Interjú Kovács Katival

írta Horváth Zita, 2014. május 21–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

Az interjú 2014. május 6-án készült Miskolcon a Művészetek Házában adott nagysikerű koncertje előtt. Az interjút dr. Horváth Zita általános rektorhelyettes készítette.

Interjú Kovács Katival

Nem hiszem, hogy van ma Magyarországon bárki is, aki nem ismerné. Kovács Kati 1965-től megkerülhetetlen tagja a magyar könnyűzenének és része az életünknek. Minden rangos kitüntetést megkapott, – 1986: Liszt Ferenc-díj, 1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2006: Artisjus Életműdíj, 2011: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztje, 2014. március 15-én Kossuth-díjat kapott – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

1965-ben I. díjat nyert a Ki mit tud? országos tehetségkutató versenyen, amivel egyszerre berobbant a könnyűzenébe, többször volt az év énekesnője, magyar és nemzetközi fesztiválok győztese, sikerei szinte felsorolhatatlanok. A siker 50 éve töretlen. Vajon mi ennek az óriási sikernek és népszerűségnek az oka? Én azt hiszem, mindenekelőtt egyedi, összetéveszthetetlen, különleges énekhangja, nagy hangterjedelme és végtelenül szimpatikus, közvetlen egyénisége, közönségével való egyedülálló kapcsolata. Kovács Kati ugyanolyan magas színvonalú koncertet adott és ad egy vidéki kis faluban és Budapesten a Művészetek Palotájában, mert neki minden ember egyforma, nincs benne semmilyen nagyképűség, sztárallűr. Szerény és nagyszerű ember.

 

Horváth Zita: Elöljáróban szeretném elmondani, hogy én is jubilálok idén, nemcsak Te: 40 éve hallgatom a zenédet. Négy évesen anyukám megkérdezte, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek? Magától értetődően mondtam, hogy Kovács Kati. Mondta: az nem fog menni, biztos arra gondolsz, hogy énekes. Mondtam, nem énekes, Kovács Kati! Ezt eljátszottam általános iskola első osztályában, amikor azt mondta a tanítónő a szüleimnek, hogy beszéljenek a gyerekkel, mert mindenki normális foglalkozást mondott rajtam kívül.

 

Kovács Kati: biztosan azt gondolták, kicsit tudati beszűkülése van a gyereknek.

 

Horváth Zita: összesen ennyi az előzmény. Először is gratulálni szeretnék a Kossuth-díjhoz.

 

Kovács Kati: köszönöm szépen!

 

Horváth Zita: nagyon jó helye van és végtelenül örülök neki.

 

Kovács Kati: köszönöm szépen! Van egy kedves rajongóm, aki rendszeresen eljön az előadásokra. Felnőtt, dolgozik, 30-35 év körüli. És van egy professzor, aki a Soproni Egyetemen tanít, Ő is néha el szokott jönni, Ő is doktor úr.

 

Horváth Zita: én is azért jó néhány előadáson voltam.

 

Kovács Kati: kicsi korod óta, értem.

 

Horváth Zita: négyéves korom óta, az pont negyven éve. Nem most volt! Mert egyébként én zalai vagyok, csak így alakult, itt tanultam a Miskolci Egyetemen és itt maradtam. Voltam koncerteden Salomváron, Zalaegerszegen, Vonyarcvashegyen, itt Miskolcon néhányszor, de most van alkalom arra, hogy beszéljünk. Szóval Kossuth-díj. Nagyon-nagyon örülök neki, gratulálok hozzá és azt hiszem, hogy a lehető legjobb helyen van.

 

Kovács Kati: tudod mi az érdekes benne? Hogy még mindig nem tudok napirendre térni felette, még mindig nem érzem úgy, hogy enyém. Mindig azt kérdezem, mint egy gyerek: biztos, hogy az enyém? Szóval nagyon érdekes, biztos megérted.

 

Horváth Zita: abszolút megértem.

 

Kovács Kati: ennyi idősen megkaptam. Már azt hittem, hogy soha nem fogok kapni, és most kicsit megdöbbentem, biztos? enyém? nem tévesztették el?

