24. Bosch Szarvasűzők Országos Váltófutóverseny

írta Boldizsár Csongor, 2014. május 27–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

2014 áprilisában ismét megrendezésre került a Bosch Szarvasűzők országos egyetemi-főiskolai váltófutóverseny, melynek útvonala jelképesen Egert és Miskolcot, illetve az Eszterházy Károly Főiskolát és a Miskolci Egyetemet köti össze, immár 24 éve.

24. Bosch Szarvasűzők Országos Váltófutóverseny

Az eseményen 64 csapat mintegy 800 versenyzője indult, közülük 48 teljesítette a szabályoknak megfelelően a távot, vagyis futották le mind a 12 szakaszt szintidőn belül, illetve nem követtek el semmilyen versenyszabályba ütközőt. Több mint 100 fős szervezői gárda dolgozott a rendezvényen, a kilátogató nézőkkel és versenyzőkkel együtt pedig idén is túlléptük az 1000 fős résztvevői létszámot.

A hagyományokhoz hűen jó hangulatban rajtolt el Egerből a verseny szombat délelőtt, 64 csapat indulóival. A rajtpisztolyt Eger városának alpolgármestere, Rázsi Botond sütötte el. A fiatalok 12 különböző hosszúságú és nehézségi fokú szakaszt tettek meg, Eger városából elindulva, a környező településeken és a Bükki Nemzeti Park területein át, Jávorkút és Lillafüred érintésével egészen a Miskolci Egyetem Sportpályáján kialakított célig. Az eseményen a névadó szponzor, a Bosch több csapatot is indított, még a magyarországi Bosch csoport első számú vezetője is teljesített egy szakaszt, de a Miskolci Egyetem képviseletében Dr. Horváth Zita általános rektor helyettes asszony is a futók között szerepelt.

Az idei verseny újdonsága, hogy a Szarvasűzők a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerének része lett, mostantól az 1-es kategória, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség által meghirdetett, Váltófutó Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság is egyben, a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség szakmai támogatásával.  Ezzel csatlakozik a több mint 30 sportágban megrendezett MEFOB-ok köréhez.

A rendezvény megvalósulása a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Sportlétesítmények és Sportiroda és az Eszterházy Károly Főiskola Testnevelési és Sporttudományi Intézetének az együttműködésén alapult, valamint jelenős mértékben hozzájárult a sikerhez a Bosch, és a MEFS támogatása.

A hivatalos program lezárása után a versenyzők egy fergeteges hangulatú bulin felejthették a nap fáradalmait, és köthettek új, erősíthettek régi barátságokat a Miskolci Egyetemen.

 

Nagy Tomi

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 146 cikkből

  • Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral

    Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral • 880 napja

    11 album, több mint 200 dal, megszámlálhatatlan koncert: könyveket lehetne megtölteni a Kowalsky meg a Vega 2003 óta húzódó történetével. Interjú a zenekar basszusgitárosával, Szórád „Jimmy” Csabával.

  • Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal

    Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal • 905 napja

    Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek kapcsán Szatmári Cintiával, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

  • Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül

    Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül • 1016 napja

    Idén tényleg ott lesz az EFOTT-on és várhatóan hatalmas bulit csap majd a Velencei-tó partján az amerikai rapperóriás, Flo Rida. Az augusztus 11-15. között tartó fesztivál a hazai nagyágyúk mellett még a vírushelyzet nehézségeit is leküzdve igyekezett külföldi sztárral színesíteni a zenei programkínálatot. A lista egyre hosszabb: sokak mellett a Wellhello, a Halott Pénz, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, Majka és Curtis, illetve a most bejelentett Flo Rida adja az egyik nagyszínpados kínálatot.

  • Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek

    Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek • 1204 napja

    Elszállították azokat a cipősdobozokat, melyeket a miskolci katonák állítottak össze rászoruló fiataloknak. A felhívásra a megye hivatásos, szerződéses és önkéntes állománya is megmozdult, így két hónap alatt több mint 100 dobozt gyűjtöttek. A csomagokat gondosan becsomagolták és címkével látták el, melyeken megjelölték, hogy kinek szánják azokat.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30