Először is gratulálni szeretnék a húszéves jubileumotokhoz, nem sok zenekar mondhatja el magáról, hogy ilyen kort megélt. Hogyan emlékeztek vissza a múltra?
A kezdeti időszakban népzenegyűjtő utakat tettünk, bújtuk a szakirodalmat, hallgattuk a régi lemezeket, idős mesterektől tanultunk, jártunk Erdélyben és Palócföldön - ez csupa olyan dolog, ami mondjuk a rockzenészek életéből kimarad. Azt gondolom - ahogy sokan mások is - hogy ezért hiteles a zenekar. Talán a zene és a hagyományok iránti tisztelet miatt létezünk még húsz év után is.
A zenekarunk hangzásvilága elég eklektikus. A moldvai zenéből alakult ki, de már rögtön az elején megszegtük a szabályokat a brácsa bevételével. Emiatt a népzenei szakma nagy kritikával is illetett minket. Azonban a fiatalos lendület és lázadás azt mondatta velünk, hogy minket nem érdekel a kritika, nekünk ez tetszik, csináljuk. Közel tíz éven keresztül tartottunk táncházakat országszerte. A következő mérföldkő 2001 körül érkezett el, amikor arra a döntésre jutottunk, hogy nem szabad engednünk, hogy a zenénkre ráhúzzák a népzene jelzőt. Ekkor találtam ki az ethno-funk szóösszetételt, akkor kezdődött igazán a mai Kerekes Band élete.
Mi sosem akartuk egy az egyben eljátszani a régi dalokat, addig szeretünk alakítani egy-egy dallamot, amíg egy új dolog nem keletkezik. Azt érezzük, hogy a kezünk között folyamatosan fejlődik a zene. Volt szerencsénk idős mesterektől is tanulni, hallottam Tímár Viktort és Jánost fiatalon muzsikálni, és manapság azt veszem észre, hogy velük együtt fejlődött az általuk játszott zene. Képzeljük el az énekeskönyvben lévő dallamot egy csontvázként, amire bármilyen test felépíthető. Amit az ember maga tesz a dallamhoz, az lesz a zenei szövet.
A múlt hónapban mutatták be a mozik az Argo 2 című filmet, amiben rengeteg dalotok szerepel. Hogyan kerültetek a stáblistára?
Egy éve hívott fel Árpa Attila, hogy nagyon tetszik neki a Csángó Boogie című számunk, és szeretné felhasználni a filmben. Nagyon megörültem a felkérésnek, és azt válaszoltam, hogy ha lenne benne egy autós üldözés, akkor arra az I wanna rock you című számunk tökéletes lenne. Tíz perc múlva visszahívott, hogy ezt is mindenképpen használni szeretné. A zenekartól végül tizenkilenc szám került a filmbe, emiatt én lettem a zenei szerkesztő. Ez egy nagyon nagy kihívás volt számomra, de nagyon örültem, hogy a filmes szakmába is bele tudtam szagolni. 
Mesélnétek a jövőbeni terveitekről? Mivel ünnepelitek ezt a kerek számot?
Back to folk munkacímmel alakulóban van egy új album, egy új gondolkodásmód. A Folklore Man és a What the folk?! lemezekkel kitágítottuk a Kerekes Band spektrumát. Most már nem akarjuk tovább tágítani ezt a világot, hanem kicsit visszalépnénk a népi gyökerek irányába. A következő albumon sokkal több lesz az instrumentális anyag. Bár mivel a zenekar egy organikus dolog, nincs mögöttünk nagy kiadó, ami megmondaná, hogy mit csináljunk, ezért most még azt mondom, hogy egy olyan albumot szeretnénk létrehozni, ami összefüggő dalok sorából áll.
A fellépésen Barsi Csaba is közreműködött. Hogyan ismerkedtetek meg vele?
Most is látom a szemeim előtt, ahogy egy mezőségi táborban izzadó homlokkal, teljes beleéléssel táncol. Második vagy harmadik nap vettem a bátorságot és megszólítottam. Arra kértem, hogy jöjjön az egri táncházunkba tanítani. Ebből a félénk közeledésből egy baráti kapcsolat alakult ki, ami még azután is megmaradt, hogy a Kerekes Band elhagyta a magyar népzenei vonalat. Az életem fontos szakaszai hozzá kötődnek, például az esküvőmön ő kísért bennünket a rezes zenekarával.
A borsodi rajongók többször is találkozhattak már veletek, például a Borsodi Fonón, a CineFest-en. Mi a véleményetek a miskolci közönségről?
Mi nagyon szeretünk itt játszani. Talán egy téves kép él bennünk Miskolcról - az egykori gyár-élet, vagy az Edda üzenete miatt - de azt gondoljuk, hogy a miskolciak szeretik, ha egy produkció oda van téve, ha az üt, ha az rock and roll. A koncertet megelőző próbákon Barsi Csaba olyan szinten csapta a lábát, hogy majd szétszakadt a dobhártyám. Nem volt arról szó, hogy ez csak egy próba és elfinomkodhatjuk. Borsodban nem lehet csak úgy eladni egy produkciót, ide kőkeményen fel kell készülni. Most is egy olyan programmal készültünk, amit kifejezetten ennek a közönségnek állítottunk össze.
Mit üzennél a Miskolci Egyetem hallgatóinak?
Én is majdnem a Miskolci Egyetemen tanultam, kulturális antropológia szakra felvételiztem, de végül az Egri Főiskolára kerültem. Többször játszottunk az Egyetemvárosban és azt láttam, hogy ez egy nagyon összetartó közösség. Azt gondolom, hogy a Miskolci Egyetemnek van egy olyan kisugárzása - talán a hagyományai miatt -, ami a tanulókat sikeresen idevonzza. Azt üzenem a hallgatóknak, hogy maradjanak olyanok, mint amilyennek mi külső szemmel látjuk őket. Járjanak koncertekre, mert ebben az életciklusban ez az egyik legfontosabb dolog. Hiszen később a család mellett nem biztos, hogy lesz lehetőség erre.
Boldizsár Csongor
fotó: Kiss Viktor
