Alapszakasz ezüstérmes a MEAFC kosárcsapata!

írta Drahos Gábor, 2017. április 5–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

A hosszabbításban megnyert mérkőzés pályaelőnyt jelent a szombaton kezdődő negyeddöntőben! A Vásárhely-MEAFC meccsnél papírformábbnak tűnő debreceni és nyíregyházi mérkőzések mellett a miskolciak számára egyszerű volt a képlet, győzelem esetén ezüstérem kerül Borsodba, vereség esetén pedig marad a már biztos bronzérem.

Alapszakasz ezüstérmes a MEAFC kosárcsapata!

A hosszabbításban megnyert mérkőzés pályaelőnyt jelent a szombaton kezdődő negyeddöntőben!

Az NB I/B-s kosárlabda bajnokság Keleti csoportjának végső sorrendjéről – és ezáltal a rájátszás párosításairól is - döntött az alapszakasz utolsó fordulója. A Vásárhely-MEAFC meccsnél papírformábbnak tűnő debreceni és nyíregyházi mérkőzések mellett a miskolciak számára egyszerű volt a képlet, győzelem esetén ezüstérem kerül Borsodba, vereség esetén pedig marad a már biztos bronzérem.

Lendületes és eredményes hazai támadásokkal indult a keleti rangadó, így már a meccs legelején elégedetten tapsolhattak a szép számban kilátogató vásárhelyi nézők (7-0). A harmadik percben már „megérkezett” a Miskolc és Drahos vezetésével elindult a vendég pontgyártás is. Vas triplái még elodázták az egyenlítést, ám a negyed végén Drahos kettő plusz egyes játékkal jelezte, hogy - korábbi sikeres vásárhelyi szezonjainak elismeréseképp - nem véletlenül függesztették ki a Hódtói csarnokban tizenketted magával az ő fényképét is (21-22).

Endrész talált háromszor is utat a rengeteg váltással védekező hazaiak között, így pár perc után megugrott a Miskolc (23-30). Az ekkor leginkább távolról kísérletező házigazda Genal, Béres és Vas hármasaival a félidőre ledolgozta hátrányát, ám hiába dobhatott Szabó büntetőket, a záró mozzanat végül Lippai találata lett (38-40).

A vendégek fiatal centere átmentette formáját a második félidőre is, büntetőkkel és ziccerrel nyitott, majd Szögi és Szepesi dobott fontos triplát (46-50). A küzdelem egyre keményebbé vált, ami igazán a hazaiak szerkezetének kedvezett, így pillanatok alatt – figyelembe véve az eredmény addigi alakulását - megnyugtató különbségre tett szert a Vásárhely (66-59).

Takács faultos tempója és Drahos szerzett labdája jó alaphangot adott a kékeknek, akik sűrű forgatással folyamatosan keresték a végső sikerhez szükséges megfelelő ötöst. Lippai és Galló is keményen dolgozott, hiszen sokkal gyorsabb lábú embereket kellett fogniuk védekezésben. A negyed felére állandósuló hazai előnyt a hódmezővásárhelyi illetőségű Szögi kezdte el ledolgozni. Betöréséből ziccert, kiosztásából triplát szerzett a mindvégig óriásit küzdő MEAFC (78-75). Galló ekkor a saját bőrén tapasztalhatta, ha védekezésben melózik egy játékos, akkor annak támadásban is egyre nagyobb szerepe lesz. Büntetőket harcolt ki, lepattanókat szedett, majd egy faultos kosárral kiegyenlített. A ráadás büntetőt kihagyta, így Szabó hibátlan tempója után a házigazda kezdhetett örülni. Szögi azonban máshogy gondolta, így az utolsó támadásban szerzett kosarával – a tavalyi Vásárhely-MEAFC mérkőzéshez hasonlóan - hosszabbításra küldte a csapatokat (80-80).

Genal büntetőire a szokásosnál kicsit passzívabb Price válaszolt, majd Szabó büntetőire Máté szerzett egy pontot. Miután Kelemen is csak egyet dobott be, így Galló ismét egyenlíthetett (85-85). Döntetlen állásnál óriási lehetőséghez jutott a Vásárhely, hiszen Price-ra fújtak rá – talán túlzott szigorúsággal - egy sportszerűtlen faultot és nyomban egy technikait is. Nem esett össze a MEAFC, ám tény, hogy lélektanilag rengeteget jelentett a vendégeknek, hogy az ölébe hullott három büntetőjéből csak egyet értékesített a Vásárhely. Az extra támadást is kivédekezte a Miskolc, majd Máté küldött „gyilkos” hármast a gyűrűbe (86-88). Genal tempója sikeres volt, ám Drahos két büntetője is pontokat ért. A folytatásban Pavlovic csak az elsőt dobta be a vonalról, így az ellentámadás végén Drahos tempójának örülhetett nagyon a vendégcsapat (89-92).

