Dr. Deák Csaba, egyetemünk kancellárja volt az eMElő kör második vendége

írta uni-miskolc, 2016. május 10–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

Május 3-án az eMElő kör második vendége Dr. Deák Csaba, egyetemünk kancellárja volt. Az „Életünk fontos kérdései és a megélt világ” című rendhagyó beszélgetéssorozat ismét kiváló alkalmat teremtett egyetemünk polgárai kötetlen találkozására, egymás megismerésére.

Dr. Deák Csaba, egyetemünk kancellárja volt az eMElő kör második vendége

Az Egyetemi Könyvtár megújulásának részeként márciusban megalakult a Miskolci Egyetem Létértelmező Köre: az eMElő.

Az eMElő kör második vendége Dr. Deák Csaba, egyetemünk kancellárja volt. Az „Életünk fontos kérdései és a megélt világ” című rendhagyó beszélgetéssorozat ismét kiváló alkalmat teremtett egyetemünk polgárai kötetlen találkozására, egymás megismerésére.

Május 3-án Dr. Deák Csaba kancellárral beszélgetett Dr. Pankucsi Márta jogász-szociológus, a Szociológiai Intézet oktatója.

A beszélgetés során megtudhattuk, mit jelent kancellár úrnak Miskolc, megismerhettük a Miskolci Egyetem iránti szoros kötődését. Miért vezetett vissza mindig az útja Miskolcra? Miért töretlen a lelkesedése már évtizedek óta Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye iránt? Milyen érzés volt egyik pillanatban az egyetemi gólyabálon pár száz ember előtt, a következőben már az EFOTT-on több ezer fiatal előtt fellépni zenekara frontembereként? Miért ajánlja a budapestieknek is Miskolcot? Ilyen és hasonló témákat érintett az eMElő kör második beszélgetése.

A beszélgetésről bővebben a MEgazin májusi számában olvashattok!

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 466 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 587 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 608 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 645 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30