A gyerekek idén is izgatottan várták a karácsonyi műsort, amelyben minden volt, ami egy ilyen műsor kelléke: mese, ének, tánc, ajándékosztás. Az ünnepséget dr. Horváth Zita rektorhelyettes asszony köszöntője nyitotta meg, majd a 8 éves Tóth Benedek, a Miskolci Görög-Katolikus Általános Iskola második osztályos tanulója mondott mesét. Ezt követően Bodai Richárd, egyetemünk hallgatója énekelt szívhez szóló karácsonyi dalokat, majd a szintén az intézményünkbe járó Hornyák Zsófia és párja tartott fergeteges táncbemutatót. Kisvártatva betoppant Krimpi Krampusz is, aki a vele érkező manóval együtt nevettetett meg felnőttet és gyereket egyaránt.Ezután a gyermekvárosi gyerekek adtak műsort, majd következett a várva-várt ajándékosztás: előbb dr. Horváth Zita rektorhelyettes asszony adta át az egyetem ajándékát, majd a Generali Biztosító nevében Turóczi Ferencné, a cég Értékesítési HR Partneri és Képzési Csoportjának vezetője lepte meg ajándékával a gyerekeket.
Az ünnepség legfőbb kellékét, a háttérként is szolgáló karácsonyfát az Északerdő Rt. biztosította, a rendezvény végén pedig az egyetemi Menzát üzemeltető GP Global Team Kft. látta vendégül a gyermekvárosiakat.
Az ünnepség kísérőrendezvényeként a Gyermekvárosban dolgozó Varga Béla, a Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesület fafaragó művésze mutatta be a „Szeretet” jegyében készített műremekeit.
fotó: Stumphauzer Laura
Gyermekvárosi karácsony a Miskolci Egyetemen
December 15-én ismét zsibongó gyerekekkel telt meg a Miskolci Egyetem üveg előcsarnoka. Immár hagyomány, hogy a miskolci Gyermekvárosban (hivatalos nevén a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézményben) élő gyerekek a Miskolci Egyetemen tartják meg a karácsonyi ünnepségüket.
labels: gyermekváros, karácsony, ünnepség, ajándék
az utolsó 4 cikk • összesen 146 cikkből
-
Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral • 1287 napja
11 album, több mint 200 dal, megszámlálhatatlan koncert: könyveket lehetne megtölteni a Kowalsky meg a Vega 2003 óta húzódó történetével. Interjú a zenekar basszusgitárosával, Szórád „Jimmy” Csabával.
-
Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal • 1313 napja
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek kapcsán Szatmári Cintiával, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkatársával beszélgettünk.
-
Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül • 1423 napja
Idén tényleg ott lesz az EFOTT-on és várhatóan hatalmas bulit csap majd a Velencei-tó partján az amerikai rapperóriás, Flo Rida. Az augusztus 11-15. között tartó fesztivál a hazai nagyágyúk mellett még a vírushelyzet nehézségeit is leküzdve igyekezett külföldi sztárral színesíteni a zenei programkínálatot. A lista egyre hosszabb: sokak mellett a Wellhello, a Halott Pénz, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, Majka és Curtis, illetve a most bejelentett Flo Rida adja az egyik nagyszínpados kínálatot.
-
Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek • 1611 napja
Elszállították azokat a cipősdobozokat, melyeket a miskolci katonák állítottak össze rászoruló fiataloknak. A felhívásra a megye hivatásos, szerződéses és önkéntes állománya is megmozdult, így két hónap alatt több mint 100 dobozt gyűjtöttek. A csomagokat gondosan becsomagolták és címkével látták el, melyeken megjelölték, hogy kinek szánják azokat.