Éjszaka a színházban Miskolcon is!

írta Miskolci Nemzeti Színház, 2015. szeptember 12–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

Tekintsenek be a színfalak mögé, és nézzék meg, hogy dolgoznak a rendezők és a színészek! A Színházak Éjszakáján ugyanis nyílt próbákkal várja a Miskolci Nemzeti Színház kedves látogatóit!

Éjszaka a színházban Miskolcon is!

Színészeink körbevezetik az érdeklődőket mind a négy játszóhelyen, ahol előkészületben lévő előadásaink próbái zajlanak majd. Szeptember 19-én este nyolc órától éjfélig megleshetik, hogyan készül első nagyszínpadi bemutatónk, Puccini klasszikus operája, a Tosca, és megismerhetik Romulust, az utolsó római császárt is, aki tyúkjaival bíbelődve nézi végig birodalma hanyatlását. De a New York-i dokkmunkások élete is megelevenedik a Kamaraszínházban a Pillantás a hídról történetében, amely a görög tragédiák feszültségével mesél a tiltott szenvedélyről, az árulásról és az önbecsapás következményeiről. Csehov egyik legszebb drámája, a Ványa bácsi pedig bebizonyítja nekünk: az élet változhat, de az érzések nem.

A négy készülő produkciót máskor nem láthatják ilyen különleges körülmények között – ne hagyják ki a lehetőséget, és látogassanak meg minket szeptember 19-én, a Színházak Éjszakáján!

Az eseményen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni a veres.gabriella@mnsz.hu címen lehet szeptember 18-ig, név, lakcím és e-mail cím megadásával.

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 129 cikkből

  • Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával

    Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával • 107 napja

    Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológussal, az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjével, nemzetközi dékánhelyettessel ültünk le beszélgetni az oktatási módszertanokról, a hallgatóság bevonásáról, az intézet megújulásáról.

  • IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT!

    IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT! • 138 napja

    Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

  • November 22-től újra elindul a Diósgyőri Mikulásvonat

    November 22-től újra elindul a Diósgyőri Mikulásvonat • 242 napja

    November 22-én immár 16. alkalommal indul a Diósgyőri Mikulásvonat 25 napon át tartó rendezvénysorozata, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, elmerülhessenek a mesék csodálatos világában.

  • Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója

    Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója • 276 napja

    Október 10-én volt Hajnal József – egykori egyetemi hallgató – Mákdobáló című könyvének bemutatója a Miskolci Egyetem Könyvtárában. A beszélgetést Tóth Evelin vezette, a műből pedig az Egy Maszk tagjai olvastak fel részleteket.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30