 

Horváth Zita: van, amikor az ember azt gondolja egy kitüntetésről, hogy nem biztos, hogy a legjobb helyre került, most azt hiszem, hogy ez rendben van, a Liszt Ferenc-díjjal is így voltam, de a Kossuth-díjjal mindenképpen. Mi az, amit a Kossuth-díj mellett talán a legfontosabb elismerésnek gondolsz a pályádon?

 

Kovács Kati: hogy itt vagyunk. Hogy élünk, és létezünk, és itt vagyunk, és még énekelünk. Az, hogy megadatott olyan sors valakinek, mint amilyen én vagyok. Például azt csinálom, amit szeretek, találkozom emberekkel, még akkor is, ha ma még nem ebédeltem, csak egy süteményt ettem reggel hétkor. Tulajdonképpen azért repült el ez a sok-sok évtized, mert mindig azt csináltam, amit szerettem. Így könnyű. Meg szívesen csináltunk, zsúfolt volt az életem, a kudarcok – mert apró kudarcok mindig vannak. Nagyon nagy tragédiák nem voltak szerencsére. De jó úgy élni, hogy sok barátunk – nem is barát, mert a barát kategória azért másik kategória, és az inkább a fiúknál van, mert mi nők hamar képesek vagyunk összeveszni bármin. Nekem is a barátnőim inkább sportolók, akik hasonlóképpen dolgoznak fegyelmezetten a sport világában. Ők tudják, hogy ha azt mondom, jövök éjszaka kettőkor, hozok neked egy üveg bort, ha elfogyott a baráti társaság bora, akkor ott vagyok éjjel kettőkor és hozom neki azt a bort.

 

Horváth Zita: ez a biztos pont.

 

Kovács Kati: vagy például arra vagyok büszke, hogy előfordult már kétszer-háromszor olyan, hogy csöngetett valaki otthon – a második emeleten laktam –, és azt mondta: óriási bánatom van, elhagyott a feleségem, most elpusztulok! És mondtam: gyere föl, gyere! Egész éjszakát átbeszéltük, és mondta, ha nem lettem volna ott és azt nem mondtam volna, hogy gyere, és nem beszélgetünk egész éjszaka, akkor ő már nem lenne. Tehát két-három életet már köszönhetnek nekem.

 

Horváth Zita: a barátságodnak.

 

Horváth Zita: a saját dalaid közül melyiket szereted a legjobban? Én nem tudnám megmondani, de nagyon sokat szeretek.

 

Kovács Kati: kérdezd meg a tízgyerekes családanyát, hogy melyik gyerekét szereti legjobban. Nem vallaná be.  Néha olyanokat szeretek, amik nagyon nehezek, amiket nagyon szeretnek emberek. Akármennyire szépítjük, akármennyire közhely, de mégis így van: a megosztott öröm többszörös öröm. Ha látom, hogy velem éneklik az emberek a dalokat, hogy ismerik, az olyan, mintha simogatnák a lelkemet. Jóleső érzés.

 

Horváth Zita: így van. Én se tudnék erre választ adni, mert nagyon szeretem mindegyiket, korszakonként is változik, hogy mit szeretek jobban.

 

Kovács Kati: most volt egy döbbenetes élményem. Hajdúböszörményben voltunk tegnapelőtt, Anyák Napján. Ugye? Most már keverednek a napok, mert nagyon keveset alszom.

 

Horváth Zita: igen, tudom, hogy volt ott koncerted, láttam a Kovács Kati rajongói oldalt a facebookon. Biztos tudod, hogy van a facebookon Kovács Kati rajongói oldal?

 

Kovács Kati: nem szoktam nézni, mert nem kezelem, nem is ismerem.

 

Horváth Zita: hát mi azt osztogatjuk, meg nézegetjük, meg lájkoljuk.

 

Kovács Kati: reggel tizenegykor énekeltem Hajdúböszörményben, ami azért nagyon szokatlan volt, és ráadásul nem tudott eljönni a kollégám, úgyhogy rám hárult minden feladat, nehézség. Ott elénekeltem olyan dalokat is, amelyeket nem szoktam. És olyan jó volt, olyan volt kicsit, mint a béke szigete ebben a kapkodó világban, egészen más, mint egy zenekaros buli, ahol minden hangos. Ott kicsit megállt az idő. A közönség ráért, szép idő volt, nappal volt, világos volt, és bármit el lehetett énekelni. Úgyhogy az egy nagyon furcsa megálló volt most az életemben, templomban énekelni, egy református templomban.

