Láthattuk ezt a Bosszúállóknál, amiben a Marvel-univerzum legsikeresebb hőseit gyűjtötték össze, hogy közösen harcoljanak a gonosz ellen. Ez jellemző a Marvelre, ehhez értenek a legjobban; stílust teremtettek, azonban ez az irány áldozattal is járt: olyan sikerprojektekre, mint az X-Men, már egy ideje nem igazán tartottak igényt, és a Fox ezt kiszagolta, majd meg is vásárolta a filmes jogokat. A Marvel „balszerencséjére” az alapanyag hibátlan volt, és a mutánsok egyre nagyobb sikere után jöttek csak rá arra, hogy miféle kincset engedtek ki a kezükből. A Fox élt a lehetőséggel, és remekül adaptálta át a képregényeket a mozivászonra. Csakúgy, mint a Marvel.
Az eredeti X-Men-trilógiából megismerhettük a karaktereket, az X-Men: Az elsőkből megismerhettük múltjukat és fiatalkorukat; az, hogy ezt a két idősíkot egy filmbe kovácsolják össze, minden téren példátlan volt. Annyi mindennek kellett egyeznie, és annyi mindenre kellett figyelni, hogy öngyilkos vállalkozásnak tűnt a rengeteg rizikófaktor miatt. De az elképzelés valósággá vált, megszületett Az eljövendő múlt napjai, és az eredmény önmagáért beszél.
A történet szerint a jövőben a mutánsokat a pusztulás fenyegeti. A szerény mennyiségű kívülálló-populáció állandó utazásra van kárhoztatva, ugyanis az emberek által fejlesztett Őrrobotok folyamatosan kutatják őket, és végeznek a megtaláltakkal. X Professzor (Patrick Stewart) Magnetóval (Ian McKellen) és még néhány mutánssal összeverbuválódva próbál túlélni, de amikor egy végső rajtaütés van kilátásban, új tervvel kell előállniuk: Kitty (Ellen Page) segítségével valakit visszaküldenek a múltba, hogy megakadályozzák Mystique-et (Jennifer Lawrence) abban, hogy végezzen Traskkal (Peter Dinklage), hiszen a feltaláló meggyilkolása után indult el az Őrrobotok gyártása. Az egyetlen potenciális jelölt erre a veszélyes és fontos feladatra Farkas (Hugh Jackman), akinek a szövetei és képességei lehetővé teszik azt, hogy tudata túlélje az időutazást, amíg a teste a jövőben marad. De sietnie kell, mert ha az Őrrobotok megtalálják őket, és elpusztítják a testét, akkor az egész akció meghiúsul, és kedvenc mutánsaink története véget ér.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a legújabb X-Men-film az év egyik legjobban sikerült blockbusterja. Elképesztően összetett és csavaros cselekményszálai összegabalyodnak, megforgatják a nézők gondolatait, majd tökéletes kidolgozottságuknak köszönhetően végül célt érnek. Mindemellett vicces stílusával és dialógusaival nem felejti el, hogy legfontosabb feladata mégis a szórakoztatás. De ez már az X-Men: Az elsőkre is igaz volt, ahol a fiatal generáció esetében nagyon beletrafáltak a színészek kiválasztásába – Michael Fassbenderrel és James McAvoyjal az élen. Éppen ezért Bryan Singer – aki az első két X-Men-rész után visszatért a rendezői székbe – nem volt rest, és a sikeres alapkoncepcióra még egy merészet ráhúzott: egy filmbe gyúrta a régi, megszokott karaktereket a feltörekvő, fiatal generációval, aminek az időutazás tökéletes terepet adott. Az akciójelenetek, a képességek megvalósításai lenyűgözőek és izgalmasak, mindig jó helyen alkalmazzák őket, egy percre sem eresztve el a nézőket. A színészi játékra sem lehet panaszunk, minden emlékezetes és szívünknek kedves karakter feltűnik a filmben. Még az elcsépelt szerelmi háromszög Mystique, Magneto és Javier között sem olyan, ami már a könyökünkön jön ki – valahogy mutánsokkal és a fantasztikus fiatal színészekkel sokkal izgalmasabb. Hugh Jackman megint csak azt csinálta, amihez a legjobban ért: hozta az überlaza és férfias, kőkemény figuráját, aki ritkán beszél, de akkor valószínűleg olyat mond, amit mindenki megmosolyog a nézőtéren. A női nézők legnagyobb örömére még villant is egyet.
A vizuális effektek ismét kiválóak: már-már Inception-i magasságokba emelték a látványvilágot akkor, amikor Magneto egy egész stadiont szakít ki a helyéről, és fogja közre vele a Fehér Házat. De az sem semmi, ahogy Quicksilver (Evan Peters) kedvenc Pink Floydos pólójában egy egész csapat rendőrt fegyverez le Magneto kiszabadításánál. A film egyik legemlékezetesebb jelenetét köszönhetjük az Amerikai Horror Story fiatal sztárjának, ami azt is elárulja, hogy a mellékszereplők is nagyon sokat tettek hozzá a film sikeréhez.
Ha nem nézzük az eszméket és a személyes ellentéteket, és a mutánsoknak szurkolunk, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az Őrrobotok és a feltalálójuk is tökéletes választás volt az idézőjeles gonosz szerepére. A Sentinelnek keresztelt robotok kegyetlen és hiteles tömegpusztító fegyverek, akik már az első percben bebizonyítják, hogy mindenkinek van félnivalója, és ha egyszer az útjukba áll valaki – legyen az tűzember, jégember, időjárást szabályozó Halle Berry vagy fémet mozgató Magneto –, nincs irgalom.
Láttunk már időutazásról szóló filmet, és láttunk már X-Men-mozikat is, de Az eljövendő múlt napjai sokkal több ezeknél. Ritka az, amikor a múltban és a jövőben ennyire együttműködik a kémia, a karakterek ennyire élvezik azt, amit csinálnak. Az eljövendő múlt napjaiban minden összeáll, értelmet kap, és szerencsére további kérdéseket tesz fel.
Ha valaki csak egy filmet akar idén megnézni a mozikban, akkor mindenképpen ez legyen az. Az elképesztő sikernek, valamint a Box Office listán jegyzett első helyezésnek köszönhetően nem kérdés, hogy az X-Men legújabb része a 2014-es év filmje, és már javában zajlanak a folytatási munkálatok. Ha valaki nem hisz a híreknek, nézze meg a film záró képsorait, ahol az alkotók egy rövid betekintést engednek a 2016-ban érkező X-Men: Apokalipszis világába is, bebizonyítva, hogy a Marvel mutánsainak nincsenek korlátai se térben, se időben.
Keszi Bálint
A képek forrása:
