Élményekben gazdag Gólyatábor a Miskolci Egyetemen

írta minap.hu, Kiss Viktor, 2016. augusztus 24–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

AKTUALITÁSOK

A hagyományokhoz hűen az augusztus vége mindig egyet jelent a Gólyatáborral a miskolci campuson, melyet augusztus 21-24. között rendezett meg a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzata.

Élményekben gazdag Gólyatábor a Miskolci Egyetemen

A gólyatábort minden évben azzal a céllal rendezik meg, hogy még a szorgalmi időszak előtt összebarátkozzanak a hallgatók, megismerjék a felsőbb éveseket, a campust és nem utolsó sorban a selmeci hagyományokat. Az idei táborra körülbelül hatszáz gólya jelentkezett.

A színes és változatos, programokban gazdag bALEKhét első estéjét Prof. Dr. Torma András rektor köszöntője nyitotta meg, majd másnap a kari programoké volt a főszerep, így többek között strandolás, könyvtárlátogatás, szakmai nap, kirándulás vagy gyárlátogatáson is részt vehettek a gólyák. A szerdai nap már az aktív mozgás jegyében telt, sportnapon ismerkedhettek meg egymással és a Miskolci Egyetemmel a leendő elsősök.

A legfontosabb szempont a tábor megszervezése során az volt, hogy a diákok kulturáltan, mégis önfeledten tudjanak szórakozni, minél több élményt és több tudást szerezzenek - nyilatkozta a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Kiss Máté kiemelte, az intézményben mindenképpen egyedinek mondható a selmeci időkbe visszanyúló hagyományőrzés. - Nagyon fontos számunkra, hogy a résztvevők már itt találkozzanak ezekkel a Miskolci Egyetemi hagyományokkal, megismerjék és tovább öregbítsék azokat tanulmányi éveik során – emelte ki az elnök.

Az utolsó este egyértelmű fény- és csúcspontja a tűzijáték volt, melyet egy felejthetetlen záróbulival koronáztak meg az első éves gólyák.

AKTUALITÁSOK: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 613 cikkből

  • Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat

    Kortárs Hangon 2023 Nemzetközi Irodalmi pályázat • 467 napja

    Az Eszterházy Károly Egyetem már 19. éve szervezi a Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázatot, melyen a határainkon túli egyetemek magyar hallgatói is többször sikeresen szerepeltek. A nemzetközi irodalmi pályázat vers és kispróza műfajban kínál lehetőséget tehetséges hallgatóknak. A pályázat célkitűzése, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak anyanyelvápoló tehetséggondozó fórumot biztosítsanak.

  • Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem

    Történelmi sporteseményre készül a Miskolci Egyetem • 588 napja

    Miskolc, 2022. szeptember 9. - A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

  • Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói

    Állami elismerést kaptak a Miskolci Egyetem oktatói • 608 napja

    A Miskolci Egyetem öt tanára is állami elismerést kapott az államalapítás ünnepén. Az augusztus 20. alkalmából adományozható kitüntetéseket Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

  • Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen

    Pont Ott Parti karonfogva a Miskolci Egyetemen • 646 napja

    Könnyed bemutatkozó programokkal, fiatalos koncertekkel, ingyenes programsorozattal készül a Miskolci Egyetem a 2022-es ponthatárhúzásra. A miskolci Pont Ott Parti az Egyetemvárosban várja a fiatalokat július 21-én, csütörtökön délután 5 óra és este 11 óra között.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30