KÜLÜGYI BÖRZE 2015 - LÉPD ÁT HATÁRAIDAT!

írta Báthori Kinga , –nMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

A rendezvényt a ME-HÖK és a Miskolci Egyetem Tudományos és Nemzetközi Osztálya támogatta és szervezte. A diákok összesen öt standon informálódhattak, ahol képviseltette magát: AIESEC, American Corner Debrecen, ESN, Konfucius Intézet, Mini Ifjúsági Szervezet.

Manapság a munkaerőpiac egyre több résztvevője véli úgy, hogy a külföldön töltött tanulmányi idő elengedhetetlen fontosságú, melynek előnyeit jó pár oldalon keresztül tudnánk sorolni. Az első hasznos szempont, hogy fejlesztheted már meglévő nyelvtudásodat, hiszen rá vagy kényszerülve, hogy használd az adott nyelvet, emellett sokkal vonzóbbá teszi az önéletrajzodat. A hasznossági érvek mellett pedig nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy más kultúrákkal ismerkedhetsz és kipróbálhatsz rengeteg új dolgot, legyen az úti cél Európa, Kína vagy az Amerikai Egyesült Államok.

De nézzük a kiállítókat:

Az AIESEC egy nemzetközi szervezet, mely jelenleg 124 országban van jelen. A mobilitási programjaik kapcsán nem csak magyar diákok kiutazását segítik, hanem külföldi diákokat is fogadnak. Két fő tevékenységi köre, a szakmai gyakorlat és önkéntes program lebonyolítása. Miskolcon jelenleg az önkéntes programok iránt nagyobb az érdeklődés, mondta Szabó Tamás az AIESEC miskolci irodájának elnöke. Az önkéntes programban résztvevő diákok feladata általában angol nyelv tanítása az iskolákban vagy óvodákban, emellett pedig mesélnek is a gyerekeknek Magyarországról. Értelemszerűen az angol anyanyelvű országokban nincs szükség ilyen önkéntesekre. Az önkéntes program időtartama 6-8 hét, míg a szakmai gyakorlaté három, hat illetve tizenkét hónap. Fontos, hogy amennyiben sikeres volt a jelentkezés, 45 000 Ft-ot kell befizetnetek a szervezetnek - lehetőség van az összeg két részletben történő befizetésére - valamint nektek kell állnotok a repülőjegyet. Az önkéntes program esetén a fogadó szervezet biztosít szállást és legalább napi egy étkezést. Az önkéntes programra történő jelentkezés határideje május eleje. A részvételt két nyelvi interjú előzi meg, az elsőt az AIESEC, a másodikat pedig már a kinti fogadó intézmény bonyolítja le. Ha megtetszett a szervezet és szeretnél csatlakozni, minden félév elején lehetőséged van erre.

A Konfucius Intézet nem csak tájékoztatott, színes maszkokkal, karkötőkkel kulcstartókkal és kínai írásjelek festésével várta a diákokat. Az intézet ösztöndíjakat biztosít olyan magyar diákok számára, akik tanulmányaikat Kínában szeretnék folytatni. A kint töltött tanulmányi idő lehet egy hónap, egy, két vagy három év. Ha szeretnétek egy ilyen ösztöndíjat, jelentkeznetek kell a Konfucius Intézetbe, ahol megtanítják nektek a kínai nyelvet, szokásokat és hagyományokat, majd sikeres vizsgát kell tennetek.

Gergely Miklós a MINI Ifjúsági Szolgálat elnöke két mobilitási programról beszélt, melyek a tavalyi évtől kezdve szintén az ERASMUS+ részévé váltak. Az Ifjúsági csere program során több ország fiataljai találkoznak egy magadott helyszínen, ahol az adott téma köré szervezett gyakorlati feladatokban vesznek részt, nem formális pedagógiai elemeket alkalmazva. A program keretein belül 21 napot tölthetnek a pályázók az adott országban, és összesen 60-an pályázhatnak egy rendezvényre. Az Európai Önkéntes Szolgálat szintén az ERASMUS+ program keretein belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy külföldön önkéntes munkát végezzenek. Nem szükséges semmilyen előképzettség, nem feltétel a nyelvvizsga, vagy valamilyen szakmai gyakorlat. A kint töltött időszak 2-től 12 hónapig terjedhet. Bár fizetést nem kaptok, lévén önkéntesnek jelentkeztek, de a program fedezi a költségeket. Nagyon fontos szempont, hogy évente háromszor is pályázhattok. A következő határidő április 3.

