Takáts Tamáson nem fogott ki a Wellhello

írta EFOTT 2017, 2017. június 13–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet vagy legalábbis a refrénjét mindenki álmából felébresztve is fújja. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, Vincze Lilla, Takáts Tamás, Betty Love és Náksi Attila éppen ebben bizonyított, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Emellett az EFOTT sajtótájékoztatóján kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.

Takáts Tamáson nem fogott ki a Wellhello

Mindenki Tibi Bácsija, a pontos labdák ura idén ünnepli 70. születésnapját, de fiatalos lelkesedése mit sem kopott az évek alatt. Az idei EFOTT-on immár 10. alkalommal pörgeti majd a lemezeket majdnem minden este a fesztiválozóknak, emellett pedig egy különleges szülinapi show-al is készül, amelyen nemcsak ő és fiai, de legkedvesebb zenész barátai is részt vesznek.

− Mindig meghatódom, amikor azzal szembesülök, mennyire szeretik a fiatalok azt, amit csinálok. Ez a szülinapi show egy három órás össznépi buli lesz, ahol az általam felvonultatott zenéket időnként egy-egy kedves vendégem szakítja majd meg. Ott lesz velem Vincze Lilla, Náksi Attila és Betty Love, Takáts Tamás, a BonBon, a GrooveHouse és Szandi is. Sőt a tervek szerint Mikler Roland kézilabdázó segítségével 70 pontos labdát is kidobok majd – árulta Dévényi Tibor.

A show résztvevői közül néhányan a sajtótájékoztatóra is elkísérték Tibi Bácsit, és egy zenei kvíz során azt is bizonyították, mennyire ismerik az utánuk következő generációt, azaz az EFOTT-on is fellépő zenekarokat. A Punnany Massif és Majka szövegei ugyan nem mentek egyszerűen, de a Wellhello sorai nem fogtak ki Takáts Tamáson és Vincze Lillán, sőt az ikonikus Tankcsapda dalok is felismerhetőnek bizonyultak. Náksi Attila viszont inkább a háttérben maradt, elmondása szerint sokszor a saját dalainak szövegét is nehezen memorizálja.

Nem a zenés szülinapi nyitónap lesz azonban az egyetemisták fesztiváljának egyetlen újítása. A hét rögtön egy tábori hangulatot megidéző beköltöző nappal indul, ahol utcazenészek, fúvósok és pop-up bulik várják majd a sátorállításon átesetteket. De a Cloud9+, a Punnany Massif és a Margaret Island jóvoltából exkluzív akusztikus koncertekkel is készülnek a szervezők, amelyből Lábas Viki és Füstös Bálint rövid ízelítőt adott a fesztivál sajtótájékoztatóján.

Ezúttal is sok újítással és exkluzív élményprogramokkal készülünk az EFOTT-ozóknak, kezdjük rögtön azzal, hogy idén egy teljes nappal hosszabb lesz a fesztivál. Legyen szó izgalmas nappali elfoglaltságokról, mint az egyetemek harca, a kocsmakvíz, a különböző sportolási lehetőségek, a hagyományőrző Muzsika szigete és egyéb kulturális programok, hisszük, hogy minden korosztály számára tartogat élményeket ez a rendezvény. Persze zenei vonalon is nagyon erősek leszünk, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett olyan világszárok látogatnak el a Velencei-tó partjára, mint Sean Paul, a Hurts, Tinie Tempah és Borgore – ismertette a terveket Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. Idén a fesztivált Velencén rendezik meg, 2017. július 11-17. között.

EFOTT – Csak szabadon…

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 113 cikkből

  • Fontos idegenbeli sikerrel tért haza Pécsről a MEAFC!

    Fontos idegenbeli sikerrel tért haza Pécsről a MEAFC! • 17 órája

    Az U20-as magyar válogatott egyik legjobbjának, Demeternek a kosarával indult a mérkőzés, ám a MEAFC két passzos, leütés nélkül támadással azonnal egyenlített. Az „A” csoportos bajnokságban is rendre komolyabb szerephez jutó Antóni könnyed ziccerét ismét Galló kosara követte, majd Drahos és Szögi vezetésével ellépett ellenfelétől a Miskolc (4-15).

  • Vereséggel zárta az Eb-t két férfi csapatunk

    Vereséggel zárta az Eb-t két férfi csapatunk • 57 napja

    A Debrecen és a Miskolc is alulmaradt a helyosztón az Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság vasárnapi záró napján. A bajnok Debrecen 35 percen át jól tartotta magát igen jó képességű török ellenfelével szemben, a házigazda Miskolc pedig szinte végig futott az eredmény, s osztrák ellenfele után.

  • Hosszabbítás után lett a 3. a TFSE női csapata az Eb-n

    Hosszabbítás után lett a 3. a TFSE női csapata az Eb-n • 57 napja

    Kőkemény küzdelemben, a mérkőzés nagy részében vezetve hosszabbítás után legyőzte a csoportmeccshez képest jelentősen megerősödő pozsonyi csapatot és bronzérmes lett az egyetemi kosárlabda Eb-n.

  • Véget ért az Egyetemi Kosárlabda Eb

    Véget ért az Egyetemi Kosárlabda Eb • 57 napja

    A bronzos TFSE-lányoknak köszönhetően a magyar résztvevők sem maradtak érem nélkül a július 23-án befejeződött miskolci Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságon. A 10., illetve 12. helyen végzett Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem pedig kiváló tapasztalatokkal gyarapíthatta fegyvertárát.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Rada János

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30