Fontos idegenbeli sikerrel tért haza Pécsről a MEAFC!

írta MEAFC kosárlabda szakosztály , 2017. szeptember 19–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

Az U20-as magyar válogatott egyik legjobbjának, Demeternek a kosarával indult a mérkőzés, ám a MEAFC két passzos, leütés nélkül támadással azonnal egyenlített. Az „A” csoportos bajnokságban is rendre komolyabb szerephez jutó Antóni könnyed ziccerét ismét Galló kosara követte, majd Drahos és Szögi vezetésével ellépett ellenfelétől a Miskolc (4-15).

Fontos idegenbeli sikerrel tért haza Pécsről a MEAFC!

Drahos vezette győztes szezonkezdet!
Fontos idegenbeli sikerrel tért haza Pécsről a MEAFC!

Az U20-as magyar válogatott egyik legjobbjának, Demeternek a kosarával indult a mérkőzés, ám a MEAFC két passzos, leütés nélkül támadással azonnal egyenlített. Az „A” csoportos bajnokságban is rendre komolyabb szerephez jutó Antóni könnyed ziccerét ismét Galló kosara követte, majd Drahos és Szögi vezetésével ellépett ellenfelétől a Miskolc (4-15). Öt gyors pécsi pontra hat érkezett Borsodból, majd Lippai utolsó másodpercben szerzett kosarát követően jöhetett az első szünet (19-26).

Ismét Galló kezdte a vendég pontgyártást, majd a hazai büntetők után igazi nézőcsalogató  hatvan másodperc következett. Béres duplája után Drahos vette kézbe az irányítást. A MEAFC irányítója triplát és ziccert is dobott, majd a sarokból szerzett - faultos hárompontos révén - 4 újabb egységet csapatának (24-39). A leginkább külső sorára támaszkodó helyiek a Demeter-Dragasevic-Krnjajski trió révén felzárkóztak, ám Lippai és Galló remekül helyezkedett - a mérkőzésen együttesen 16 asszisztot kiosztó – Szögi-Drahos páros passzaira, így féltávnál minimális előny maradt Miskolcon (45-48).

Izgalmas és szó szerint is kiegyenlített folytatás következett, ám Máté pontjai még visszaverték a Demeter betöréseire épülő pécsi előzést. A 25. percben Demeter triplája után azonban ismét a házigazda tartott előrébb (58-57). A masszív dupla-duplával záró ( 19 pont, 16 lepattanó) Galló két támadást követően is eredményes volt, ám Dragasevic pontjaival megugrott a Pécs (68-64). A negyed végén előbb Béres szerzett két jó büntetőt, majd  - élete első felnőtt NB I-es mérkőzésén szereplő - Homoki Donát duplázott eredményesen a vonal mögül, így alakítva döntetlenre a felvonást (70-70).

Elsőként Máté hárompontosa ugrált ügyesen a gyűrűbe, majd két gyors hazai kosárra Béres felelt ugyanennyiszer, emelve a tétet két jó büntetővel. Vette a lapot a házigazda, ám Drahos kiosztása után Szögi sikeres triplája nem csupán lehűtötte a kedélyeket, de utat nyitott egy 9-0-s miskolci hengernek (79-87). Két perces gólcsendet követően a büntetőké lett a főszerep. Letámadással és labdaszerzésekkel próbálkozott volna a fiatal pécsi gárda, ám a Drahos vezette MEAFC ebben nem volt partner. Az egész mérkőzésen roppant koncentráltan játszó miskolci hátvéd (30 pont, 7 assziszt, 9 kiharcolt fault) nem hibázott a büntetővonalról, így vendég szempontból most még az is belefért, hogy hazai gól jó plusz egyes akcióval érjen véget a találkozó (89-94).

A Kiemelt Bajnokság nyitó fordulójában összességéebn megérdemelten győzött a MEAFC egy remek erőkből álló, igen veszélyes Pécs otthonában. Folytatás hazai pályán pénteken a Nagykőrös ellen!

PVSK-Kronosz Kiadó – MEAFC 89-94 (19-26, 26-22, 25-22, 19-24)

NB I/B Piros csoport, 1. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok.

Vezette: Lövész Csaba, Reisz Péter, Maár Gábor.

Pécs: Krnjajski (17), Demeter (21/9), Antóni (7/3), Popgyákunik (3), -Kővágó-Laska. Csere: Dragasevic (19/9), Berkics (9/6), Riskó (7), Bíró (6). Edző: Juhász Olivér.

MEAFC: Szögi (8/3), Drahos (30/12), Kopasz (2), Galló (19), Béres (12). Csere: Máté (11/6), Lippai (8), Timkó (2), Homoki (2), Orosz. Edző: Hajdu Roland.

Hajdu Roland, vezetőedző: Ebben a szezonban minden idegenbeli győzelem hatványozott értékkel bír a kiegyenlített erőviszonyok miatt. Így nagy gratuláció jár a csapatnak, még akkor is, ha játékunkban egyelőre számos javítanivaló van.

Fotó: Ronási Márton

 

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 146 cikkből

  • Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral

    Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral • 880 napja

    11 album, több mint 200 dal, megszámlálhatatlan koncert: könyveket lehetne megtölteni a Kowalsky meg a Vega 2003 óta húzódó történetével. Interjú a zenekar basszusgitárosával, Szórád „Jimmy” Csabával.

  • Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal

    Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal • 905 napja

    Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek kapcsán Szatmári Cintiával, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

  • Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül

    Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül • 1016 napja

    Idén tényleg ott lesz az EFOTT-on és várhatóan hatalmas bulit csap majd a Velencei-tó partján az amerikai rapperóriás, Flo Rida. Az augusztus 11-15. között tartó fesztivál a hazai nagyágyúk mellett még a vírushelyzet nehézségeit is leküzdve igyekezett külföldi sztárral színesíteni a zenei programkínálatot. A lista egyre hosszabb: sokak mellett a Wellhello, a Halott Pénz, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, Majka és Curtis, illetve a most bejelentett Flo Rida adja az egyik nagyszínpados kínálatot.

  • Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek

    Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek • 1204 napja

    Elszállították azokat a cipősdobozokat, melyeket a miskolci katonák állítottak össze rászoruló fiataloknak. A felhívásra a megye hivatásos, szerződéses és önkéntes állománya is megmozdult, így két hónap alatt több mint 100 dobozt gyűjtöttek. A csomagokat gondosan becsomagolták és címkével látták el, melyeken megjelölték, hogy kinek szánják azokat.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Horváth Zita rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Berényi Barbara

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Oláh Zsófia

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Berényi Barbara, Balázs Zsófia, Fülöp Petra, Hedrich László, Kiss Viktor, Kecsmár Gergő, Molnár Balázs, Rada János, Venczel-Tóth Evelin, Zsiga Bianka, Smolnicki Szilárd, Oláh Zsófia, Siroki Andrea, Somoskői Dóra

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30