 

Horváth Zita: az igen, jó akusztikája is lehetett, gondolom.

 

Kovács Kati: igen, minden jól is szólt, technika is jó volt, idézőjelben mondom, engem sem zavart semmi az égvilágon. Van, mikor az ember fölkel reggel 5 órakor, hogy elinduljon, és lefekszel 3-kor.

 

Horváth Zita: nem tudom, hogy bírod ezt, akartam is kérdezni, hogy honnan van ez az energia?

 

Kovács Kati: hát azért már látszik néha. De ott már megnyugszol. Szóval olyan varázslatos volt. Mondta a kollegám, aki itt ment el az előbb, nem a fiatalabbik, a másik, hogy életük egyik legszebb koncertje volt. Ő már 18 éve dolgozik velem. Pedig nem akartam, mert tudod, mindig arra gondoltam, hogy ki kell hagyni a repertoár felét, mert nem odavaló. Ott nem lehet mindent elénekelni, mert profán lett volna és nem odaillő. A humoros részét kihagytuk, de ettől az egész kicsit olyan mennyeivé sikeredett – ez kis túlzás. Utána meg azt mondtam, jaj de kár lett volna kihagyni. Pedig nagyon ódzkodtam attól, hogy reggel korán elinduljunk, meg mondtam, hogy szól egy énekesnő hangja reggel? Jól. Jól sikerült.

 

Horváth Zita: bár nem voltam ott, de biztos vagyok benne, hogy jól, mindig jól.

 

Kovács Kati: nem, nem mindig azért.

 

Horváth Zita: ahogy mondtam, négyéves korom óta kedvelem a zenédet. Ez olyan, mint az autóban, hogy van a jó autó, a jobb autó, meg van a Mercedes. Én így voltam az énekesekkel, hogy van a jó énekes, a jobb énekes, meg van a Kovács Kati.

 

Kovács Kati: tudod, mit mondott ma a kollégám? Vett egy Mercedest. Van a jó autó, a jobb autó, és a Mercedes. Ugyanezt mondta, mintha megbeszéltétek volna. Olyan finomságok vannak benne, azt mondja, ez a kategória.

 

Horváth Zita: sok zenét lehet hallgatni, ami miatt én különösen szerettelek, meg a mai napig így van ez, hogy olyan jellegtelenek tudnak lenni az énekesek. A Te hangod összetéveszthetetlen, és az a hangterjedelem... tehát énekelni tudni kell. Lehet jó a szöveg, de ha engem a szöveg érdekel, akkor Ady Endrét olvasok. Ha zenét akarok hallgatni, akkor jó hangot akarok hallgatni. És ez az, ami Téged megkülönböztet sokaktól.

 

Kovács Kati: tudom, hogy jellegzetes hangom van, ahogy a Demjén mondta, az ember születik egy hanggal, amivel aztán elkezd bánni, és végül saját maga formálja ki a stílusát, a hangját. Én is bele tudok szólni úgy a telefonba, hogy azt hiszik, egy gyerek beszél. De nem is akarok szerepet játszani mások előtt, ez a normális, megszokott hangszínem. De azért azt nem szabad mondani, mert azért hazudik, aki azt mondja, hogy mindig ugyanúgy énekel. Aki húszéves korában megnyert egy olimpiát, pár évtized múlva másféle olimpiát tud megnyerni. Ugyanazt nem lehet még egyszer. Nyilván változik a hangszín, a hanganyag.

 

Horváth Zita: persze, Pavarotti is máshogy énekelt egészen fiatalon, mint később.

 

Kovács Kati: Ő volt a kedvencem.

 

Horváth Zita: nekem is.

 

Kovács Kati: tényleg? Annyira szomorú vagyok, hogy olyan csend volt körülötte, mikor elment. Valahogy nem is értettem, emberek, hát itt a világ egyik legjobb énekese, ha nem a legjobb, ment el! És nem láttam emlékező műsorokat róla, nem is értettem.

