Az ünnepség Dr. Horváth Zita rektorhelyettes köszöntőjével kezdődött, ezt követően elérkezett a várva-várt ajándékosztás is: az egyetem ajándékait rektorhelyettes asszony adta át, majd a B.A.Z. Megyei Kormányhivatal nevében Demeter Ervin kormánymegbízott lepte meg ajándékával a gyerekeket.Eztután következett a karácsonyi műsor, amely idén is színesre sikeredett: Jancsó Dóra, Simonfi Adrienn és Varga Andrea, a Miskolci Nemzeti Színház művészei pillanatok alatt igazi ünnepi hangulatot varázsoltak dalaikkal, majd Hercsik Zsuzsanna és Antal Gergő, a Ködmön TSE táncosai mutattak be szebbnél szebb táncokat. Végül betoppant Krimpi Krampusz is, aki idén újra Karcsi bácsival együtt nevettetett meg felnőttet és gyereket egyaránt.
A gyermekvárosi gyerekek műsorát követően az egyetemi Menzát üzemeltető Gasztroműhely Miskolcz látta vendégül az apróságokat és kísérőiket.
Az ünnepség legfőbb kellékét, a háttérként is szolgáló karácsonyfát az Északerdő Zrt. biztosította.
Fotó: Kiss Viktor
Gyermekvárosi karácsony az egyetemen
December 14-én újra együtt örülhettünk a gyermekvárosi gyerekekkel a Karácsony eljövetelének: ezen a napon tartotta meg karácsonyi ünnepségét a miskolci Gyermekváros (hivatalos nevén a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény) a Miskolci Egyetem üveg előcsarnokában.

labels: gyermekváros, karácsony, ünnepség, vidámság
az utolsó 4 cikk • összesen 146 cikkből
-
Interjú a Kowalsky meg a Vega zenekarral • 1287 napja
11 album, több mint 200 dal, megszámlálhatatlan koncert: könyveket lehetne megtölteni a Kowalsky meg a Vega 2003 óta húzódó történetével. Interjú a zenekar basszusgitárosával, Szórád „Jimmy” Csabával.
-
Az állatok világnapja – interjú egy miskolci alapítvánnyal • 1312 napja
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek kapcsán Szatmári Cintiával, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkatársával beszélgettünk.
-
Flo Rida idén is az EFOTT-ra készül • 1423 napja
Idén tényleg ott lesz az EFOTT-on és várhatóan hatalmas bulit csap majd a Velencei-tó partján az amerikai rapperóriás, Flo Rida. Az augusztus 11-15. között tartó fesztivál a hazai nagyágyúk mellett még a vírushelyzet nehézségeit is leküzdve igyekezett külföldi sztárral színesíteni a zenei programkínálatot. A lista egyre hosszabb: sokak mellett a Wellhello, a Halott Pénz, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, Majka és Curtis, illetve a most bejelentett Flo Rida adja az egyik nagyszínpados kínálatot.
-
Több mint száz ajándékcsomagot adományoztak a miskolci katonák a Magyar Vöröskeresztnek • 1611 napja
Elszállították azokat a cipősdobozokat, melyeket a miskolci katonák állítottak össze rászoruló fiataloknak. A felhívásra a megye hivatásos, szerződéses és önkéntes állománya is megmozdult, így két hónap alatt több mint 100 dobozt gyűjtöttek. A csomagokat gondosan becsomagolták és címkével látták el, melyeken megjelölték, hogy kinek szánják azokat.