Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója

írta Berényi Barbara, 2018. október 17–énMegosztás: FACEBOOKMegosztás: TWITTERMegosztás: GOOGLE+

SZABADTÉR

Október 10-én volt Hajnal József – egykori egyetemi hallgató – Mákdobáló című könyvének bemutatója a Miskolci Egyetem Könyvtárában. A beszélgetést Tóth Evelin vezette, a műből pedig az Egy Maszk tagjai olvastak fel részleteket.

Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója

A beszélgetés kezdetén Hajnal József néhány szóban elmondta, hogy miért is olyan különleges számára az, hogy az egyetemi könyvtár ad helyszínt a könyve bemutatásának.

„Ha valaki nekem régen azt mondta volna miközben itt tanultam a matematikát, néha el-elaludtam, hogy te itt egyszer könyvbemutatót fogsz tartani, akkor azt mondtam volna neki, hogy: Te bolond vagy. De a sors így hozta. És ez nekem igen nagy élmény.”

A Miskolci Egyetem kohómérnök hallgatójából újságíró vált, és most pedig egy új területre sodorta őt az élet, a könyvírás felé. Elmondása szerint egy újságíró rengeteg mindent túlél az élete során, olyan eseményekről is ír, amikbe egy normális személy nem biztos, hogy belekerülne. Kitalált és valós események is alapjául szolgáltak a könyvének.

Az első kérdés a könyv műfaját illette. Hajnal József szerint a könyv besorolhatatlan egy bizonyos műfajba, mivel vannak benne szabályos történetek és vannak benne szabálytalan jelenetek is, amik nem mindennaposak.

További kérdések során felmerült maga a cím is és a jelentése. Hiszen ez tényleg egy nem mindennapi szó, amit az ember csak úgy nem illeszt bele egy beszélgetésbe.  A néphagyomány szerint a mákdobáló az, aki megvéd az ártó szellemektől. A gonosznak előbb szemenként kell felszedegetnie a mákot, azzal elfoglalja magát, és így nem tudja megközelíteni az embert.

A történetben három nagy szimbólum figyelhető meg. Az első a nők és szerepük a férfiak életében. A második az az időintervallum, amiben a történetek játszódnak, hiszen az ’50-es évektől egészen 2036-ig jutunk el. A harmadik motívum, ami az író elmondása szerint nem volt szándékos, az-az orosz kifejezések és saját kifejezései használata egy-egy részben. Ezekhez lábjegyzetben ad értelmező segítséget.

A beszélgetés során megismerhettük a szerző második könyvét is, amit egy barátja emlékére írt meg. A méhek témáját dolgozza fel oly módon, hogy az a gyerekeknek és a szüleiknek is egyaránt szórakoztató és oktató jellegű legyen.

Az esemény legvégén egy apró ajándékkal lepte meg az egyik érdeklődőt Hajnal József, mivel az egyik szék alá elrejtettek egy „Mákod van!” cetlit. A szerencsés – aki a szerző régi tanára, Dr. Piskóti István volt – egy kiló mákot kapott.

Fotók: Kiss Viktor (C) Copyright.

SZABADTÉR: ajánló

az utolsó 4 cikk • összesen 128 cikkből

  • IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT!

    IDÉN MÉG SPORTOSABB LESZ AZ EFOTT! • 20 napja

    Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

  • November 22-től újra elindul a Diósgyőri Mikulásvonat

    November 22-től újra elindul a Diósgyőri Mikulásvonat • 124 napja

    November 22-én immár 16. alkalommal indul a Diósgyőri Mikulásvonat 25 napon át tartó rendezvénysorozata, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, elmerülhessenek a mesék csodálatos világában.

  • Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója

    Hajnal József Mákdobáló című regényének könyvbemutatója • 158 napja

    Október 10-én volt Hajnal József – egykori egyetemi hallgató – Mákdobáló című könyvének bemutatója a Miskolci Egyetem Könyvtárában. A beszélgetést Tóth Evelin vezette, a műből pedig az Egy Maszk tagjai olvastak fel részleteket.

  • Miskolci rotaristák segítségével újra szól a BBZI hangversenyzongorája

    Miskolci rotaristák segítségével újra szól a BBZI hangversenyzongorája • 168 napja

    Egyetemünk Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének 50 esztendős Bösendorfer koncertzongorájának mechanikáját 2018 nyarán sikerült felújítani. A megújult zongorát Dr. Birtalan Zsolt és a BBZI növendékei egy koncert keretében mutatták be a nagyközönségnek a Zenepalotában. A felújítás költségeit a Rotary International két miskolci klubjának adományai fedezték.

Megjelenik havonta

5000 példányban

Felelős kiadó

Prof. Dr. Torma András rektor

Főszerkesztő

Konyári György

Szerkesztő

Rada János

Képszerkesztő

Kiss Viktor

Angol nyelvi lektor

Somogyi Gyula

Korrektor

Szenderák Bence

Munkatársak

Báthori Kinga, Boldizsár Csongor, Harangi Tünde, Kiss Viktor, Kerekes Bernadett, Keszi Bálint, Kovács Eszter, Nagy Tomi, Ozsváth Cseke Gergő, Rada János, Schäffer Anett, Szabadi Martina Laura, Stumphauzer Laura, Tóth Orsolya, Tóth Evelin

ISSN

2064-3691

Tel.

06-70-866-4618, 06-46-565-111/18-30