 

Horváth Zita: hatalmas hangja volt.

 

Kovács Kati: és szíve, ahogy megszólalt! Tudod, ahogy megszólalt.

 

Horváth Zita: látszott rajta, hogy jó ember volt.

 

Kovács Kati: nem tudom, hogy milyen volt, de az a finomság a hangjában, ahogy megszólalt, és vele énekeltek rockerek sokszor, Zuccherotól kezdve az olasz repedt hangú énekesnőkig. És olyan szépen énekelt, hogy.... Meg a Maria Callas volt még a kedvencem. Ma azt se tudják, ki az.

 

Horváth Zita: jaj, hát őt is nagyon szeretem. Ha lehet ilyet kérdezni, pályatársaid között kit tartasz igazán nagy tehetségnek? Ha nem akarsz, nem válaszolsz rá.

 

Kovács Kati: én ösztönösen azt mondom, amit a nők mondanak, hogy a Demjénnek a hangja, ha megszólal. De nagyon szerettem, ahogy a Vikidál énekelt, a Homonyik Sanyi, Charlie. Azokat a hangokat szeretem, amelyek nem szokványosak, hanem rögtön föl lehet ismerni. És azért általában nyilvánvaló, hogy nők és a férfiak együtt, tehát jobban megértjük egymást a zenész kollegákkal. Nők között, közöttünk nem alakultak ki ilyen barátságok. Az én barátnőim, mondtam, inkább sportolók, korrekt, megbízható sportolók, akik nem nagyon féltékenyek, nem úgy viselkednek. Hiszen megtanította őket az élet, hogy nekik gyakorolni, küzdeni kell. Néhány énekesnő itt elkényeztetett helyzetben kapott olyan pozíciókat előre, amelyeket nem biztos, hogy megszolgált valaha is az élete folyamán. Nyilván azokat kikerüljük. De a példaképeim inkább Ella Fitzgerald, Mahalia Jackson, Pavarotti. Van még sok zenész kedvencem, csak nyilván én a régi világból merítkezem.

 

Horváth Zita: őszintén szólva, nekem is, én is a régebbi zenéket hallgatom szívesebben. A mai zene kevésbé áll hozzám közel. Nem tehetek róla, így alakult.

 

Kovács Kati: igen, nézem ezeket a tehetségkutatókat.

 

Horváth Zita: mi a véleményed ezekről?

 

Kovács Kati: Antal Timi gyönyörűen énekel, a Gigi nagyon remek zenész. Még sok dolgot meg kell tanulni, ahogy nekem is meg kellett fiatalon. Azt nem tudja megtanulni, csak énekléssel, hogy a szövegeknek megfelelően énekeljen. Tehát hogy ott legyen a gondolata is a hang mögött. Mert azt neki kell megtölteni érzelemmel. Az, hogy technikailag eléneklik, az csak a kezdet. És így vagyok ezekkel a kicsikkel, akik énekelnek, Az élet iskolája a másik kedvencem. De új kedvencem a Sztárban sztár, ahol kiderült, hogy a mi sztárjaink mire képesek. És nem voltak igazán megbecsülve. Azért jó ez a műsor, a Sztárban sztár, mert kiderült, hogy pl. egy Szandi milyen óriási dolgokra képes.

 

Horváth Zita: de úgy utánozni senki sem tud, mint Te, egy Louis Armstrongot vagy egy Cserháti Zsuzsát!

 

Kovács Kati: Cserhátit már nem nagyon szoktam, inkább kegyeleti okokból nem próbálkozom. De van itt nagyon sok tehetség, néha az az érzésem, túl sok ahhoz, hogy egy ország figyelemmel kísérje vagy pátyolgathassa őket. Ezek a gyerekek 10 év múlva mit fognak mondani, hogy jaj istenem, kiöregedtem, vagy nem tudok már, vagy nem kellek senkinek, miközben ugyanúgy tehetséges, csak nem biztos, hogy jó út, amit kijelölt a sors számukra, vagy a szülők, vagy a menedzserek, akik rögtön beléjük kapaszkodnak. Úgyhogy én inkább csak értük aggódom, mert előttem már csak a múltam van, hogy a költő vagy az író szavát idézzem: előttem a múltam.