A hazaiak időkérését követően Szabó szerzett kiszorított helyzetből bravúros kosarat, ami három pontot ért (92-92). Az utolsó támadás végén Szojkához került a labda, akit Genal dobás közben faultolt, így következhetett két büntető. A játékvezetők sokáig tanakodtak, hogy mennyi idő maradt még a szabálytalanság után, végül 1 másodpercre állíttatták az órát. Szojka sorsdöntő első dobása bement, így a másodiknál már taktikusan kísérletezhetett. Mivel a lepattanóból már nem tudott indulni a Vásárhely, a MEAFC hihetetlen izgalmak között, de végül megszerezte idei 17. győzelmét és egyben klubrekordot jelentő 2. helyezését (92-93).

A MEAFC 2017. április 8-án, szombaton Miskolcon a Generali Arénában kezdi a rájátszást. A 16:30-kor kezdődő negyeddöntő első felvonására a Nyugati csoport 3. helyezettje, a Győr csapata érkezik. A párharc két nyert mérkőzésig tart.

Gratulálunk a csapatnak, csak így tovább!

Hajrá, MEAFC!

Vásárhelyi Kosársuli – MEAFC 92-93 (21-22, 17-18, 28-19, 14-21, 12-13)

NB I/B Keleti csoport 22. forduló. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok.

Vezette: Hervay Tibor, Goda László, Menyhárt Ferenc.

Hódmezővásárhely: Szabó (22/3), Béres (11/6), Rostás (4), Vas (18/9), Gemal (13/3). Csere: Pavlovic (12), Kelemen (7/3), Varga (5), Molnár. Edző: Utasi Gábor.

MEAFC: Szögi (14/3), Drahos (22/3), Máté (11/6), Lippai (12), Price (6). Csere: Szojka (7), Endrész (7), Galló (6), Takács (5), Szepesi (3/3), Orosz, Kopasz. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Ez a meccs igazán méltó volt az alapszakasz lezárásának és tükrözi az egész szezonunkat. Sok nehéz mérkőzésünk volt már és sokszor bizonyítottuk már a csapategységünk erejét. Hullámzó játékot mutattunk, de a végjátékban egységesebbek voltunk és jobban akartuk a győzelmet. Ezúton szeretnék gratulálni a játékosainknak az alapszakasz 2. helyezéséhez.

Fotó: Kocsis Alíz
SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 146 cikkből

  • Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral

    Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral • 901 napja

    11 album, több mint 200 dal, megszámlálhatatlan koncert: könyveket lehetne megtölteni a Kowalsky meg a Vega 2003 óta húzódó történetével. Interjú a zenekar basszusgitárosával, Szórád „Jimmy” Csabával.

  • Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal

    Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal • 926 napja

    Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek kapcsán Szatmári Cintiával, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

  • Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül

    Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül • 1037 napja

    Idén tényleg ott lesz az EFOTT-on és várhatóan hatalmas bulit csap majd a Velencei-tó partján az amerikai rapperóriás, Flo Rida. Az augusztus 11-15. között tartó fesztivál a hazai nagyágyúk mellett még a vírushelyzet nehézségeit is leküzdve igyekezett külföldi sztárral színesíteni a zenei programkínálatot. A lista egyre hosszabb: sokak mellett a Wellhello, a Halott Pénz, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, Majka és Curtis, illetve a most bejelentett Flo Rida adja az egyik nagyszínpados kínálatot.

  • Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek

    Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek • 1225 napja

    Elszállították azokat a cipősdobozokat, melyeket a miskolci katonák állítottak össze rászoruló fiataloknak. A felhívásra a megye hivatásos, szerződéses és önkéntes állománya is megmozdult, így két hónap alatt több mint 100 dobozt gyűjtöttek. A csomagokat gondosan becsomagolták és címkével látták el, melyeken megjelölték, hogy kinek szánják azokat.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30