Tóparti házibulival nyit az EFOTT

írta EFOTT sajtóanyag, 2016. július 8–ánMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

Milyen egy retro-mulatós-techno-disco házibuli? Ezt így egyben kapjuk meg július 12-én, Velence Északi Strandján! Az EFOTT fesztivál nyitónapjára ugyanis a szervezők egy tóparti házibuli hangulatot álmodtak meg, ahol a 90-es évek UFO-Kozmix-Groovehouse együttesei mellett, a mulatós király Kis Grófo és barátai is mikrofont ragadnak. A buli zárásaként pedig indulhat a csapatás Deadcode & Friends vezényletével.

Tóparti házibulival nyit az EFOTT

Idén olyan dalokkal nyitja meg kapuit az EFOTT, amelyeknek mindenki ismeri a szövegét, és már az első dallamból pontosan tudja, hogy melyik sláger fog felcsendülni. Július 12-én az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának beköltözőit különböző helyszíneken igazi zenei kavalkád várja majd. Egyrészről a 90-es évek hazai kedvencei veszik birtokba a nagyszínpadot, így a bulizni, vagy éppen nosztalgiázni vágyókat olyan zenekarok és zenészek szórakoztatják majd, mint Dj Dominique, Csordás Tibi, a Kozmix, a Desperado, a Groovehouse és az UFO.

Másfelől érkezik a tavaly teltházas sátorkoncertet adó Kis Grófo, aki ezúttal barátait is magával hozza, így még annál is nagyobb őrjöngés várható, mint az előző évben.

‒ Óriási buli volt tavaly is a velencei EFOTT-on, telt ház és elképesztően jó hangulat fogadott, erre számítok idén is. Az egyetemisták és főiskolások igazi bulibárók, mindig örömmel várom az ilyen estéket! Most a nulladik napon igyekszem tovább maradni, ezúttal nekem is belefér az este programjába egy kis mulatási – mondta el Kis Grófo.

Az est zárásaként pedig techno kerül a fókuszba Deadcode & Friends azaz HOT X, Coyote és SanFranciscoBeat, valamint Gomes jóvoltából.

A hangulat megalapozását követően pedig indulhat az EFOTT, negyvenegyedik alkalommal.

‒ Minden eddiginél színesebb kínálattal készültünk 2016-ra, és a nyitó napra is próbáltunk olyan zenestruktúrát kialakítani, amelyet nézve és hallgatva a fiatalok ugyanúgy szórakozhatnak, mint az Y, az X, vagy akár még az afölött lévő generáció. A kedvezményes jegyértékesítés a napokban zárul, de úgy tűnik, idén gyorsabban kelnek el a hetijegyes bérletek, mint valaha. Mi pedig igyekszünk a bizalmat egy felejthetetlen fesztivállal viszonozni – mondja Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, aki a tavalyi látogatószám megdöntését jósolja.

EFOTT – csak szabadon…

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 129 cikkből

  • Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával

    Interjú Dr. Szabó-Tóth Kingával • 110 napja

    Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológussal, az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetőjével, nemzetközi dékánhelyettessel ültünk le beszélgetni az oktatási módszertanokról, a hallgatóság bevonásáról, az intézet megújulásáról.

  • IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT!

    IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT! • 141 napja

    Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

  • November 22-től újra elindul a Diósgyőri Mikulásvonat

    November 22-től újra elindul a Diósgyőri Mikulásvonat • 246 napja

    November 22-én immár 16. alkalommal indul a Diósgyőri Mikulásvonat 25 napon át tartó rendezvénysorozata, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, elmerülhessenek a mesék csodálatos világában.

  • Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója

    Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója • 279 napja

    Október 10-én volt Hajnal József – egykori egyetemi hallgató – Mákdobáló című könyvének bemutatója a Miskolci Egyetem Könyvtárában. A beszélgetést Tóth Evelin vezette, a műből pedig az Egy Maszk tagjai olvastak fel részleteket.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Tóth Evelin

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30