Az EFOTT Fesztivál első külföldi sztárfellépője: a HURTS!

írta EFOTT 2017, 2016. december 30–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

„Don’t let go. Never give up, it’s such a wonderful life.”

Az EFOTT Fesztivál első külföldi sztárfellépője: a HURTS!
A brit duó tagjai Theo és Adam egy manchesteri szórakozóhelyen találkoztak 2005-ben, ahol elhatározták, hogy létrehoznak egy zenekart. Évekig csak interneten tartották a kapcsolatot, Adam zenei alapokat küldött, Theo pedig vokált.
 
Az átütő sikert csak 2009-ben érték el, az interneten vírusszerűen terjedő egyik legnagyobb slágerükkel a Wonderful Life-al. Ez hozta meg az addig ismeretlen formáció számára az ismertséget,  és az első hatalmas sláger után már nem is volt megállás. A Hurts azóta meghódította a nemzetközi slágerlistákat, Európa egészét, és természetesen a magyar közönséget is, köszönhetően az olyan daloknak, mint a Lights, Stay, a Wings, Somebody to Die For vagy a Calvin Harris-el készített Under Control, ami egyből a slágerlisták első helyén nyitott. Zenéjükre nagy hatással volt a Depeche Mode és Prince, melankólikus dallamaik szerelemmel, reménnyel és a szabadság érzésével átitatottak.
 
Harmadik nagylemezük 2015. őszén jelent meg Surrender címmel, 2017. júliusában pedig az eddigi leglátványosabb műsorukkal érkeznek az EFOTT-ra, hogy ismét bizonyítsanak magyar közönség előtt.
 
Bevezető áras hetijegyek csak január 5-ig kaphatók a www.efott.hu oldalon, ne maradj le róla!
SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 131 cikkből

  • TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15)

    TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15) • 11 napja

    Csaba Tibor (Tibes) népszerű zenész, dalszerző-rapper az Alvajárók ébredése és egyéb nagysikerű dalok szerzője, előadója október 15-én koncertet ad a ROCKWELL KLUB előtti szabadtéri színpadon. Gyere te is, ott a helyed! Belépés:INGYENES!

  • Műanyagból üzemanyagot?!

    Műanyagból üzemanyagot?! • 32 napja

    A Miskolci Egyetem Energia-és Minőségügyi Intézeti Tanszékén zajló műanyaghulladék- feldolgozási kísérlet új mérföldkőhöz érkezett. A projekt kitalálója és szakmai irányítója Dr. Dobó Zsolt tudományos munkatárs.

  • Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával

    Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával • 193 napja

    Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológussal, az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjével, nemzetközi dékánhelyettessel ültünk le beszélgetni az oktatási módszertanokról, a hallgatóság bevonásáról, az intézet megújulásáról.

  • IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT!

    IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT! • 225 napja

    Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30