Erasmus+ program részeként, pályázhattok továbbá tanulmányi részképzésre és szakmai gyakorlatra. Nagy változás, hogy 2014-től az ösztöndíjakat 3 kategóriába sorolták, alacsony, közepes és magas finanszírozású. Tehát, minden hónapban kaptok egy meghatározott összeget, az adott országnak megfelelően és ebből gazdálkodhattok. Sávolyi Sára, aki maga is tanult már Csehországban, elmondta, hogy az első összeget már a kiutazása előtt megkapta, így abból tudta fedezni a repülőjegyét is. Újabb változás, hogy képzésenként (BSC, MSC) 12 hónapot tölthettek külföldön, mely időt nem köztelező egyszerre felhasználni, vagyis megtehetitek például, hogy a 2. és 5. féléveteket töltitek külföldön.  A harmadik változás pedig, hogy már nem 15, hanem 30 kreditet kell teljesíteni cserediákként. Fontos, hogy csak évente egyszer pályázhattok, a jelentkezési határidő pedig április 6. Minden félév szorgalmi időszakának végén lehetőség nyílik arra is, hogy mentornak jelentkezzetek. Jó alkalom lehet ez nyelvtudásotok felkelesztésére, a programmal való ismerkedésre, és új emberekkel, új kultúrákkal való találkozásra.

American Corner Debrecen – Amerikai Kuckó
A fenti szervezet egy információs és kulturális iroda, mely az Amerikai Nagykövetség, Debrecen Önkormányzata és a Debreceni Egyetem együttműködésével jött létre 2006-ban. 2009 óta az iroda hivatalos EducationUSA tanulmányi tanácsadó központ, amely az Amerikában történő továbbtanulási lehetőségekről és ösztöndíjakról ad felvilágosítást. Az irodában lehetőség van csoportos és egyéni tanácsadás kérésére is. A választék nagyon széles, összesen 4500 egyetem közül választhatnak azok, akik az USA-ban szeretnének továbbtanulni, így az irodában mindenki személyre szabott tanácsadásban részesül, az ösztöndíj lehetőségek ugyanis minden egyetemen eltérőek. Van olyan ösztöndíj, mely a tandíjat, van, ami a szállás egy részt támogatja, ugyanakkor az adott egyetemre történő felvételi előtt speciális nyelvvizsgát kell tenni, valamint a repülőjegy és vízum költségeit is a diákoknak kell állniuk. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy 1-1,5 millió forintos kezdőtőkével kell rendelkeznetek, valamint számolnotok kell azzal, hogy kinti költségeitek sem lesznek teljes mértékben finanszírozva. Fontos elmondanunk azt is, hogy az Amerikai kuckó nagyméretű angol nyelvű könyvtárral rendelkezik, melyet bárki igénybe vehet a speciális nyelvvizsgákra történő felkészülés során. A felkészülésre mindenképpen 12-18 hónapot kell szánnotok- mondta Szabó Zsuzsa, az Amerikai Kuckó Debrecen igazgatója.

Nem csak a kitűzött nemzeti zászlók színesítették a programot, hanem a Miskolcon tanuló külföldi diákok által készített nemzeti ételek is, melyeket bátran megkóstolhattak az érdeklődők.

Ne feledjétek, ha bármely lehetőség felkeltette az érdeklődésetek, bővebb információkat találtok az interneten, a legtöbb szervezet pedig már facebook-on is elérhető!

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 131 cikkből

  • TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15)

    TIBES KONCERT AZ EGYETEMEN (10.15) • 45 napja

    Csaba Tibor (Tibes) népszerű zenész, dalszerző-rapper az Alvajárók ébredése és egyéb nagysikerű dalok szerzője, előadója október 15-én koncertet ad a ROCKWELL KLUB előtti szabadtéri színpadon. Gyere te is, ott a helyed! Belépés:INGYENES!

  • Műanyagból üzemanyagot?!

    Műanyagból üzemanyagot?! • 66 napja

    A Miskolci Egyetem Energia-és Minőségügyi Intézeti Tanszékén zajló műanyaghulladék- feldolgozási kísérlet új mérföldkőhöz érkezett. A projekt kitalálója és szakmai irányítója Dr. Dobó Zsolt tudományos munkatárs.

  • Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával

    Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával • 227 napja

    Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológussal, az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjével, nemzetközi dékánhelyettessel ültünk le beszélgetni az oktatási módszertanokról, a hallgatóság bevonásáról, az intézet megújulásáról.

  • IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT!

    IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT! • 259 napja

    Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30