– Mikor kerültél először kapcsolatba a Dumaszínházzal?
– Tíz évvel ezelőtt egy budapesti kávézó meghirdette, hogy aki kedvet és bátorságot érez magában ahhoz, hogy kiálljon a közönség elé kipróbálni magát a stand-up comedy műfajban, az fölléphet. Akkor még nem volt olyan elterjedt a stand-up comedy Magyarországon, mint például Amerikában, angolszász területeken és több más országban, ahol már nagy hagyománnyal rendelkezett a műfaj. Itthon ez a fajta „vendéglátós” stand-up még mondhatni gyerekcipőben sem járt akkoriban. Voltam néhány előadáson, láttam pár próbálkozót, akik ugyan csak pár hónappal jártak előttem, de már elég jól csinálták. Lényegében akkor kapcsolódtam be, amikor tíz éve elindult a hazai stand-up comedy a siker útján.
– Gyerekként el tudtad volna képzelni, hogy felnőttként stand-up comedy-s legyél?
– Igen, nagyon szerettem gyerekkoromban is szerepelni, parodizálni, viccelődni, vígjátékokban közreműködni, mókázni, komédiázni, úgyhogy ez nem állt távol tőlem. Középiskolában már a tanáraimat parodizáltam, utánoztam, úgyhogy benne volt a pakliban, hogy ezt szélesebb közönség előtt is megpróbálom.
– A való életben is te vagy a társaság középpontja?
– Nem, nem, nem szeretek a való életben centrumban lenni, inkább megfigyelek, építkezem, táplálkozom az engem körülvevő környezetből, az engem érő élményekből.
– A kollégáiddal nem szoktatok rivalizálni?
– Nem igazán, tulajdonképpen mindannyiunknak megadatik a lehetőség, hogy letegyünk az asztalra minél többet. Valószínűnek tartom, hogy egy zenés színházban két primadonna jobban utálja egymást, mint két dumaszínházas humorista. Én mindenkivel jóban vagyok,és inkább az együttműködés jellemző ránk. Segítünk egymásnak akár a műsor alakításában is, és ha van valamilyen téma, akkor tudunk közösen „gagelni”. Ha valakinek van egy jó ötlete arra a témára, amin én dolgozom, akkor az önzetlenül segít, úgyhogy ez elég jól működik nálunk. Összejárunk – nem mondanám csapatépítő tréningnek, mert annál önfeledtebb, kevésbé irányított összejövetel szokott lenni.
– Van már női fellépő is a Showder Klubban. Mit gondolsz, nőként is lehet érvényesülni ezen a pályán?
– Ha jön lány, mi örömmel fogadjuk a csapatban, és a közönség is, bár egy részük fenntartásokkal fogadja, ha nő stand-upol. Én örülök neki, mert színesíti az egész műfajt, olyan nézőpontokat, témákat tudnak előhozni, amiket mi csak egy másik dimenzióból tudnánk megvilágítani, leírni, körbejárni. Úgyhogy szerintem jöjjön minél több lány. Külföldön ebből is nagyobb a választék, nagyon sok híres női stand-upos van főleg az angolszász területeken.
– Külföldön is szoktatok fellépni?
– Igen, rendszeresen járunk külföldre; én legtöbbet Angliában, Londonban, Manchesterben és Bristolban voltam stand-upolni ottani magyaroknak, de van úgy, hogy kiugrunk Bécsbe, illetve határon túli magyar területekre is – Romániába vagy Szlovákiába.
– Ennyi idő után honnan tudsz még ihletet meríteni, mi a megújulásod biztosítéka?
– Folyamatosan figyelek a világ rezdüléseire, bármi történik velem, már automatikusan eszembe jut a kérdés: érdemes lenne ezt színpadon is elmesélni? Ha jön egy-egy véletlenszerű ötlet és kiderül róla, hogy nagyon is használható, ráadásul másoknak is tetszik, akkor az bekerül a műsorba.
– Mennyi időbe telik, míg felkészülsz egy-egy fellépésedre?
– Nehéz meghatározni ezt a folyamatot, mert annyira nem arról szól a dolog, hogy na, akkor holnap föllépek, állítsunk össze gyorsan egy estet. Rakódik, rakódik, jönnek az ötletek, bővül a műsor, de ugyanakkor el is maradnak belőle részek, és variálódik, szitálódik. Lehetetlen megfogni azt az időt, ami mondjuk egy 40 perces műsorra való felkészüléshez szükséges.
– Mit szeretnél még elérni?
– Ezt a szintet tartani, és hogy magamat is meg tudjam lepni új dolgokkal – nemcsak poénok, témák terén, hanem egyéb téren is, például sokáig hangot utánoztam, parodizáltam, azután hangszeres tréfákkal egészítettem ki a műsort. Az pedig a jövő zenéje, hogy lesz-e újabb figura, újabb bővítmény, vagy „extra feature” a műsoromban, amivel esetleg különbözhetek a többiektől.
– Van külföldi példaképed, kedvenced humoristák közül?
– Nagyon szeretem például az angol Monty Python csoportot, vagy John Cleese-t a Waczak Szállóból, rajta szoktam a legtöbbet nevetni.
Tóth Orsi
