősíteni szükséges, azonban ez nem az oktatói felkészültségre vonatkozik. Közismert, hogy kevés államilag finanszírozott hely van a jogászképzésben, ebből kifolyólag előfordulhat, hogy a legjobbak sem feltétlenül kerülnek be támogatott helyekre, ami következtében elhatárolódhatnak a jogász szakma választásától. Kiemelte, hogy a kormány számára mennyire fontosak a képzettséggel rendelkező jogászok, többek között megemlítette a bíróságokat, ügyészségeket, ügyvédségeket, mint potenciális területeket, ahol a hallgatók majd el tudnak helyezkedni. Fontosnak tartotta, hogy a vidéki jogi karok is megfelelő mértékben részesüljenek a kormány által rendelkezésre bocsátott évi 500 millió forintból, mely a jogászképzés támogatására került elkülönítésre. Végezetül együttműködésre hívta fel a ösztöndíjasokat, felajánlotta, hogy az Igazságügyi Minisztériumban tudnak fogadni szakmai gyakorlatra hallgatókat közülük, valamint országos és regionális szakmai konferenciák, versenyek résztvevőiként látnák a díjazottakat szívesen.

Zárásként abbéli reményét fejezte ki, hogy a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjának birtokában több kapu nyílik meg majd a hallgatók előtt és sikeresek lesznek pályájuk során. 

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 468 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 589 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 610 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 647 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30