 

Horváth Zita: vagy nem igazán, Emil Ajar után előttem az élet, még ezt nyugodtan mondhatod. Nagyon fiatalos vagy és szeretnek az emberek.

 

Kovács Kati: igen? Ezt már nem mondhatjuk, ebben a korban már nem.

 

Horváth Zita: dehogynem, ezt is akartam kérdezni: honnan van ez a hihetetlen energia benned, vitalitás, fiatalosság?

 

Kovács Kati: mikor megérkeztünk, egy kicsit undok voltam magamhoz képest, mert éreztem, hogy kicsit sok ez nekem most, villamossal elmenni, villamoson énekelni, de aztán belejöttem és elfelejtettem, hogy én egy koncertre koncentrálok. Szóval nekem az az elsődleges feladat, és minden dolgot alárendelek az előadásoknak. Tehát minden dolgot alárendelek az előadásoknak, nem ettem, nem iszom...

 

Horváth Zita: engedd meg, hogy egy kis ajándékot átadjak Neked. Miskolci Egyetemi ajándéktáska, benne egyetemi címeres tokaji bor, jegyzetfüzet, toll, egyetemi serleg (ez nálunk egyetemi hagyomány). Ez pedig azért, mert tudom, hogy teniszezel, egyetemi címeres teniszpóló, remélem, jó lesz.

 

Kovács Kati: ez kicsi rám. Énekes vagyok, vigyázz, széles a hátam! Meg fogom mutatni Koncz Tibornak, ő is itt tanult a Miskolci Egyetemen. Holnap megyek hozzá a kórházba.

 

Horváth Zita: jobbulást kívánok neki! Neked pedig nagyon jó koncertet!

 

Kovács Kati: Nem tudom, hogy fogok énekelni, mert éjszaka 2-ig zsűriztük az Eurovíziót. Nemzetközi zsűriben. Mi adjuk az 50 %-ot, ma pedig a közönség szavaz, utána 50-50 %-ban összeadják, hogy ki jutott tovább.

 

Horváth Zita: milyen esélye van a mi versenyzőnknek szerinted?

 

Kovács Kati: a miénknek? Nem lehet tudni. Attól függ, hogy mások hogy szavaznak rá, vagy a produkciója hogy sikerült.

 

Horváth Zita: még egyszer nagyon köszönöm az interjút, igen hálás vagyok, hogy időt szántál rám. Remélem, legközelebb a Miskolci Egyetemen üdvözölhetlek egy koncerten!

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 141 cikkből

  • Nyári programok 2020

    Nyári programok 2020 • 68 napja

    Habár még nem teljesen tűntek el a korlátozások az országban, már sokkal szabadabban, de még mindig elővigyázatosan kezdhetünk el tervezni egy-egy nyári kiruccanást és szabadtéri programot.

  • Számos jelenlegi és egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján

    Számos jelenlegi és egykori oktatónk kapott kitüntetést Miskolc város napján • 82 napja

    Régi hagyomány, hogy május 11-én, Miskolc város napján a város kitüntetésekkel ismeri el a miskolci polgárok és szervezetek kiemelkedő munkáját. Az idei kitüntetettek között kiemelkedően sok, 11 fő nem csak a városnak, de egyetemünknek is egykori vagy jelenlegi polgára.

  • KJI Esszépályázati felhívás 2020 - Határidőváltozás!

    KJI Esszépályázati felhívás 2020 - Határidőváltozás! • 126 napja

    A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni és magyarországi egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak az alábbiak szerint.

  • A 70 éves Formula-1 idei szezon kezdete

    A 70 éves Formula-1 idei szezon kezdete • 127 napja

    Fennállásának 70. évét valószínűleg nem így képzelte el a Formula-1, amely eddigi leghosszabb, 22 futamból álló idényét szerette volna abszolválni. Most azonban úgy tűnik, az utóbbi évek legcsonkább szezonja elé nézünk.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30